Hétmillióan „tartják el” az egészségügyi rendszert

Kőrössy Andrea 2017. június 07., 15:20

Mélyrepülésben van a romániai egészségügyi rendszer, az Economica.net gazdasági hírportál számításai szerint ugyanis tavalyhoz képest drasztikusan csökkent azoknak az egészségbiztosítással rendelkező polgároknak a száma, akik ténylegesen fizetnek.

Az összeállításból kiderült: miután a kormány januárban úgy döntött, hogy mintegy kétmillió, a megadott összeg alatti juttatásban részesülő nyugdíjas mentesül az egészségbiztosítási hozzájárulás kifizetése alól,

alig 6,8 millió állampolgár – az összes biztosított mintegy 40 százaléka – maradt, akik pénzt folyósítanak az egészségbiztosítási alapba,

amelyből gyakorlatilag finanszírozzák a rendszert. További 10,3 millió lakos úgy rendelkezik a biztosítással, hogy nem kell hozzájárulnia az alaphoz. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) adatai szerint az év elején körülbelül 17,1 millió személy rendelkezett állami egészségbiztosítással.

A CNAS adatait tanulmányozva az Economica.net összegyűjtötte, hogy mely társadalmi kategóriába tartozó állampolgárok tartják fenn gyakorlatilag az állami egészségügyi rendszert. Mint kiderült: a biztosítással rendelkezők 40 százalékának, azaz az alapba ténylegesen befizető 6,8 millió polgár többsége, 6,02 millió személy munkavállaló, 292 ezren szabadúszók, további 165 ezren pedig a bruttó minimálbér alapján fizetnek be, azaz nincs rendszeres jövedelmük.

Az a 10,3 millió állampolgár, akik nem járulnak hozzá az egészségbiztosítási alaphoz, két kategóriába tartozik. Egyrészt

a nyilvántartásban szerepel 5,27 millió személy, akik után senki nem fizet be egyetlen lejt sem az államkasszába.

Többségük, 3,65 millióan kiskorúak, akik ingyenes ellátásban részesülnek az állami egészségügyi rendszerben. Több mint 735 ezer személy úgynevezett társbiztosított, azaz olyan nagykorú személy, akinek nincs saját jövedelme, hanem például férje, felesége vagy szülei által rendelkezik biztosítással. A harmadik kategóriába tartozik az a 343 ezer személy, akik 18 és 26 év közöttiek, de még nem munkavállalók, hanem felsőfokú tanulmányokat folytatnak.

A CNAS statisztikájában szerepel ugyanakkor mintegy 5 millió állampolgár, akik után az állam fizeti be az egészségbiztosítási hozzájárulást.

A legtöbben, körülbelül 4,4 millióan nyugdíjasok, ide tartozik ezenkívül 400 ezer, szociális segélyben részesülő személy, valamint 112 ezer gyermeknevelési szabadságon lévő szülő.

Mint ismeretes, a kormány év elején jelentős kampányadakozásba kezdett, számos olyan intézkedést hozott, amellyel célzottan bizonyos társadalmi kategóriának kedveztek. Az egyik ilyen, Klaus Johannis államfő által január közepén kihirdetett intézkedéssel adómentessé tették a 2 ezer lej alatti nyugdíjakat, illetve mentesítették az érintett nyugdíjasokat az egészségbiztosítási hozzájárulás kifizetése alól. Az akkori számítások szerint ez utóbbi előírás 300 millió eurós pluszráfordítást igényel az állami költségvetésből.