Kevés pénzből sok opera-előadás Kolozsváron

Kiss Előd-Gergely 2017. szeptember 25., 17:06

Egy országos és egy ősbemutatóval vág neki az új évadnak az anyagi nehézségekkel szembesülő Kolozsvári Magyar Opera, amely Weber művét és Selmeczi György vígoperáját tűzte műsorára.

Az Oberon, a tündérkirály bemutatója csütörtökön lesz Fotó: A Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldala

Carl Maria von Weber operáját, az Oberon, a tündérkirályt mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában szeptember 28-án, Selmeczi György Boldogasszony lovagja című vígoperának ősbemutatójára pedig október 12-én kerül sor – jelentette be hétfőn Szép Gyula igazgató az új évadot beharangozó sajtótájékoztatóján.

Az intézmény vezetője elmondta, anyagiak tekintetében meglehetősen nehéz helyzetben vannak, mert a kormány a legutóbbi költségvetés-kiegészítéskor nem szánt újabb forrásokat a kulturális tárcához tartozó állami intézményeknek.

Emiatt az új előadások kiállítására már nincs pénzük, az erre szánt keret júniusban elfogyott. Szép Gyula elmondta,

30 éve, amióta az operánál dolgozik, nem kerültek ilyen helyzetbe.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sosem volt még olyan örömben részünk, hogy a kormány közép-európai szintre emelte a kollégák bérezését, amely tisztességesnek nevezhető. Másrészt ellehetetlenítik az előadások színre vitelét, a premierekre már júniusban elfogyott a pénz" – magyarázta az opera igazgatója.

Kifejtette, ha nem segíti ki őket a budapesti Művészetek Palotája, akkor az Oberon bemutatóját sem tudnák volna vállalni. Selmeczi György, a produkció rendezője úgy értékelte, hihetetlen paradoxon jellemzi a helyzetet.

Kilóg a fenekünk a gatyából, mégis olyanra sikerült az Oberont hangolni, mintha dúsgazdag operaház lennénk, az anyagi nehézségek a produkción nem fognak látszani”

– magyarázta. Magáról a Weber operáról elmondta: legtöbben nem ismerik, miközben a nyitányát mindenütt játsszák és tele van olyan slágerekkel, amelyeket mindenki ismer, ugyanis a filharmóniák alaprepertoárjában szerepel.

Hozzáfűzte, a darab egészen elképesztő vokális terhelést jelent az énekeseknek, mintha Weber nem vett volna tudomást az emberi teljesítőképesség határairól. Selmeczi szerint a díszlet- és jelmeztervező is maradandót alkotott, ugyanis

nem titkolt céljuk, hogy a családokat vonzzák az operába, ezt a célt szolgálják a látványos díszletek is.

Hozzátette, a Oberon az egyetemes zeneirodalom tekintetében is rendkívül fontos darab, az előadásnak pedig az egész Kárpát-medencei operai élet szempontjából jelentősége van. Szép Gyula azt mondta, második alkalommal fordul elő, hogy egy világszerte ismert operát nem az eredeti nyelven, hanem magyarul adnak elő.

Jankó Zsolt karmester arról beszélt, hogy Weber karmesterként is több operaházban dolgozott, nagyon gyakorlatias színházi ember volt, nem pusztán operát írt, hanem a színpadi hangzás minden momentumát igyekezett zeneileg alátámasztani. Az Oberont romantikus zenekari felállás jellemzi, felvonul a teljes vonós, fúvós és ütős gárda.

Selmeczi György szót ejtett a Boldogasszony lovagja című vígoperájáról is. Mint mesélte: ez az ötödik operája, de egyben az első vígopera. A történet lényege, hogy a kora középkorban egy Nagyvárad melletti kicsi faluban templomot építenek, amelyet Szent Lászlónak szentelnek, de az a gond, hogy Szent László ekkor még nem szent. A falu lakosai kezükbe veszik Szent László szentté avatásának sorsát, ügyük érdekében vaskos parasztszínházi modorban vezetik elő a lovagkirály csodáit.

Szép Gyula arról is tájékoztatott,

az idei évadban megemlékeznek a kolozsvári magyar zenés színjátszás 225. évfordulójáról, amelynek egy külön gálát szentelnek októberben.

Az új évad első felében a Kodály Zoltán emlékév keretében játsszák a Psalmus Hungaricust és a Székely fonót. Ezt megelőzően a Tokos zenekar koncertjére kerül sor, akik eljátsszák a Kodály által összegyűjtött népdalokat, azok eredeti, nyers formájában. Márciusban bemutatják az Othellót és műsoron lesz a Fekete Péter című operett is, amellyel nem titkolt célja az operának, hogy a darab néprészűségének köszönhetően plusz bevételekhez jusson.