Liga 2: Adrian Falub irányításával jutna élvonalba az UTA

Krónika 2017. szeptember 07., 17:46

Adrian Falub lett az UTA másodosztályos labdarúgócsapatának új vezetőedzője, míg az aradiak korábbi szakvezetője, Adrian Mihalcea a Mioveni együttesénél folytatja pályafutását a Liga 2-ben.

Adrian Falub Fotó: Uta-arad.ro

A Maros-partiaknál csütörtök délután bemutatkozott 46 éves szakember leszögezte, hogy az élvonalba jutás „gondolatával" érkezett, amit az összetettben elfoglalt aktuális helyük ellenére megvalósítható célnak tart.

Tudom, hogy mit jelent ez a klub, a szurkolók és a város”

– jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy mihamarabb szeretne megismerkedni új játékosaival. A dési szakember korábban a 2012–2013-as szezonban és rövid ideig 2014-ben is edzette az UTA-át, majd a Marosvásárhelyi ASA és a Kolozsvári U következett. Romániában utoljára a Chiajnánál dolgozott a 2015–2016-os szezonban.

Segédje az a Marius Suller lesz, aki nemrég még a Kolozsvári Olimpia női labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként jutott tovább a Bajnokok Ligája csoportköréből a tizenhatoddöntőbe,

de szeptember elsején lejárt szerződését nem hosszabbították meg. A Liga 2 kilencedik helyén álló aradiak a hétvégi hetedik fordulóban az Afumați vendégei lesznek szombaton 11 órától.

Ugyanakkor még Brăila–Snagov, Târgoviște–Temesvári Ripensia, Bukaresti Metaloglobus–Nagyváradi Luceafărul, Clinceni–Suceava, Mioveni–Miroslava, Balotești–Târgu Jiu és Călărași–Szatmárnémeti párosítás szerint lépnek pályára.

Az Argeș FC–Marosvásárhelyi ASA találkozó pénteken 18 órakor kezdődik, míg a listavezető Hermannstadt szombaton 16 órakor fogadja a Temesvári ASU Polit. Az ASA edzői stábja, mint ismeretes, ugyancsak távozott a héten, ám csütörtökön délután még nem lehetett tudni, hogy ki irányítja az együttest a hétvégi összecsapáson.