Innovációs központ a volt szentgyörgyi bankszékház helyén

Bíró Blanka 2017. május 09., 08:32

Innovációs központot és startup vállalkozói házat tervez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Román Nemzeti Bank (BNR) korábbi székhelyének két szintjén, az ingatlan három évvel ezelőtt került a város tulajdonába.

Fotó: Bíró Blanka

A helyi képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésén már elfogadták az IT Plusz Egyesület adományát, az ingatlan felújításának 100 ezer lej értékű műszaki tervét. Sztakics Éva alpolgármester elmondta, nem tudtak partnerségi szerződést kötni az IT-klasztert koordináló egyesülettel az innovációs központ létrehozására, mert az épület a város közvagyonában van, így az a megoldás, hogy a terveket adományként elfogadták, és az önkormányzat pedig pályáz a létesítmény megvalósítására.

A tervek szerint a digitális Székelyföld kiépítésének egyik lépése a központ megalakítása,

ez inkubációs központként is működne, székhelyet biztosítva innovatív, startup vállalkozásoknak, de mentorprogramokkal és képzésekkel is segítenék a vállalkozókat, hogy elkerüljék a buktatókat, és tőkét szerezzenek az ötleteik megvalósítására. Az egyesület közben feltérképezi a lehetséges startuppereket, partnereket és vállalkozókat. A kutatás-fejlesztés során az úgynevezett Internet of Things (IoT) hálózatba kapcsolt okosított tárgyakkal foglalkozó kezdővállalkozások fejlesztésével foglalkoznának.

Az IT Plusz klaszter 33 informatikai céget és intézményt tömörít, amelyek közel 300 szakembert foglalkoztatnak, akik 50-féle kompetenciával rendelkeznek, évi forgalmuk összesen több mint 100 millió lej.