Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen

bánya Erdély

Ki lehet aknázni. Bányakoncessziók kaphatók Erdélyben (képünk illusztráció)

Fotó: Pexels.com

A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.

Krónika

2025. június 19., 20:102025. június 19., 20:10

A közbeszerzési eljárást a bányászati tevékenységeket is szabályozó országos ásványkincshatóság (volt ANRM, most ANRMPSG) hirdette meg – írja a Profit.ro gazdasági portál. Az ajánlatok benyújtásának határideje szeptember 15. A pályázóknak igazolniuk kell, hogy anyagilag, illetve technikailag is képesek a kitermelésre.

A koncessziós szándék – mely során az állam átengedi a törvényben meghatározott bányatevékenységek gya­kor­lá­sá­nak jogát – érinti többek között a Gorj megyei Polovragi Nord területen található grafitlelőhelyet, illetve

a Hunyad megyei Karács falu közelében található, Măgura Țebii I. nevű bányát, ahol polimetallikus, arany-ezüst érceket tárnak fel.

De nem az utóbbi lelőhely az egyetlen, amely Erdélyben fekszik. A legnagyobb kiterjedésű bányászati terület a Bihar és Kolozs megye határán húzódó Dregán (Drăgan) völgyében található: a több mint 27 négyzetkilométeres lelőhelyen polimetallikus ércet termelhetnek ki, azaz itt olyan kőzetréteg található, amely kitermelésre érdemes tömegben tartalmaz többféle, főleg színesfémérceket.

Beszterce-Naszód megyében két kitermelési koncesszió kérvényezhető Zágra–Telcs–Felsőilosva térségben: a Măgura Neagră nevű lelőhely 21 négyzetkilométeren terül el, és szintén polimetallikus érceket rejt magában, akárcsak a Piciorul Zimbrului nevű, Máramaros megye határán, 10 négyzetkilométeren át húzódó helyszínen.

Bihar megyében a Felsőderna–Bodonos–Almaszeg térségben lehet bitumenes homokot kitermelni mintegy 10 négyzetkilométeren, míg Hunyad megyében a Victoria Nord nevű, kevesebb mint egy négyzetkilométeres területen feketekőszén bányászható. Ennél is kisebb a Krassó-Szörény megyei Vălișor Vest nevű helyszín, ahol mészkőbánya működhet.

A román állam időnként kiír pályázatokat bányászati koncessziós jog megszerzésére, legutóbb 20 helyszín került a listára. Mint ismeretes, Erdély rendkívül gazdag ásványkincsekben, ami a mai időkben jelentős adottságnak számít – főleg ha a világszerte keresett ritkaföldfém-tartalékokra tekintünk, amelyek szintén megtalálhatók térségünkben.

korábban írtuk

Erdély is annyi ritkaföldfém-lelőhellyel rendelkezik, hogy még Trump is megnyalná a szája szélét
Erdély is annyi ritkaföldfém-lelőhellyel rendelkezik, hogy még Trump is megnyalná a szája szélét

Egy világ kapta fel a fejét, amikor Donald Trump újdönsült amerikai elnök bejelentette: országa hajlandó folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, cserében azonban részt kér az ottani ritkaföldfémek kitermeléséből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 19., szombat

Új trendek a használt autók piacán, bár még mindig a BMW a nyerő

Továbbra is a használt autók a kelendőbbek a romániai lakosság körében, változatlanul a BMW a legnépszerűbb, de a dízelek egyre jobban visszaszorulnak – derül ki az ország legnagyobb autóértékesítő platformjának számító Autovit.ro friss elemzéséből.

Új trendek a használt autók piacán, bár még mindig a BMW a nyerő
2025. július 19., szombat

Visszaesett a román földgáztermelés, látványosan megugrott az importált mennyiség

Az év első öt hónapjában 3,151 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,7 százalékkal (54 500 toe) kevesebbet, mint 2024 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közölt adataiból.

Visszaesett a román földgáztermelés, látványosan megugrott az importált mennyiség
2025. július 19., szombat

Egyre csak gyarapodik az államadósság

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint márciusban az előző havi 990,84 milliárd lejről 998,617 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Egyre csak gyarapodik az államadósság
Egyre csak gyarapodik az államadósság
2025. július 19., szombat

Egyre csak gyarapodik az államadósság

2025. július 19., szombat

Részben újraindult a termelés az Azomureș vegyi üzemben

Részben újraindította a termelést a marosvásárhelyi Azomureș vegyi üzem: beindította az egyik ammóniaüzemét, amely egy köztes nyersanyag, amely lehetővé teszi az NPK műtrágyák, az ammónium-nitrát és a nitrokalcium előállítását.

Részben újraindult a termelés az Azomureș vegyi üzemben
2025. július 19., szombat

Állásközvetítő a fizetésekről: Székelyföld nincs a sereghajtók között

Továbbra is a főváros és a nyugati megyék uralják a rangsort a fizetések földrajzi összevetésében egy állásközvetítő platform adatai szerint.

Állásközvetítő a fizetésekről: Székelyföld nincs a sereghajtók között
2025. július 18., péntek

Románia Ukrajnával kötne drónok gyártásáról szóló megállapodást

Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.

Románia Ukrajnával kötne drónok gyártásáról szóló megállapodást
2025. július 18., péntek

Elutasítja a román agrárminiszter az EU költségvetés-tervezetét

A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.

Elutasítja a román agrárminiszter az EU költségvetés-tervezetét
2025. július 17., csütörtök

Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.

Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program
2025. július 17., csütörtök

Nem garancia a román zászló: a sertéshús 80 százaléka importból származik

A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.

Nem garancia a román zászló: a sertéshús 80 százaléka importból származik
2025. július 17., csütörtök

Micsoda időzítés: áfakedvezményeket követel Brüsszel az áfaemelésbe menekülő Romániától

Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.

Micsoda időzítés: áfakedvezményeket követel Brüsszel az áfaemelésbe menekülő Romániától