Színházcsinálók görbe tükre – interaktív évadnyitó Váradon

Balogh Levente 2017. szeptember 18., 14:11

Nyílt próbával, diákelőadással, lapbemutatóval, verspárbajjal várta a közönséget a nagyváradi Szigligeti Színház évadnyitó programsorozata. Az Éjszaka a színházban nevű rendezvényen a színházkészítés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhetett a közönség.

Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

A szó szoros értelmében megmozgatták Nagyváradon a hétvégén az Éjszaka a színházban elnevezésű rendezvényen a közönséget, amely emellett még a színházkészítés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhetett, de verses lapbemutatón és felnőtteknek szóló bábelőadáson is részt vehetett.

A Szigligeti Színház társulatainak pénteki, évadnyitó bemutatkozása délután a teátrum egykori művészére, a nemrég elhunyt Halasi Erzsébetre emlékező kiállítással indult, majd

a stúdióteremben a Nagyvárad Táncegyüttes művészei Mindenkit bemozgatunk! jelszóval mozgástréninget tartottak

az érdeklődő nézőknek és színészeknek, mintegy felkészítendő őket a késő estig tartó színházi maratonra.

Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

Amelynek következő állomása szintén a stúdióteremben várta a nézőket, akik megtekinthették a teátrum következő premierjének, Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című darabjának a nyílt próbáját. A Tasnádi-Sáhy Péter rendezte darab a dráMÁzat nevű drámapályázat debütdíjas szövegéből készült.

A folytatásban újabb színházi előadás várta a közönséget, ezúttal már a színház patinás épületében.

A publikumnak azonban először magának is szereplővé kellett válnia – vagy legalábbis statisztává a színház imázsfilmjében, amelyet ebből az alkalomból forgattak le.

Majd a színpadon berendezett „stúdióteremben” következhetett a száz százalékig váradi előadás: a Várad kulturális folyóirat Élő Várad programja keretében ismertté vált fiatal váradi szerzők verseiből és prózáiból készült, Balogh Attila rendezte Aranyhal – avagy nyolc jókedvű diákok históriája című bemutató különlegessége az volt, hogy a különböző színművészeti egyetemeken tanuló váradi fiatalok adták elő.

Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

A koncepciójában szintén a színházi kulisszák mögé való betekintést imitáló előadás – egy képzeletbeli darab próbája adta a keretet – kreatív megoldásokkal,

jól elhelyezett gegekkel – mint az öntelt rendező elszállt utasításait kényszerűen követő színész által improvizálva „eljátszott” aranyhal vagy a lányok által előadott új-zélandi haka-tánc - helyezte új kontextusba az irodalmi szövegeket, és állított görbe tükröt a színházcsinálók elé.

Aki a több mint egyórás előadást követően még mindig bírta szusszal, az a színház erkélyelőcsarnokában részt vehetett a Nőileg című női magazin lapbemutatóján, amely a legkevésbé sem lógott ki az Éjszaka a színházban rendezvénysorozatából.

Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

Nem csupán azért, mert már meglehetősen késői órában került sorra, hanem azért, mert a lap szerkesztőinek bemutatkozása, illetve a Mutass jó példát! programja bihari nyerteseinek bemutatása közben a színház művészei Szabó T. Anna és Lackfi János nőket és férfiakat jellemző költeményekből összeállt „verspárbajának”, illetve más költők ezen párbaj által ihletett verseiből adtak elő.

És aki még ezt követően is állta a sarat, az a Lilliput Társulat Tárgyra nyílt szemek című tárgyanimációs bábszínházi előadását is megtekinthette.

A műfaji megjelölést a szó szoros értelmében kell érteni: a művészek néhány kendő segítségével zseniálisan mutatták be egy férfi és egy nő párkapcsolatának minden mozzanatát a megismerkedéstől kezdve a gyermek felnevelésén át az öregkorig, de

a közel este 11 óráig tartó színházi maraton utolsó előadásában olyan kortárs popkulturális ikonok motívumai is megjelentek, mint a Csillagok háborúja.

Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

A rendezvénysorozat látogatottsága kapcsán Biró Árpád Levente, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse lapunknak elmondta: elégedettek a látogatottsággal és a fogadtatással, sőt a diákok előadásának sikere felül is múlta a várakozásaikat.