Nem magyarsága miatt bántalmazták a besztercei diáklányt

Pap Melinda 2017. szeptember 25., 17:27

A besztercei Andrei Mureşanu Főgimnázium fegyelmi bizottsága szerint nem volt etnikai jellege a besztercei iskolában történt, diákok közti konfliktusnak – tudtuk meg Antal Attila aligazgatótól.

Fotó: Facebook

Nem volt etnikai jellege annak a konfliktusnak, melynek során két román diák felpofozott, illetve esernyővel „nyakon vágott” egy ötödikes magyar kislányt a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnáziumban – állapította meg az ügyben eljáró fegyelmi bizottság.

Antal Attila, a magyar tagozattal is rendelkező besztercei iskola igazgatóhelyettese a Krónikának elmondta, bár kisebb kötekedések az elmúlt években is voltak a két tagozat diákjai között, a román gyerekek nyíltan nem támadják a magyarokat etnikai hovatartozásuk miatt, és főleg fizikai agresszióra nem volt példa, ahogy az a 60–80-as években gyakran előfordult.

Antal Attila lapunk kérdésére elmondta továbbá, az iskola vezetősége pénteken értesült a csütörtöki incidensről, ezt követően pedig összehívták szeptember 25-ére, 14 órára a fegyelmi bizottságot, azonban látva, hogy az RMDSZ állásfoglalása hatására országos botrány lett az ügyből, végül már délelőtt tíz órakor meghallgatták az érintetteket.

A pedagógus – aki egyben az RMDSZ egyetlen képviselője a besztercei önkormányzatban – egyébként

meglepetésének adott hangot amiatt, hogy a szövetség – valószínűleg az anyuka panasza nyomán – a felek meghallgatása nélkül foglalt állást.

{K2}

A Krónikának kifejtette, maga is részt vett a fegyelmi bizottság ülésén, melyen kiderült, hogy az incidens egy korábbi konfliktus folyománya.

A kislány osztálytársnőjével az iskola kisebbik épületében, a tornaterem előtt találkozott a fiúkkal, akikkel egy korábbi konfliktus nyomán kötekedni kezdett, majd azt mondta egyiküknek: „handicapat”. Erre a fiú felpofozta, miközben „buta magyarnak” nevezte az ötödikes lányt – osztotta meg az incidens részleteit Antal Attila.

Elmondta, utóbbi – nem mellékes – részlet azonban csak a kislány szóbeli nyilatkozatában szerepel, az írottban nem, és a fiúk sem tettek említést róla, sőt azt állították, nem is volt tudomásuk arról, hogy a kislány magyar. A pofon elcsattanása után a fiúk elszaladtak, a kislány utánuk futott, és ekkor a másik fiú esernyőjével „nyakon ütötte”. Antal Attila elmondta, a fegyelmi bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az ügynek nem volt etnikai jellege, csupán egy régebbi konfliktus következménye.

Ezért a kislányt a verbális agresszió miatt szóbeli megrovásban, míg a két fiút írásos megrovásban részesítették, amit a naplóba is bevezetnek.

Emellett a magaviseletüket is levonhatják, amennyiben a következő nyolc hétben – amikor megfigyelés alatt állnak – nem viselkednek példamutatóan.

Antal Attila az eset kapcsán lapunknak elmondta, a nacionalizmus ugyan jelen van a városban, és szétszórtan lehetnek etnikai alapú konfliktusok a diákok között, de nem általánosítható, és főleg nem torkollik fizikai agresszióba, ahogy a 60-as vagy 80-as években történt, amikor neki is verték meg családtagjait magyarságuk miatt.

Nyíltan nem támadják a magyar gyerekeket, de hogy mi van otthon és a fejekben, azt nem tudhatjuk”

– fogalmazott az igazgatóhelyettes. Hozzátette, az iskola vezetősége és a román tagozat is elhatárolódik ettől, és a magyar tagozat önállósulási szándékának sem ez az oka.

Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ országos és Beszterce-Naszód megyei szervezete szombaton állásfoglalásban ítélte el a besztercei incidenst, melynek során – mint írták – ötödikes kislányra támadt két vele egykorú fiú az Andrei Mureşanu Főgimnáziumban. Az RMDSZ állásfoglalásában a média és a politikum „uszítását” is felelőssé tette az eset miatt. Iuliana Vlad, a tanintézet igazgatója vasárnap az Agerpres hírügynökségnek cáfolta, hogy etnikai konfliktusról lenne szó.

{K1}

Korábban arról is írtunk, hogy a magyar tagozat már évek óta önálló iskolává alakulna az alig hat százalékos magyarsággal rendelkező városban, ez ügyben tett erőfeszítéseik azonban mindeddig nem jártak sikerrel.

{K3}