Eredettörténeti táncköltemény Sepsiszentgyörgyön

Krónika 2017. szeptember 25., 08:38

A székelység eredettörténetét dolgozza fel a tánc nyelvén Orza Călin rendező-koreográfus a Háromszék Táncegyüttes új produkciójában – közölte a társulat.

Fotó: Henning János

A Csillagösvény népe című előadást hétfőn 19 órától mutatják be Sepsiszentgyörgyön. Az Orza Călin rendezésében és koreográfiájában készülő előadás a Székely Vágtán júliusban bemutatott megaprodukció átdolgozott, színháztermi változata.

Az előadás a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio közös produkciójaként kerül színpadra,

ihletadója a Demeter János által megálmodott és Kövi Arthur Bálint zeneszerző által megkomponált A csillagösvény népe című zenemű.

„Őseink szervesen éltek a teremtett világban, istentudatú, nyílt szívű, életerős népként. Ezt őrzik meséink, regéink, énekeink, imádságaink. Tágabb környezetünk, a földi lét színterei, a keleti puszták, a Kárpát-medence, benne Székelyföld mind-mind szakrális szálláshelyeink, amelyek éltetik, táplálják a velük szoros kapcsolatot tartókat.

Mindezek megidézéséhez tekintetünket fölfele, a csillagösvényig emeljük”

– fogalmaznak az alkotók.

A bemutatót követően az előadás megtekinthető továbbá szeptember 26-án, 27-én és 28-án is 19 a órától Háromszék Táncstúdióban. Jegyek a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában kaphatók.