Kitiltották a vécépapírt a Liga 1-es meccsekről

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. május 03., 17:40

Kitiltották a vécépapír-gurigákat a romániai élvonalban szereplő futballcsapatok stadionjaiból.

Fotó: Mediafax

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) biztonsági okokra hivatkozva hozta meg ezt a döntést, miután a Dinamo–FCSB mérkőzésen a házigazda szurkolók toalettpapír-hengereket dobtak be a pályára, és fejen találták a vendégek egyik játékosát.

Az LPF közleményében örvendetesnek tartja a drukkerek lelkes és látványos koreográfiáját, ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy csak kis lépés választja el az ünneplést a balesettől.

Mi lett volna, ha például petárda landolt volna a több tonna papíron" – példálózott a szervezet.

A papírt „óriási veszélyforrásnak" tartják, mivel pirotechnikai eszközöktől vagy egy öngyújtótól meggyulladhat, ugyanakkor gyúlékony vegyszerrel is felitatható.

„A közönség biztonsága az LPF legfőbb prioritása" – szögezik le a közleményben, megjegyezve, hogy a drukkerek egy része többszörös felszólítás ellenére sem fejezte be a papírdobálást, ráadásul a koreográfia kialakításakor nem tartották be az előzetesen megbeszélt időtartamot és területi korlátozást.

Érdekesség egyébként, hogy a romániai stadionokból már a 2008-as „öngyújtóügy" óta kitiltották az öngyújtókat, a petárdák és egyéb pirotechnikai eszközök pedig eleve tilalom alá esnek. Az itthoni lelátók azon kevesek közé tartoznak, ahol alkoholos italokat sem lehet fogyasztani, mint ahogyan palackozott folyadékot sem lehet bevinni a meccsekre.