Szakértő: választási érdekek „vihették” Székelyföldre Johannist

MTI 2017. július 18., 11:19

Pászkán Zsolt Románia-szakértő fontos eseménynek nevezte, hogy Klaus Johannis román elnök Székelyföldre látogat, de óv a túlzott várakozásoktól. Szerinte ugyanis az államfő azért is utazik a régióba, mert megkezdte választási kampányát.

Klaus Johannis a csíkszeredai megyeházán kedden délelőtt elhangzott beszéde közben Fotó: Gecse Noémi

Pászkán Zsolt kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, Klaus Johannisnak két célja van a látogatással. Az egyik szerinte az, hogy az államfő megkezdte kampányát a két és fél év múlva esedékes elnökválasztásra. A szakértő emlékeztetett, hogy az elnök Székelyföldön 75-80 százalékos támogatást kapott az előző választáson.

„Olyan megelőlegezett bizalmat kapott, amelyet nem viszonzott, sőt bekapcsolódott a legutóbbi magyarellenes hisztériába” – jelentette ki Pászkán. A másik ok – mondta a szakértő – még kedvezőtlenebb a magyaroknak: megpróbálhatja „belerángatni” a magyar közösséget a 2018-as román rendezvényekbe egyfajta „mézesmadzaggal”, hogy „akkor leszünk nagy barátok, ha ti is velünk ünnepeltek”.

Pászkán Zsolt szerint ez a helyzet kicsit olyan, mint a családon belüli erőszak, amikor a bántalmazó elmegy a bántalmazotthoz, és elvárja, hogy „vágjon jó képet” ahhoz, hogy időnként „lekever neki egy nagy pofont".

A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) külső szakértője úgy fogalmazott: Klaus Johannis nincs abban a helyzetben, hogy az erdélyi magyarok bármit is kérjenek tőle, hiszen egyrészt nem teljesítheti, mert korlátozott a hatásköre, másrészt inkább ő van „rászorulva" az erdélyi magyarokra, mint fordítva, mivel a közvélemény-kutatások alapján sokat vesztett a népszerűségéből. Kitért arra is, hogy a román elnök „semennyire” nem támogatja az autonómiatörekvéseket.