Beszélgetés a gyerekkel a terrorról: fontos az őszinteség
Hogyan, mit beszélgessen a szülő a gyerekével az Európában egyre gyakoribbá váló terrortámadásokról, és miként kezeljük az ezzel kapcsolatos félelmeket? – kérdeztük Román Mónika kolozsvári pszichológust. Fontos, hogy a szülő őszinte érzéseit közvetítse.
Az Európában egyre gyakoribbá váló terrortámadásokról a média, közösségi oldalak világában otthonosan mozgó hazai kamaszok is óhatatlanul értesülnek. A hétfői manchesteri merényletben több kiskorú is életét vesztette, az elkövető pontosan tudta, hogy az amerikai énekesnő, Ariana Grande koncertje tömegesen vonzza a fiatalokat. A Manchester Arena előterében a 22 éves öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, 22 embert ölt meg, legelsőként azonosított áldozata a tizennyolc éves Georgina Callander, a legfiatalabb pedig a nyolcéves Saffie Roussos, a támadásban további 59-en sérültek meg, és a hatóságok szerint tovább növekedhet az áldozatok száma.
Kétségtelen, hogy minden szülő rémálma, hogy a gyereke olyan tömegrendezvényen tartózkodik, amely esetleges célpontja lehet egy effajta támadásnak,
ugyanakkor bár nálunk még nem számít fenyegető veszélynek, a tinédzserek körében is beszédtéma a terrortámadás.
„A kamaszokra jellemző a sérthetetlenség elve, vagyis ebben az életkorban nehezen hiszik, hogy a tragédia velük is megtörténhet.
Ha hasonló híreket hallanak, elsősorban szörnyülködnek, de nem érzik magukat veszélyben” – fejtette ki megkeresésünkre Román Mónika kolozsvári pszichológus. Úgy fogalmazott, a gyerekek, kamaszok terrortámadásokkal kapcsolatos érzéseit, az ezekhez való viszonyulást is a szülői hozzáállás határozza meg elsősorban. „Legfontosabb, hogy a szülők őszinte érzéseiket közvetítsék a gyerek felé. Ha a felnőtt szorong, fél, akkor azt, ha csupán legyint egy tőlünk távol történt tragédia hírére, akkor pedig ezt kell közvetítenie. Ellenkező esetben – vagyis ha például bár fél, de eljátssza, hogy nem – az ellentmondás szorongást, feszültséget kelt a gyermekben. Egyébként meg minél nagyobb a gyerek, annál inkább a szavaknak hisz, minél kisebb, annál inkább a szülői viselkedésnek ad hitelt” – mutatott rá a pszichológus.
Úgy vélekedett, hogy a gyereknek a félelemmel, szexuális felvilágosítással, a halállal kapcsolatos kérdéseire, viszonyára is hasonlóképpen kell a szülőnek reagálnia: nem szabad magától kezdeményeznie a téma megtárgyalását, hanem meg kell várnia, amíg a gyerek teszi fel a kérdést, ki kell derülnie, hogy mennyire nyitott az adott témára, és csak ezt követően ajánlatos megközelíteni.
kell segíteni feloldani a félelmeket. Ha azonban ő maga kezd el beszélni a hasonló jellegű témákról, azzal lehet, hogy éppen ő kelt szorongást, félelmet a gyerekben” – hívta fel a figyelmet Román Mónika. A kamaszok és szülők közti kommunikációról szólva kifejtette, általában úgy történik, hogy hogy ha a szülő elmondja a saját álláspontját, véleményét, akkor a tinédzser azonnali reakciója vagy a tiltakozás, vagy úgy tűnik, hogy tudomást sem vesz a felnőtt mondanivalójáról, az később érik meg benne.
„Ha például nyugtatni próbálja a szülő egy bizonyos félelemmel kapcsolatban, napok-hetek múlva ülepedik az le csak a gyermekben. Figyelni kell, hogy foglalkoztatja-e továbbra is a téma, visszatér-e rá, ez jelzi, hogy miként kezeli magában a kérdést, megnyugodott-e” – mondta a pszichológus, aki szerint nem szabad a gyerekekre ráijeszteni, nem kell részletezni a kelleténél jobban a tényeket és összefüggéseket.
{K1}
A brit gyermekvédelmi szervezet, az NSPCC (National Society for the Prevention of Cruelty to Children) a manchesteri támadás után tanácsokat tett közzé, amelyek segíthetnek a szülőknek. Ezek közt az szerepel, hogy a felnőttek figyeljenek a gyermekek félelmeire és gondjaira, rendkívül fontos, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy aggodalmaikat meghallgatják, és nem utasítják el – ha tudjuk, hogy milyen félelmek lakoznak bennük, könnyebben megérthetjük őket.
A szervezet úgy fogalmaz, a szülők nyújtsanak biztonságérzetet a gyerekeknek, kerüljék a bonyolult és aggasztó magyarázatokat,
amelyek jobban megrémíthetik vagy megzavarhatják a gyerekeket – helyette nyugtassák meg őket, hogy biztonságban vannak. Mint rámutatnak, az is lényeges, hogy a gyerekek beszélhessenek a félelmeikről egy megbízható felnőttel, akár szülővel, akár tanárral.