Rostás Szabolcs 2017. július 24., 00:24

Programok, irányok

Igazából nem is kellett, hiszen az iránymutatás már megtörtént, most szombaton elhangzott előadása pedig dióhéjban tartalmazta mindazt, amit a magyar miniszterelnök és kormánya az elmúlt időszakban vallott családról, nemzetről, a világról, a kontinensről (benne közép-kelet-európai térségünket), migrációról, Brüsszelről vagy éppenséggel Sorosról.

Az idei miniszterelnöki beszéd (vagy hogy a tusványosi szlenget használjuk: az „Orbán-koncert”) legfőbb újdonsága talán abban rejlik, hogy előadója kertelés nélkül megosztotta a gondolatait hallgatóságával. Orbán Viktor eddig sem volt az a visszafogott politikusfajta, aki hosszasan kerülget egy-egy témát, viszont korábban sokszor másként írt körül bizonyos, kormánya programjába tartozó alapvetéseket.

Most például nyíltan megnevezte családtámogatási politikája anyagi forrását: „elveszem a multiktól”. Ez is annak a napjainkban végbemenő paradigmaváltásnak a része, amelynek során a világ nagy részén sikerült ledobni a politikai korrektség béklyóit, nevén nevezve olyan dolgokat is, amelyek korábban még tabunak számítottak.

Ebben a kontextusban az idei Tusványo­son kimondattak egészen újszerű, számunkra, erdélyi magyarokra különösen érvényes tételek is. Mégpedig a 2018-as anyaországi választásokkal összefüggésben Orbán Viktor például egyértelművé tette, hogy nem véletlenül helyezte új alapokra az elmúlt pár évben a Fidesz és az RMDSZ viszonyát, szerinte ugyanis „egyvalamin nincs mit gondolkodni: kire szavaznak az emberek”.

Mindez persze egyáltalán nincs az RMDSZ-szel szemben álló erdélyi magyar politikai tábor – amúgy Fidesz-hű – képviselőinek, sőt a szövetségből az újratervezés dacára is kiábrándult egyszerű polgárok ínyére, amit jól illusztrál a „jó viszony” emlegetésekor a tusnádfürdői hallgatóság körében észlelhető halk moraj is. Ettől függetlenül a Tőkés László fémjelezte vonalnak és az EMNP-nek bele kell törődnie, hogy Budapest partnernek tekinti Kelemen Hunorékat, és ez az alapállás teljesen más megvilágításba helyezi a romániai magyar pártpolitizálást.

Az RMDSZ pedig – és itt el is érkeztünk a 28. Tusványos másik lényeges politikai üzenetéhez – a maga rendjén azzal is alkalmazkodni igyekszik az új politikai konstellációhoz, hogy kinyilvánította: a jelenlegi nemzetpolitikai irányvonal folytonosságában érdekelt, ezáltal pedig a jelenlegi Fidesz–KDNP-pártszövetség újrázását tartja üdvösnek a jövő évi országgyűlési választáson.

Még ha nem is az alakulat elnöke, hanem „csak” egyik szenátora fejezte ki ezt a „hűségnyilatkozatot”, ez mindenképp példátlan fordulat még a Kelemen-korszakhoz képest is, a Markó Béla fémjelezte, egyenlő távolságtartás elvével szembeni markáns váltásról nem is beszélve. A kérdés már csak az, hogy az RMDSZ eme metamorfózisa programszerű-e, vagy konjunkturális irányváltás csupán, és hogy mindez együtt jár-e minőségi változással is a bukaresti, erdélyi politizálásában.