A pacal mint lehetséges regényhős – Cserna-Szabó András író Kolozsváron

A gasztronómia és kultúra viszonyáról, a pacal történetéről, „pokolra szállásáról”, valamint Rózsa Sándorról szóló, Sömmi. című regényéről is beszélt Cserna-Szabó András magyaror­szági (gasztro)író a kincses városban.

A pacal kultúrtörténetéről szól Cserna-Szabó András magyarországi író legújabb könyve, aki a Kolozsvári Magyar Napok vendége volt a múlt héten. László Noémi, a meghívott beszélgetőtársa úgy fogalmazott, Cserna-Szabót nemcsak az egyik legnagyobb kortárs magyar novellistaként tartják számon, de gasztroíróként is.

„Elmében a gyomor vagy gyomorban az elme?” – tette fel a kérdést László Noémi, amire az író úgy válaszolt,

a „gasztroíró” beskatulyázáson nem lehet csodálkozni egy olyan kultúrában, mint a magyar,

amely tulajdonképpen nem tekinti részének a gasztronómiát – ellentétben mondjuk a franciával, ahol Alexandre Dumas már az 1860-as években megírta főművét, a nagy konyhaszótárt. Amint Cserna-Szabó kifejtette, íróként nem zavarja, hogy előbb-utóbb mindenkit beraknak egy fiókba, például Krúdy volt a „levesíró” vagy József Attila a „proletárköltő”, de természetesen ezen a skatulyán jóval túlnő az életművük.

„Beles nemzet vagyunk, ivós, zabálós, ugyanakkor úgy tartjuk, hogy a gasztronómia ne folyjon bele a kultúrába. Ömlenek az internetről az ételreceptek, de kevesen kutatják a gasztronómia kultúráját, történelmét” – fejtette ki a meghívott. 77 magyar pacal című, legújabb, szeptemberben Budapesten bemutatandó könyvében a marhagyomorból készült ételek történetét írta meg a 16. századtól napjainkig, a kötet többek közt az irodalom és pacal kapcsolatát is körüljárja.

Amiként a cseh próza elválaszthatatlan a sörtől – a Švejkben vagy Bohumil Hrabal írásaiban oldalanként egy hordó sör szerepel –, addig a magyar irodalom „szügyig jár a szagban”

– mondta Cserna-Szabó. Bár létezett a szándék, hogy az ételkultúra is beszivárogjon az irodalomba, és egyfajta gasztrotörténelem felfedezhető Mikszáth, Tömörkény, Krúdy vagy Jókai írásaiban, nálunk nincsen igazi hagyománya annak, hogy a gasztronómiát beemeljük a kultúrába.

„Pedig a gasztronómiai leírás nagyon fontos a prózában, le lehet írni vele egy főhőst, sőt például Hajnóczy Péter Finomfőzelék feltéttel című novellájában az egész Kádár-rendszer jellemzése benne van” – vélekedett Cserna-Szabó.

A gasztronómiát az irodalomban egyféleképpen meghonosító Krúdyról azt mondta,

a Szindbád írójánál magasabb szinten senki nem képviselte a gasztrovonalat a magyar irodalomban,

ahogy Márai fogalmazott, prózája „mustízű hegedűszó”. A Szindbádot filmre álmodó Huszárik Zoltán ikonikus alkotása pedig hangsúlyosan felerősítette ezt a gasztrovonalat, felejthetetlenné tette a velős csont, húsleves élvezetét, a kisvendéglők világát.

A 77 magyar pacal című könyvről elmondta, az első rész pacaltörténelem, a másodikban 77 recept szerepel a középkortól napjainkig, a harmadik pedig arról szól, miként jelenik meg a pacal az irodalomban. Arra, hogy miért éppen a pacalt választotta könyve „főhőséül”, az író úgy válaszolt, tulajdonképpen a lecsóról is írhatott volna, vagy a legrégebbi dokumentált magyar ételről, a kolozsvári káposztáról, de

a marhagyomor mint téma kínálta magát: olyan, mint egy regényhős, vagy gyűlölik, vagy imádják.

Mint kifejtette, míg egy 16. századi erdélyi szakácskönyvben még rengeteg pacalos recept található, a 19. században bekövetkezik pokolra szállása, lesüllyed a béresételek szintjére. Az első világháború időszakában válik népszerűvé újra, amikor elfogy a hús, 1918-tól kezdve pedig „elpörköltösödik”.

Az 1930-as években Jávor Pál színész kedvenc étele, sőt abban az időszakban Móricz is pacalt rendel a vendéglőben. A kultusz a Rákosi–Kádár-korszakban kezd tombolni, Kádár János kedvence a pacal, amely a plebejus imázs részévé válik. „A pacal valóban olyan, mint egy igazi regényhős: történetében benne van a fény, árnyék, bűn, bűnhődés, háború és béke” – fogalmazott az író.

Benne van minden, amit tudni akarsz a pacalról, de sosem merted megkérdezni” – olvasható a Magvető kiadó ismertetőjében.

Cserna-Szabó azt is elárulta, tervei szerint szeptemberben Kolozsváron is megismerhetik az érdeklődők a 77 magyar pacalt. Cserna-Szabó azt is elmesélte, 1998-ben írta első novelláskötetét, majd amikor nem sokkal később nagybátyja kártyán elnyerte a Magyar Konyha című folyóirat főszerkesztői posztját, őt, a pályakezdő írót hívta a gasztrofolyóiratot szerkeszetni, ahol aztán 2-3 évig dolgozott. A lapban kultúrtörténeti rovatot indítottak Friss irodalmi húsok címmel, pályatársai: Varró Dániel, Térey János, Grecsó Krisztián és számos fiatal szerző közölte itt írását.

Bár ízig-vérig novellista egyik regényéről, a Sömmi. című, Rózsa Sándor alakját felidéző, 2015-ben megjelent műről is sok szó esett a beszélgetésen.

Apám ö-ző nyelvjárásban beszél, én magam pedig, mivel ott nőttem fel, azt hiszem, értem és érzem a dél-alföldi néplelket, annak a vidéknek a lelkét, amelynek Rózsa Sándor is a sajátja. És úgy éreztem, bár rengeteget beszéltek róla, nincsen kellőképpen feldolgozva ennek a rejtélyes figurának a rendkívül érdekes életútja annak ellenére, hogy már háromszor akartak hollywoodi filmet készíteni az élettörténetéről” – mondta Cserna-Szabó.

Kifejtette, a híres betyár alakját egyrészt a balladák, a népköltészet örökíti meg, másrészt a szépirodalom (Krúdy, Móricz, Tömörkény Rózsa Sándor-verziói is a népköltészetből táplálkoznak) és a történetírás – például a betyárnak az 1848-as forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepéről.

„Bár a népköltészet, szobányi legenda, félszobányi irodalmi mű és a történelem is számon tarotta,

Alakjáról le kellett bontani azt is, amit a köztudat az ö-ző nyelvjárással kapcsolatosan rátett (az iróniát, a Hofi-paródiákat), kiegyensúlyozottan akartam megközelíteni a témát, ugyanakkor saját képemre formáltam a történetet. Ahogy valaki mondta, a vége felé, a horrorisztikus vérengzések leírásakor elszabadult a tarantinós énem” – mondta a meghívott.

„Ördögi easternre számítson az olvasó, kegyetlen, de igaz szavakra. A Sömmi. patakvértől nem mentes, de igaz érzelmekben is dúskáló betyárregény, melyben nemcsak a szegénylegényekről hullik le a lepel, de magáról a történelemről is” – olvasható a kötet ismertetőjében.

Cserna-Szabó András József Attila-díjas író, újságíró szerkesztő 1974-ben született Szentesen, többek közt a Puszibolt (2008), Mérgezett hajtűk – esszék (2009.), Ede a levesben (gasztrokrimik) – Fehér Bélával közösen (2011), Nagy macskajajkönyv – Darida Benedekkel közösen (2012), Szíved helyén épül már a Halálcsillag – regény (2013), Veszett paradicsom – novellák (2014) és a Sömmi. – kisromán (2015) című könyvek szerzője.