A bányából a piac csúcsára: erdélyi körúton a magyarországi kőfaragók küldöttsége
Az erdélyi bányák és kőfeldolgozó üzemek, valamint a magyarországi kőfaragó cégek közötti kapcsolat kiépítése volt a célja a műkőkészítő ipartestület erdélyi körútjának. A Beszterce-Naszód megyei Magura andezitbányájába a Krónika is elkísérte őket.
Nehéz időszakon vannak túl a magyarországi kőfaragók. Sokáig úgy tűnt, többen lehúzhatják a rolót a megfogyatkozott megrendelések miatt, ugyanakkor az is hátrányosan érintette az ágazatot, hogy rengeteg szakember kiöregedett, felhagyott a munkával. Egy ideje azonban felfele ível az ipar, egyre többen érdeklődnek a minőségi és tartós anyagok iránt – tudtuk meg Csanádi Gabriellától, a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnökétől.
A testület népes küldöttsége többnapos erdélyi körúton vett részt, amelynek nem titkolt célja volt a potenciális üzletkötés.
Csanádi Gabriella elmondása szerint ugyanis Magyarországon rengeteg ritka kőfajta nem található meg, ezért Erdélyben keresnek partnereket, hogy a különböző bányákból szert tudjanak tenni a szükséges nyersanyagokra.
A körút megszervezésében az Erdélyi Kőfaragók Szövetsége segített, a közvetítői szerepet pedig Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei elnöke és csapata vállalta.
A magyarországi ipartestület tagjai többek között a Beszterce-Naszód megyében fekvő Magura településtől nem messze található, impozáns látványt nyújtó andezitbányát és a mintegy három kilométerre levő kőfaragó üzemet is meglátogatták,
munkatársunk ezen a vadregényes tájon csatlakozott a küldöttséghez, illetve nyert bepillantást a kőfaragó szakma működésébe.
Talán kevesen tudják, hogy Magurán található az a Moldvába vezető vasúti alagút, amelyet az Osztrák–Magyar Monarchia idején maga Ferenc József adott át, és a Radnai-havasok lábánál fekvő közeli andezitbányából származik a budapesti Országház kőburkolata.
Beszterce-Naszód megyei utunk a kőfeldolgozó üzemnél tett látogatással kezdődött, ahol óriási gépek aprították egészen vékony szeletekre a többtonnás masszív kőtömböket. Mindez elképzelhetetlen zajjal jár, nem véletlen, hogy a munkások egytől egyik füldugót viseltek a zajártalom kockázatának elkerülése érdekében. Nem is időztünk ott túl sokat, indultunk az andezitbányához, ahol Ioan Şot, a létesítmény és az üzem tulajdonosa volt az idegenvezetőnk. Elmesélte, hogy
az első világháború idején olasz hadifoglyok építették a Suceavára vezető vasútvonalat, a munkálatok során pedig tíz alagutat fúrtak, a legelsőt pedig 1916-ban Ferenc József adta át.
A hadifoglyok a kőfaragáshoz is értettek, és gyakorolták is, így indult be a háború után a bánya, ahol ipari mennyiségben kezdték el kitermelni az építőanyagként használt, ritka és értékes köveket.
A magyarországi küldöttséggel Ioan Şot széles mosollyal azt is megosztotta: tulajdonosként arra a legbüszkébb,
az Országház felújításakor a magurai bányából vitték a kőburkolathoz szükséges nyersanyagot, de az sem mellékes, hogy a müncheni olimpiai stadion kőburkolata is onnan származik.
Az ipartestület tagjai később jelezték az üzletembernek, hogy számíthat az ő megrendeléseikre is. A térségben fellelhető andezit, gránit és bazalt egyébként egy hajdani vulkán tevékenységének köszönhető.
A bányalátogatás után nyílt alkalmunk beszélgetni Csanádi Gabriellával, aki kifejtette: nehéz évek állnak mögöttük, egy ideig úgy nézett ki, hogy a kőfaragó mesterségnek nincs jövője, de idén már „hála Istennek rengeteg munkája van valamennyi kollégának”. Kérdésünkre elmondta: az ipartestület tagjainak 60 százaléka sírköveket gyárt, a többiek pedig elsősorban építészettel és belsőépítészettel foglalkoznak.
Az alelnök azt is elárulta, hogy ami az építőipari piacot illeti, már nem igaz az, hogy csak a felső tízezer ad le megrendeléseket.
Az emberek ugyanis kezdenek rájönni arra, hogy ha drágább is, de egyértelműen tartósabb a munkájuk, a kőből épített létesítményekkel 10-20 évig nem lesz gondjuk.
Csanádi Gabriella azt is elmondta: meglehetősen sok állami megrendelést kapnak, most például a Budapesten július 14. és 30. között sorra kerülő úszó-világbajnokságra készülnek, rengeteg nyersanyagot felhasználnak a Duna-parton. Ezenkívül az egyházak is visszatérő ügyfélnek számítanak.
Csanádi Gabriella úgy értékelt: nagy szükség volt az erdélyi körútra, a kapcsolatépítésre, hiszen például a Krassó-Szörény megyei ruszkicai márványbányával egyetlen magyarországi cég dolgozott együtt, miközben óriási az igény a márványra. „Látogatásunkkal lehetőségünk nyílt arra, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsünk az erdélyi kitermelőkkel, hogy majd ők is közvetlenül tudjanak árut szállítani Magyarországra” – magyarázta.
Az építőiparban egyébként jelenleg a gránit a legkelendőbb, az andezitet pedig a kortárs minimalista belsőépítészeti stílus képviselői használják előszeretettel.
„Én egyébként szerelmes vagyok a ruszkicai márványba, mert a keménységével, színével vetekszik a gránittal. Ha ehhez megtaláljuk a piacot úgy, hogy megfelelő mennyiségű anyagot tudunk beszerezni az erdélyiektől, rendkívül szép időszaka elé néz a kőipar” – fogalmazott a szakember. Hozzátette: a magyarországi cégeknek ez azért is előnyös, mert pályázáskor sokat számít, hogy tudják-e előre, honnan szerzik meg a nyersanyagot.
Keizer Róberttel már útban hazafelé tudtunk röviden beszélgetni, mint elmondta: az Erdélyi Kőfaragók Szövetsége kérte fel őt arra, hogy keressen szakmai partnereket Magyarországon. Végigkövette a magyarországi delegáció útját, így azt is tapasztalta, hogy
a székelyföldi kőfeldolgozó üzemek – bár makulátlan, minőségi munkát végeznek – nem rendelkeznek elég tőkével, így korszerű gépekkel sincsenek felszerelve,
emiatt értelemszerűen nehezebben tudnak érvényesülni a piacon.
Kifejtette: azért is vállalta el a közvetítő szerepét, mert az volt a cél, hogy a magyarországi kőfaragók megismerjék az erdélyi bányákat, így az erdélyi kőfaragók, kitermelők megrendelésekre, illetve jól fizető, korrekt partnerekre tegyenek szert, akik cserében olcsón jutnak nyersanyaghoz.