A beígért állami támogatás késlekedése miatt lemondott tisztségéről Constatin Jujan, a vajdahunyadi energetikai komplexum vezérigazgatója.
2015. július 16., 17:462015. július 16., 17:46
„Azért mondtam le, mivel késik a pénzügyminisztériumtól állami támogatás formájában érkező kölcsön, az a 98 millió lej, amelyet a kormány a 2015/22-es számú sürgősségi rendelettel fogadott el. Van egy, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal közösen kidolgozott menetrend a vállalat működésére. Bizonylatokat akartunk vásárolni, és pénzre van szükség az átszervezésre is. De lejártak a határidők” – nyilatkozta Constantin Jujan a Mediafax hírügynökségnek.
Hozzátette: tárgyalt a témában Andrei Gerea energetikai miniszterrel is, azonban semmilyen következtésre nem jutottak, pedig elmondása szerint minden perc késlekedés súlyosbítja a vállalat amúgy sme túl fényes helyzetét.
Amint arról beszámoltunk, a kormány júniusban döntött a mentőövnek szolgáló állami támogatás formájában érkező 167 millió lejes kölcsön folyósításáról a vajdahunyadi energetikai komplexumnak. Cserébe garanciákat vártak, és a vállalat vezetőségének el kellett köteleznie magát amellett, hogy önkéntes felszámolási tervet dolgoz ki, amennyiben a kölcsönt nem térítik meg, vagy nem mutatják be az átszervezés tervét.
Az első hitelrészlet 98,4 millió lej értékű, a második pedig 68,5 millió lej. Utóbbit azonban csak akkor folyósítják, ha az energetikai komplexum törleszti a kormány által májusban három hónapos futamidővel megítélt 40 millió lejes hitelt. A komplexum önerőből törlesztené a kölcsönt, de lehetőség van a futamidő meghosszabbítására is, amennyiben a vállalat egy, az Európai Bizottság által is jóváhagyott átszervezési tervvel rukkol elő. A 2013-ban és 2014-ben regisztrált veszteségek nyomán a vajdahunyadi energetikai komplexum súlyos likviditási gondokkal küzd.
Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.
Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.
A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.
Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.
Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.
A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.
A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
szóljon hozzá!