Ombudsmanhelyettes a medveügyről: várják a székelyföldi elöljárók panaszait

Gyergyai Csaba 2017. augusztus 23., 12:42

Rücz-Dáné Erzsébet ombuds­manhelyettes a Krónikának nyilatkozva arra kérte a székelyföldi elöljárókat, a medvetámadások ügyében forduljanak átiratban a nép ügyvédjéhez, és ezt követően elindítják a szükséges procedúrát.

Fotó: Adevărul

Amint arról beszámoltunk, a bukaresti ombudsmani hivatal az alkotmány előírásainak vélelmezett megszegése gyanújával hivatalból vizsgálatot indított a sakálok, vaddisznók és rókák Vâlcea megyei túlszaporodása ügyében,

az intézkedés azonban nem tér ki a jóval súlyosabb székelyföldi medvetámadásokra.

A nép ügyvédje intézményének szóvivője hétfőn közleményben jelentette be, hogy Victor Ciorbea ombudsman eljárást rendelt el a sajtóban megjelent beszámolók alapján, miszerint a Kárpátokon túli régióban a sakálok, vaddisznók és rókák fejtörést okoznak a gazdáknak, és rendszeresen támadnak háziállatokra. A nép ügyvédje szerint felmerül a gyanú, hogy az észlelt vadkárok miatt sérül az élethez, a fizikai és pszichikai épséghez, az egészség megóvásához, valamint az egészséges környezethez való, a román alkotmány 22., 34. és 35 cikkelyében szavatolt jog.

{K1}

Az ombudsman által indított eljárás elsősorban annak ismeretében nevezhető furcsának, hogy a székelyföldi vadkárokkal kapcsolatban nem indított hasonló vizsgálatot a nép ügyvédje, tehát a jelek szerint nem tekinti alapjogokat sértőnek például a medvetámadást. Pedig Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyében az elmúlt hónapokban

rendszeresen bejár lakott településekre a nagyragadozó, amely több alkalommal támadt emberre, súlyosan megsebesítve pásztorokat, földjeiken dolgozó gazdákat.

Székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők júliusban Bukarestben tüntettek a bukaresti környezetvédelmi minisztérium épülete előtt, követelve a hatóságok sürgős közbelépését a térségükben mindennapossá vált medvetámadások megfékezése érdekében.

Rücz-Dáné Erzsébet ombuds­manhelyettes a Krónika megkeresésére elmondta, a székelyföldiek korábban már felhívták a nép ügyvédje hivatalának a figyelmét a vadkárokra – állítása szerint egy vaskos iratcsomójuk van erről –, és akkor meg is tették a szükséges intézkedéseket, tájékoztatták az illetékes minisztériumot.

Rücz-Dáné Erzsébet azt mondta, az intézmény napirenden van a régióbeli gazdák problémáival, de arról lapunktól értesült, hogy a környezetvédelmi tárca ígérete ellenére augusztus 15-éig nem fogadta el „közbelépési kilövési keretről” szóló, az év második felére érvényes rendeletet.

Az ombudsmanhelyettes arra kérte a székelyföldi elöljárókat, forduljanak átiratban a nép ügyvédjéhez, és ezt követően elindítják a szükséges procedúrát.

{K2}

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke lapcsaládunknak azt mondta, hamarosan aláírásgyűjtésbe kezdenek, majd ezt követően a nép ügyvédjéhez és az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordulnak vadkárügyben.

Hétfőn éjjel egyébként több mint hétezer lejes kárt okozott a medve egy Cekend-tetői tanyán, ahol egy törzskönyvezett tehenet ölt meg. A nagyvadat szinte mindennap látni a környéken, így a gazda már a családját félti. A napokban farkasok is garázdálkodtak a Kápolnásfalutól nem messze található, Tizenhétfalusiként ismert övezetben: több juhot is megtámadtak, egyet el is pusztítottak. A körülményes kártérítés-igénylés miatt az ilyen eseteket már be sem jelentik a gazdák.