Közkegyelmi tervek: elmozdította a PSD parlamenti tisztségeiből Șerban Nicolaét

Balogh Levente 2017. május 10., 19:17

Beváltotta a fenyegetését Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke, és a párt szerdai elnökségi ülésén megbüntették Șerban Nicolaét, a felsőház jogi bizottságának elnökét a részleges közkegyelemről szóló törvénytervezet körüli botrányok miatt.

Șerban Nicolae

A pártelnökség minden parlamenti tisztségétől megfosztotta Nicolaét: mind a frakcióvezetői posztról, mind a szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségéből visszahívták. Helyét a frakció élén Mihai Fifor szenátor veszi át, a jogi bizottságot pedig a továbbiakban Robert Cazanciuc volt igazságügy-miniszter vezeti.

Mint arról beszámoltunk, Nicolae először akkor váltott ki felháborodást, amikor módosító javaslatokat nyújtott be a kormány által beterjesztett, amúgy is vitatott részleges közkegyelmi törvényjavaslathoz. A kabinet által előterjesztett változat értelmében a részleges közkegyelem nem terjedt volna ki a korrupciós bűncselekmények elkövetőre, Nicolae azonban olyan módosításokat nyújtott be, amelyek rájuk is kiterjesztették volna annak hatályát.

A felháborodás nyomán Liviu Dragnea pártelnök is közölte, hogy nem ért egyet Nicolae módosító javaslataival. Nicolae akkor ígéretet tett arra, hogy visszavonja a módosító javaslatokat, azonban két hete váratlanul ismét napirendre kerültek, és a szenátus jogi bizottságának kormánypárti többsége meg is szavazta azokat.

A kormány és Dragnea egyaránt elhatárolódtak a módosításoktól, így egy nappal később Nicolae ismét napirendre tűzette őket, és ezúttal a szakbizottság elvetette őket. Liviu Dragnea viszont közölte: az incidens nem múlik el következmények nélkül, és Nicolae retorziókra számíthat.

Dragnea szerdán leszögezte: a párt célja a kormányprogram megvalósítása, nem pedig a korrupt elítéltek közkegyelemben részesítése,

és Nicolaétól nem a párt kérte, hogy álljon elő a módosító javaslatokkal.

A szerdai elnökségi ülésen Nicolae magára vállalta a felelősséget a történtekért, és párttársai voksa nyomán a továbbiakban egyszerű szenátorként tevékenykedik tovább. Az ülés után közölte: úgy véli, nem követett el hibát.

A pártelnökség egyúttal fél évre felfüggesztette Nicolae Bacalbașa képviselő párttagságát, miután az kedden szóváltásba keveredett az ellenzékkel, minősíthetetlen hangnemben beszélt Raluca Turcan PNL-elnökkel, majd középső ujját lengetve be is mutatott az ellenzéknek a képviselőház szónoki pulpitusáról.