Nyert Portugália, Dzsudzsákék lemaradtak a 2018-as vb-ről

MTI 2017. szeptember 04., 00:12

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán.

Andre Silva gólja végképp szertefoszlatta a továbbjutási reményeket Fotó: MTI

A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Arénában, ráadásul a 30. percben emberelőnybe is kerültek, mivel Priskin Tamás piros lapot kapott a Pepével szemben elkövetett könyöklésért. A portugálok rögtön a szünet után, a 48. percben André Silva közeli fejesével vezetést szereztek, az AC Milan támadójának találata pedig eldöntötte a találkozót.

A két gárda 13. alkalommal találkozott egymással, de a magyarok még egyszer sem győztek, a mostani volt a kilencedik portugál siker.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később otthon a Feröer-szigetek ellen zárja.

Magyarország legutóbb 1986-ban vett részt világbajnokságon.

Európai vb-selejtező, B csoport, 8. forduló:
Magyarország-Portugália 0-1 (0-0)
---------------------------------
Groupama Aréna, 22 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerző: André Silva (48.)
piros lap: Priskin (30.)
sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+3.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.), illetve Ronaldo (89.)

Magyarország:
-------------
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Lovrencsics Gergő (Varga Roland, 78.), Elek Ákos (Pintér Ádám, 67.), Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás, Eppel Márton (Böde Dániel, 61.)

Portugália:
-----------
Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) - Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Joao Moutinho, Danilo, Joao Mário - André Silva (Ricardo Quaresma, 86.), Cristiano Ronaldo