Megdöbbentek Sütő András leszármazottai a vásárhelyi iskola ellehetetlenítésén

Krónika 2017. szeptember 16., 11:49

Elítélik a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziummal szembeni hatósági bánásmódot a Sütő András Baráti Egyesület és az író családtagjai. Szerintük a román állam a magyar közösség akaratának semmibevétele árán szüntette meg a tanintézetet.

Fotó: Facebook/Takó István

A Krónikához eljuttatott közleményben a szervezet, valamint Sütő András családtagjai, leszármazottai felidézik, hogy a Herder- és Kossuth-díjas erdélyi író munkásságának tekintélyes hányada a magyar szó éltető erejéről, varázsáról szól. Sütő András az anyanyelvi oktatást az erdélyi magyarság megmaradása zálogának tekintette. Ezért állt élére az egyenlő létfeltételekért vívott kisebbségi jogküzdelemben az 1990-es gyertyás, néma tüntetésnek is.

„Az azt követő szervezett támadásokra és a könyörtelen megtorlásra még jól emlékezünk” – állapítja meg a közlemény. Emlékeztetnek: Sütő András örökösei az író szellemi és morális örökségének jegyében, teljes egyetértésben adományozták a hátrahagyott sok ezer kötetes könyvtárat az induló marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumnak.

Most megdöbbenéssel figyelik azt az „öncélú, többségi erőfitogtatásra emlékeztető gáncsoskodást, amellyel a kafkai hivatalként viselkedő hatalom” minden áron akadályozza az iskola beindulását, működését.

„Egy hatalmas közösség (a szülők, a tanulók, az erdélyi magyarság, egy nagymúltú történelmi egyház és egy egész nemzet) akaratának semmibevétele árán. Szabad-e mohón lecsapni egy alapítási megfogalmazási (alaki) hiba miatt erre a szellemiekben gyarapodni vágyó közösségre? A segítőkész akadályelhárítás, a gyors megoldás keresése helyett szabad-e kiforgatni szerzett jogaiból e közösséget, a hatalmi „majd megmutatjuk mi” szellemében? Megéri? Hova vezet ez?” – olvasható az író emlékének ápolását, műveinek köztudatba és közakaratba építését felvállaló Sütő András Baráti Egyesület, valamint az író családtagjainak, leszármazottai által kibocsátott közös közleményben.

A bukaresti oktatási minisztérium szeptember 8-án kibocsátott rendelete nyomán a Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa a Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolta a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot. Ezáltal a tanintézet jogi státusa megszűnt. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a katolikus gimnázium igazgatója és Ștefan Someșan volt megyei főtanfelügyelő ellen, mert a nyomozó hatóság szerint annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.