Madridi hisztéria

A lehető legrosszabb módon reagál a spanyol kormány arra, hogy a barcelonai vezetők népszavazást írtak ki Katalónia függetlenségéről. Madrid rendőröket küldött a katalán vezetők vegzálására, házkutatásokon próbálnak a szavazólapok nyomára bukkanni, több személyt őrizetbe vettek.

Minderre a spanyol kormány annak alapján adott utasítást, hogy a madridi alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a népszavazást. Madrid érvelése igencsak hajmeresztő: arra hivatkoznak, hogy Katalónia függetlenné válása nem a katalánok ügye, hanem arról Spanyolország egészében népszavazást kellene tartani.

Ami igencsak hajától fogva előrángatott, és meglehetősen rosszindulatú „érv.” Hiszen borítékolható, hogy Madrid aligha hajlandó országos népszavazást kiírni a témában. De ha mégis, a nem katalán többség – még akkor is, ha a baszkok és más nemzetiségek támogatják – Katalónia önállósodása ellen szavazna.

A spanyol kormány és a spanyol állami szervek ezzel gyakorlatilag megtagadják az önrendelkezési jogot az egyébként kiterjedt autonómiával rendelkező régió lakóitól. Pedig a skót függetlenségről is csak a skótok szavaztak, és Koszovó függetlenségéről sem kérdezték meg egész Szerbia lakosságát. Igaz, Madrid azóta is azon európai uniós tagállamok szégyenpadján ül – többek között Romániával és Szlovákiával együtt –, amelyek nem hajlandóak elismerni Koszovó államiságát.

Egyértelmű, hogy Madrid, Bukarest és Pozsony azért nem ismeri el Koszovó önállósodását, mert attól tartanak, hogy azt a saját országukban élő nem többségi nemzeti közösségek példaértékűnek tekinthetik.

A bukaresti sajtóban egy román publicista épp a napokban írt arról egy, a logikával meglehetősen hadilábon álló „elemzést”, hogy a szintén függetlenségi népszavazásra készülő iraki kurdoknak jogukban áll az elszakadás, a katalánoknak azonban nem, annak ellenére, hogy ugyanolyan helyzetben vannak: saját állam nélküli nemzetekről van szó, amelyek szeretnének végre megszabadulni az idegen uralomtól.

Pedig éppen román részről igencsak visszás ez a hozzáállás. Hiszen épp azt az önrendelkezési jogot tagadja, amelyre annak apropóján szoktak hivatkozni, hogy 1918-ban az erdélyi románok egy csoportja kimondta: azt szeretné, ha Erdély elszakadna Magyarországtól, és Romániához csatlakozna.

Márpedig a véleménynyilvánítás legdemokratikusabb formája, a népszavazás útján kinyilvánított önrendelkezés mégiscsak erősebb legitimációs alap, mint egy nagygyűlés és az abban az illető régióban élő többi nemzet megkérdezése nélkül kinyilvánított elszakadási szándék. Az 1918-as nagygyűlés centenáriumának küszöbén nem ártana ezen elgondolkodniuk a spanyol állam egysége bősz román védelmezőinek sem.

De vissza Madridhoz: nem nehéz megjósolni, hogy a diktatórikus fellépés, a katalán kormány tagjainak és több száz katalán polgármesternek a hatósági zaklatása a lehető legkontraproduktívabb lesz. Az ugyanis minden bizonnyal még azon katalánokban is fölkelti a spanyol központi kormánnyal szembeni ellenszenvet, akik amúgy nem függetlenségpártiak.

Emlékezzünk csak: London nem gördített akadályt a Skócia elszakadásáról szóló népszavazás útjába, és ezt a higgadt, normális hozzáállást a skótok többsége azzal honorálta, hogy a további korrekt partnerség reményében az önállósodás ellen szavazott.

A spanyol kormány és hatóságok hisztérikus magatartása viszont éppen az ellenkező irányba hat, és növeli a dacot a katalánokban, akik csak azért is megtartják a népszavazást. És senki sem csodálkozhat majd, ha azon a többség a függetlenségre szavaz majd.

{K1}