Szenzorokkal könnyítenék a parkolást Kolozsváron

Krónika 2017. május 24., 16:14

Emil Boc polgármester szerdán bejelentette: a kolozsvári önkormányzat szenzorokat helyez el az utakon, amelyeknek segítségével interneten keresztül lehet majd tájékozódni arról, hol vannak szabad parkolóhelyek a városban.

Gördülékenyebbé tennék a kincses városi forgalmat a szenzorok

Az elöljáró szerdán sajtótájékoztatón mutatta be a tervet, amely révén a megyeszékhely egész Közép-Kelet Európa számára követendő példa akar lenni innováció és technológia terén.

„Kolozsvár ma egész Közép-Kelet Európa számára reprezentatív lehet innováció és technológia terén, mi pedig példát szeretnénk szolgáltatni ebben a kérdésben. Már van egy telefonos applikációnk a városban található sorompós parkolókra, amely valós időben mutatja a szabad parkolóhelyeket, és terveink szerint egy másik, számítógépen és mobiltelefonon egyaránt használható applikáció, illetve az úttesten elhelyezett érzékelők segítségével ugyanezt meg tudjuk majd tenni az útszéli parkolók esetében is" – idézte Emil Bocot a Mediafax hírügynökség.

A polgármester elmondása szerint a szenzorokat az úttestre szerelik majd fel, a belváros területén, így mindenki tudni fogja, hogy egy adott parkolóhely szabad vagy sem.

A belváros két zónájában több mint 3600 ilyen parkolóhelyet működtet az önkormányzat. Boc hozzátette, az érzékelőket a tömegközlekedési megállókban is elhelyezik, itt azt mutatják majd, hogy a megállóban tömegközlekedési eszköz vagy más autó állomásozik.

Az elöljáró elmondása szerint a kolozsvári városvezetőség már egy következő applikáción dolgozik, amellyel mobiltelefonon követhető lesz a GPS-szel ellátott tömegközlekedési eszközök útvonala, így az utasok bármikor megtudhatják, hol van a troli vagy az autóbusz, és mikor ér be a megállóba.