May: tudjuk, ki követte el a manchesteri merényletet

Hírösszefoglaló 2017. május 23., 15:34

Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el a hétfő éjszakai öngyilkos merényletet Manchesterben.

Fotó: MTI/EPA/Nigel Roddis

May, aki kedden a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezletén elnökölt, az ülés után tartott Downing Street-i tájékoztatóján kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedheti fel a merénylő kilétét – számolt be az MTI.

Hozzátette ugyanakkor: a rendőrség és a biztonsági szolgálatok meggyőződése szerint

egyetlen merénylőről van szó,

de folyik a vizsgálat annak kiderítésére is, hogy az elkövető egyedül, vagy valamely csoport tagjaként cselekedett.

A brit kormányfő közölte: nem fér kétség ahhoz, hogy terrortámadás történt Manchesterben, olyan „hideg számítással” elkövetett merénylet, amelynek elkövetője

a brit társadalom legfiatalabb tagjait vette célba.

A merényletet Ariana Grande amerikai énekesnő telt házas koncertjének végén hajtották végre, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena előcsarnokában, a jegypénztárak közelében, olyan időpontban, amikor ezrek távoztak az előadásról.

A koncert közönségében nagyon sok tizenéves, illetve még fiatalabb gyermek is volt, és a rendőrség tájékoztatása szerint

a sebesültek, illetve a halálos áldozatok között is vannak gyerekek.

A hatóságok kedd délután közölték, hogy az áldozatok egyike egy nyolcéves kislány.

Theresa May keddi nyilatkozata szerint minden terrorcselekmény ártatlan emberek elleni gyáva támadás, de a manchesteri merénylet különösen kirívó, mivel az elkövető szándékosan védtelen fiatalok és gyerekek ellen követte el a robbantásos akciót.

Elmondta:

a merényletnek 22 halálos áldozata van, a sebesültek száma 59,

őket nyolc manchesteri kórházban kezelik. Theresa May szerint a sebesültek közül soknak az állapota válságos.

A brit kormányfő hangsúlyozta: továbbra is a második legmagasabb terrorkészültségi szint érvényes Nagy-Britanniában, de a belső elhárítás - MI5 - kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC), amelynek hatáskörébe tartozik a készültségi szint módosítása a rendelkezésére álló hírszerzési adatok alapján, folyamatosan tanulmányozza a helyzetet.

Andrew Parker, az MI5 vezérigazgatója rövid, érdemi részletek nélküli keddi nyilatkozatában közölte, hogy a szolgálat a rendőrséggel együttműködve vizsgálja a merényletet.

Királynői részvét

II. Erzsébet királynő a Buckingham-palota által kedd délután nyilvánosságra hozott közleményében a legmélyebb részvétét fejezte ki a halálos áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak. A 91 esztendős uralkodó köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak a merénylet helyszínén végzett professzionális munkájukért, és nagyrabecsüléséről biztosította Manchester lakosságát azért az emberi, együttérző magatartásért, amelyet „e barbár cselekedet után" tanúsított.

A merénylet után manchesteriek ezrei ajánlottak fel szállást, ételt és gondoskodást

azoknak, akik a leállított közlekedési hálózat miatt nem tudtak hazautazni.

A Manchester Arena alatt működik az észak-angliai nagyváros egyik főpályaudvara, a Manchester Victoria Station. A robbantás után a pályaudvaron leállt a vasúti közlekedés, és a hatósági tájékoztatás szerint kedden valószínűleg nem is indul újra. Emellett a koncertcsarnok széles körzete is teljes rendőrségi zárlat alatt van, és ez az észak-angliai nagyváros tömegközlekedésében is fennakadásokat okoz.

A BBC hírtelevízió az közölte, hogy őrizetbe vettek kedden egy 23 éves férfit az előző éjjel a manchesteri rendezvényközpontban elkövetett, 22 ember életét kioltó robbantással összefüggésben.

Kiürítettek egy bevásárlóközpontot

Közben kedden pánik tört ki egy manchesteri bevásárlóközpontnál: az Independent jelentése szerint tömegek rohantak ki fejvesztve az Arndale Centre épületből, és a rendőrség is megérkezett a helyszínre. Az emberek az utcán rohantak, és azt ordították, hogy mindenki rohanjon az épület közeléből.

A rendőrség még nem hozta nyilvánosságra, hogy találtak-e valamit a bevásárlóközpontban, úgy tudni, jelenleg az épületet vizsgálják át.