Kordonsky a Krónikának: szétosztanám az UNITER-díjat

Kiss Judit 2017. május 11., 13:10

Örül az UNITER-díjnak, és úgy érzi, áldás volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház csapatával való együttműködés, ugyanakkor a közönség reakcióját is lényegesnek tartja. Többek közt erről beszélt a Krónikának Yuri Kordonsky orosz származású rendező.

Tapsrend. Yuri Kordonsky (középen) A mélyben című előadás bemutatóján a kolozsvári magyar színház művészeivel Fotó: Biró István

„Nagyon meghatott, és megtisztelőnek érzem, hogy UNITER-díjjal jutalmazták A mélyben című előadást. Ugyanakkor ha egészen őszintén elgondolkozom arról, általában mit is jelent egy díj, az jut eszembe, hogy valamiképpen múlandó. Eközben a színház, a színházi munka mindig a jelent és a jövőt jelenti, örökös megválaszolatlan kérdésekkel” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Yuri Kordonsky annak kapcsán, hogy az általa a kolozsvári magyar színházban rendezett produkciót jutalmazta a legjobb rendezés díjával a Román Színházi Szövetség hétfő este a temesvári UNITER-gálán.

Kordonsky Makszim Gorkij A mélyben című drámáját állította színre októberben a kincses városban, a magyar nyelven Éjjeli menedékhelyként ismert mű új fordításának a címében is az orosz eredetit idézték.

{K1}

„A csapat minden tagja művész a maga nemében”

Az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó, orosz származású színházi alkotó megkeresésünkre elragadtatással beszélt a kolozsvári magyar színház színészeiről, valamint mindazokról, akikkel itt együtt dolgozott. Mint mondta, a csapat minden tagja ragyogó munkát végzett, beleértve nemcsak a színészeket, hanem a technikai személyzetet, díszlet-, jelmeztervezőt, dramaturgot, ügyelőt, sminkest, asztalost.

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, hogy milyen volt együttműködni a kolozsvári magyar színház csapatával, azt mondanám: egészen egyszerűen áldás volt.

Nagyszerű társulatról van szó, amelynek mindenik tagja művész a maga nemében. Bár sok színházban dolgoztam már – romániai színházaknál is több ízben –, úgy érzem, ez a csapat az egyik legjobb – ha nem a legjobb –, amellyel együttműködtem. Úgyhogy ha tehetném, szétszabdalnám az UNITER-díjat, és minden kis darabkáját elosztanám a csapat tagjai közt, hiszen mindannyian egy-egy darabka szépséget tettek hozzá az előadáshoz” – fogalmazott Kordonsky. Mint kifejtette,

míg a díj „pillanatnyi” jellegű, addig a színházi munka, egy előadás megalkotása, a színészekkel való együttműködés mély, hosszadalmas, és valamiképpen elszigetelt folyamat, amikor az ember sohasem tudhatja, hogy pontosan mi lesz a következő lépés.

Dialógus az egész világgal

„A díjjal valahogy úgy vagyok, hogy természetesen rendkívül örvendek neki, de ma már egy másik nap van, a munkánk pedig mindig tele van megoldásra és megválaszolásra váró kérdésekkel. A színházi munka során az a folyamat kerül előtérbe, amikor a darab szerzőjével, az idővel és az egész világgal folytatunk egyfajta dialógust. Ugyanakkor egy előadásért érkező lényegi elismerés a közönség részéről érkező reakció, a taps, amit visszajelzésként kapnak az alkotók.

Ez a visszajelzés a záloga annak, hogy az, amit csinálunk, nemcsak a mi számunkra érdekes és fontos, hanem mások számára is”

– mondta Yuri Kordonsky.

Yuri Kordonsky Fotó: Biró István

Kérdésünkre, hogy a közeljövőben tervezi-e, hogy a kolozsvári színházzal vagy más romániai társulatokkal dolgozzon együtt, a rendező úgy válaszolt, már több itteni társulathoz hívták, és ha ideje engedné, elfogadná a meghívásokat. Természetesen Kolozsváron is rendezne, mert „szívügye” az itteni társulat, de sajnos nagyon sok a munkája, nem tud elfogadni minden meghívást. Mindazonáltal reménykedik abban, hogy fog még rendezni a kincses városban.

Yuri Kordonsky

Yuri Kordonsky 1966-ban született Odesszában, a Szentpétervári Színművészeti Akadémián végzett Lev Dogyin tanítványaként. 1989 óta több mint húsz országban rendezett, többek közt Magyarországon is. Első ízben 1995-ben mutatkozott be Romániában, a szentpétervári társulat színészeként.

Több mint másfél évtizede kezdett romániai színházaknál rendezni, munkáit több ízben is jutalmazták UNITER-díjjal: 2002-ben a bukaresti Bulandra Színházban Csehov Ványa bácsiját rendezte, amiért elnyerte a legjobb rendezés díját, 2012-ben a nagyszebeni Radu Stanca-színházban Tadeusz Konwicki Az ifjúság utolsó napja című darabját állította színpadra, amelyet a legjobb előadás díjával jutalmazott a Román Színházi Szövetség. Kordonsky több európai szakmai díj birtokosa. Jelenleg a connecticuti színházi egyetemen oktat, a Wesleyan Egyetem színház szakának vezetője.
„A mélyben Isten nincs jelen”

Kordonsky A mélyben-ről úgy vélekedik, Gorkij valamennyi színpadi műve közül ez a legihletettebb, ellentmondásos, gyönyörű és ma is időszerű szöveg.

A mai világ valóságos tükre: a magány érzése minden szinten jelen van benne, az egyén, egy társadalmi csoport, egy nemzet, egy ország magányossága, és az egyén állandó küzdelme azzal, hogy ő a társadalomnak is része.

A mélyben Isten nem igazán van jelen; egyes szereplők számára létezik, de ők is küszködnek, kérdéseket tesznek fel, amelyekre szinte sosem kapnak választ. Feltevődik a kérdés, még meddig mehet el az emberiség, mielőtt teljesen elpusztul?” – fogalmaz a rendező a színház honlapján.

A mélyben című produkcióban, amely legközelebb május 19-én, pénteken lesz látható a kolozsvári színház nagyszínpadra épített stúdióterében, Hatházi András, Kézdi Imola, Imre Éva, Viola Gábor, Farkas Loránd, Laczó Júlia, Pethő Anikó, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Bács Miklós, Dimény Áron, Bogdán Zsolt és Árus Péter látható. A rendező alkotótársai voltak: Dragoș Buhagiar díszlet- és jelmeztervező, Visky András dramaturg.