Változás: magyar okmányokkal is át lehet utazni Magyarországon

Változás: magyar okmányokkal is át lehet utazni Magyarországon

Fotó: Kolozsvári Magyar Főkonzulátus

A csak magyar okmányokkal rendelkező személyek is tranzitálhatnak Magyarországon keresztül – adta hírül hétfőn Magyarország kolozsvári főkonzulátusa.

Rostás Szabolcs

2020. július 27., 17:082020. július 27., 17:08

2020. július 27., 17:522020. július 27., 17:52

A diplomáciai kirendeltség a magyar rendőrség tájékoztatására hivatkozva közölte: az átutazók a Magyarországon való áthaladás során nem hagyhatják el a tranzitútvonalakat, és pihenőt csak az erre kijelölt helyeken tarthatnak.

Lapunk tíz nappal ezelőtt írta meg, hogy nincs lehetőségük igénybe venni a Magyarországon való tranzitáthaladást a csak magyar állampolgársággal rendelkezőknek, vagy a magyar okmányokat felmutató kettős állampolgároknak.

Akiknek emiatt eddig akkor is karanténba kellett vonulniuk, ha például Romániából Ausztriába igyekeztek volna. A magyar okmányokkal átutazókra eddig nem vonatkozott a karanténmentes, meghatározott útvonalon 24 óra alatt történő tranzitáthaladás lehetősége, ami például egy román állampolgárt eddig is megilletett. Lapunk július közepén megkérdezte az ügyben a magyar Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) illetékeseit. „Nincs lehetőség magyar állampolgároknak igénybe venni a tranzitáthaladást” – érkezett a hivatalos megerősítés az ORFK kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletéről.

korábban írtuk

Magyarország tranzitálása esetében hátrány a magyar útlevél
Magyarország tranzitálása esetében hátrány a magyar útlevél

Nincs lehetőségük igénybe venni a Magyarországon való tranzitáthaladást a csak magyar állampolgársággal rendelkezőknek, vagy a magyar okmányokat felmutató kettős állampolgároknak, akiknek így akkor is karanténba kell vonulniuk, ha például Romániából Ausztriába igyekeznének. Közben egy budapesti rendeletmódosítás nyom&a

Mint ismeretes, július 15-én életbe léptek Magyarországon a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt szigorítások. Ezek keretében Romániát – a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából – sárga kategóriába sorolták, ezért az innen Magyarországra utazó magyar és román állampolgárnak 14 napos karanténba kell vonulnia. Ez alól kivételt az jelent, ha a megelőző 5 napban 48 óra időkülönbséggel két negatív koronavírustesztet tud hitelt érdemlően felmutatni. Mint a főkonzulátus mostani tájékoztatásából kiderült, karanténmentesen lehet átutazni az anyaországon keresztül magyar okmányokkal is.

Létezik ugyanakkor a korlátozott sávban történő határátlépés lehetősége is. A magyar hatóságok által foganatosított, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján ismertetett rendelkezések értelmében a sárga és piros jelzéssel besorolt, Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai beléphetnek az anyaország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre. További szabály, hogy Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül kötelesek tartózkodni, és kötelesek Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 16., szombat

Gyásznapot hirdettek: nőtt az Odesszát ért orosz támadás áldozatainak száma, sok a sérült

A legfrissebb adatok szerint 21-en vesztették életüket a dél-ukrajnai Odessza városát ért orosz támadásokban, a megyében szombatra gyásznapot rendelt el a helyi kormányzói hivatal.

Gyásznapot hirdettek: nőtt az Odesszát ért orosz támadás áldozatainak száma, sok a sérült
2024. március 16., szombat

Halálos áldozatokat szedtek tornádók az Egyesült Államokban, sérültek is vannak

Legkevesebb három ember halálát okozták tornádók és viharok az Egyesült Államok középső államaiban, a sérültek száma pedig több mint hetven – közölték szombaton hivatalosan.

Halálos áldozatokat szedtek tornádók az Egyesült Államokban, sérültek is vannak
2024. március 16., szombat

Ciucă a román-spanyol kettős állampolgársággal kapcsolatos tárgyalások nehézségeit idézte fel Spanyolországban

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke, Nicolae Ciucă arról biztosította péntek este a spanyolországi román közösség képviselőit, hogy ettől az évtől kezdve nem kell lemondaniuk román állampolgárságukról.

Ciucă a román-spanyol kettős állampolgársággal kapcsolatos tárgyalások nehézségeit idézte fel Spanyolországban
2024. március 15., péntek

Navalnij halála kapcsán független nemzetközi vizsgálatot sürget az Európa Tanács miniszteri bizottsága

Az Európa Tanács miniszteri bizottsága elítélte Oroszországot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála miatt, és független nemzetközi vizsgálatot sürget – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló szervezet pénteken.

Navalnij halála kapcsán független nemzetközi vizsgálatot sürget az Európa Tanács miniszteri bizottsága
2024. március 15., péntek

Életét vesztette egy romániai nő és három gyereke egy bolognai lakástűzben

Egy 32 éves romániai nő és három kisgyermeke meghalt egy bolognai tömbházlakásban kiütött tűzben a csütörtökről péntekre virradó éjszaka – közölte pénteken az EFE a tűzoltók tájékoztatására hivatkozva.

Életét vesztette egy romániai nő és három gyereke egy bolognai lakástűzben
2024. március 15., péntek

Orbán Viktor: Európa népei ma Brüsszeltől féltik a szabadságukat, háború és béke közt kell választani

Háború vagy béke, brüsszeli járszalag vagy a magyar szabadság között kell dönteni a június 9-i európai választáson – jelentette ki a magyar miniszterelnök pénteken, az 1848/49-as forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából.

Orbán Viktor: Európa népei ma Brüsszeltől féltik a szabadságukat, háború és béke közt kell választani
2024. március 15., péntek

Áll a bál Washington és Tel-Aviv között, miután egy vezető demokrata párti politikus Netanjahu távozását követelte

Izraelben a kormánypárt elutasította, az ellenzék üdvözölte pénteken az amerikai szenátus demokrata vezetőjének izraeli választásokat sürgető, és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt bíráló beszédét.

Áll a bál Washington és Tel-Aviv között, miután egy vezető demokrata párti politikus Netanjahu távozását követelte
2024. március 15., péntek

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, péntek délelőtt Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen az Országház előtt
2024. március 15., péntek

Megkezdődött a három napig tartó orosz elnökválasztás, amelyen csak Putyin győzhet

Oroszországban pénteken megkezdődött az elnökválasztás, amelyen hat évre választják meg az ország legfontosabb közjogi méltóságát.

Megkezdődött a három napig tartó orosz elnökválasztás, amelyen csak Putyin győzhet
2024. március 15., péntek

A franciák már tavaly óta készülnek arra, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába – állítja a Le Monde

A francia hatóságok már 2023 júniusa óta „a legnagyobb titoktartás mellett” vizsgálják, hogy küldjenek-e katonákat Ukrajnába – jelentette csütörtökön a Le Monde.

A franciák már tavaly óta készülnek arra, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába – állítja a Le Monde
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM