Uniós zsarolásként bevetett pénzügyi elvonások – Győri Enikő EP-képviselő a szuverén tagállamokra alapuló együttműködésről

– Jogállamisági feltételekhez kötné Brüsszel az Európai Unió következő hétéves költségvetését, illetve a rendkívüli helyreállítási csomagot. A tagországok állam- és kormányfőinek júniusi egyezségét hogyan változtatták meg?
– Az Európai Unió hétéves költségvetéséről a tagállamok képviselőiből álló Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek kell megállapodnia. A Tanácsban egyhangú döntésre kellett jutni a szöveget illetően, aztán arról az Európai Parlament igennel vagy nemmel szavazhat. A mostani történet előzménye, hogy idén júliusban az Európai Bizottság uniós költségvetési előterjesztéséről az Európai Tanácsban, tehát az állam- és kormányfők szintjén több, mint 90 órán át folytak maratoni tárgyalások, mire sikerült egyezségre jutni. Az Európai Parlament ezt a politikai megállapodást nem szerette, így az Európai Unió soros német elnökségének vezetésével a Tanács és a Parlament között elindult egy tárgyalás arról, miként lehetne a júliusi alkut mindkét fél számára elfogadhatóvá tenni. A két uniós intézmény között két szálon futottak az egyeztetések: külön a jogállamiságról, illetve arról, hogy a különböző költségvetési fejezetekben mit módosítsanak.

s nem születik meg az Unió 2021-27 közötti pénzügyi terve, s nem lesz pénz a COVID járvány miatt bajba jutott, elsősorban déli országok megsegítésére sem.

– A jogállamisági kritériumok bevezetése nem új keletű törekvése Brüsszelnek. Hogyan sikerült ezt eddig elkerülni?
– Az Európai Bizottságnak két évvel ezelőtt már volt egy tervezete a jogállamisági kondicionalitásról, azaz arról, hogy jogállamisági problémák esetén fel lehessen függeszteni az uniós források folyósítását. Ennek a tárgyalása lassan haladt a Tanácsban, a Parlament viszont minden áron át akarta volna erőltetni. De a dolog a tagállamok ellenállásán elakadt. Ez nem volt része a hétéves költségvetési csomagnak. Igen ám, de a júliusi Európai Tanács után, ahogy az előbb is mondtam, az EP kötötte az ebet a karóhoz: csak akkor hajlandó a több éves pénzügyi keretre rábólintani, ha a jogállamisági feltételrendszerről is megállapodnak. A hosszútávú költségvetés elfogadásához márpedig szükség van az EP jóváhagyására, míg az ezen felüli, 750 milliárd eurós uniós helyreállítási és válságkezelő csomagra – amelyről szintén júliusban döntöttek az állam- és kormányfők – az Európai Parlamentnek nincs befolyása. A parlament tehát a költségvetési hatásköre révén tudta rávenni a soros német uniós elnökséget, és így a Tanácsot a két éve húzódó jogállamisági feltételességi mechanizmus létrehozására. Sajnos, a német elnökség nem tartotta tiszteletben a júliusi, legmagasabb szinten meghozott kompromisszumot.

– A baloldal szerint több uniós tagállamban nem ellenőrizhető megbízható módon az uniós források kezelése. Ez mennyire reális vád?
– Ezek légből kapott vádak, hiszen

Amikor az EU-s tagországok vezetői júliusban megegyeztek a közös költségvetésről, az egyezségben benne volt az is, hogy ezeket a pénzeket minden tagállam felelősen költi el. Nyáron egy olyan megfogalmazás született, hogy nem lesz közvetlen kapcsolat a jogállamiság és a pénzügyi következmények között, ez teljes mértékben összeegyeztethető az Európai Uniót alapító szerződésekkel.

– A jogállamisági kritériumokhoz ragaszkodók milyen alapelveket kérnek számon a tagállamokon?
– Kezdeményezésük azért veszélyes, mert nincs rögzítve, hogy mit értenek jogállamiságon, a témának nincs pontos meghatározása. Ha úgy gondolják, hogy valamelyik tagállamban probléma van a jogállamisággal – igazságszolgáltatás függetlensége, vagy bármi, amit ők ebbe beleértenek –, akkor a kipécézett tagállam irányába fel lehetne függeszteni az uniós források kifizetését. Ez nem fér össze az uniós szerződésekkel.

Az uniós szabályokat meg lehet változtatni, de ehhez először módosítani kell az alapító szerződéseket, és csak utána jöhet egy teljesen új eljárás.

– Ki vizsgálná ki, hogy adott tagországban megsértik-e a jogállami előírásokat?
– A feladatkörrel az Európai Bizottságot ruháznák fel. Komoly aggodalomra ad okot, hogy a Bizottság meg nem nevezett nemzetközi szervezetek – külső szereplők – véleményére is támaszkodhatna. Ki fogja eldönteni, hogy kinek a véleményét veszik figyelembe és kiét nem? A megállapodás szerint az Európai Bizottság tesz javaslatot a források felfüggesztésére a jogállamiság megsértése okán, a Tanács pedig minősített többséggel dönt az ügyben legkésőbb három hónapon belül.
Ha nincs meghatározva, hogy mi számít a jogállamiság megsértésének, az olyan tág fogalommá válik, amely a szubjektív vélekedéseknek nyit teret. Ráadásul

Ez egy normál bírósági eljárásban sem állná meg a helyét. A zavaros rendelkezést súlyosbítja, hogy nem létezik olyan fórum, ahol a pénzügyi forrásoktól megkurtított tagállam kormánya fellebbezhetne.

– Van-e magyarázat arra, hogy miként született meg a törvényesség látszatra sem adó uniós szabályozás?
– Az Európai Parlamentben van egy erős Orbán-ellenesség. Nekik nagyon fáj, hogy Orbán Viktort és a magyar kormányt az elmúlt tíz évben nem tudták semmivel megfogni. Ezerszer nekifutottak, mégis látják, hogy Magyarországot nem sikerült sarokba szorítani. Most olyan helyzetet találtak ki, amelyben politikai zsarolásként akarják bevetni a pénzügyi elvonásokat. Legerősebben azt nehezményezem, hogy a tárgyalásokat vezető brüsszeli német nagykövet elfogadott egy olyan paktumot, mely szembe megy az állam- és kormányfők júliusi döntésével. Az Európai Parlament kitalálhat bármit, de a Tanács soros elnökségének tartania kellett volna magát a tagországok vezetőinek korábbi döntéséhez.

– Lengyelország és Magyarország kormányfője bejelentette, hogy az Európai Tanácsban megvétózzák az uniós költségvetést, ugyanakkor a két ország parlamentje elutasíthatja a 750 milliárdos rendkívüli helyreállítási csomagot. Mivel járhat egy ilyen döntés?
– A vétó lehetősége a kormányok dolga. EP-képviselőként azonban egyértelműen úgy látom, hogy a mostani megállapodás nincs összhangban a tagországok vezetőinek júliusi döntésével. Azon túl, hogy ez Orbán Viktor és a jelenlegi jobboldali lengyel kormány elleni büntetőhadjárat, egy politikai helyzetre hoznak létre egy olyan jogszabályt, amelynek messzire mutató következményei lesznek. Lehet, hogy ezt most nem is látják.

ami a Európai Unió szétveréséhez, de legalábbis az együttműködés rombolásához vezet.
A vírusjárvány miatt elfogadott 750 milliárdos mentőcsomagról a tagállami parlamenteknek is dönteniük kell, mivel a kifizetéseknek hiteleleme is van, s ez nemzeti hatáskör. Így akár a nemzeti parlamentek is vétózhatnak. Ha ez megtörténik, nem indulhat el az alap, márpedig ezekre a milliárdokra nagy szükség van mindenhol. Különösen a járvány első hulláma által kivéreztetett dél-európai tagállamokban.

– Mit jelent Magyarország és Románia számára a következő hétéves uniós költségvetés?
– Nagy összegű fejlesztési forrásokat. Mind Magyarország, mind Románia nagyon komoly nyertese a júliusi megállapodásnak. Magyarország negyven milliárd eurót kap, és tízet fizet be, tehát nettó 30 milliárdot tud felhasználni. Románia részesedése 49 milliárd, hiszen jóval nagyobb országról van szó. Az uniós pénzekkel igen komoly fejlesztési forrásokhoz juthatunk.

– Az európai baloldal vesszőparipájaként felfuttatott jogállamisági kérdés mennyire van összefüggésben az Európai Egyesült Államok ígéretével, amit egyre gyakrabban emleget a magyarországi baloldal?
– Az Európai Parlamentben sok ilyen hagymázas ötlet lát napvilágot, aminek sok foganatja nincs. Felelős európai politikai erőtől még nem hallottam olyasmit, hogy olyan méretű egységesítésben gondolkodna, mint az Európai Egyesült Államok. Ilyen vegytiszta idealista formában, ahogyan a Demokrata Koalíció képviselői szokták előadni az Európai Egyesült Államok ötletét, szinte senki nem képviseli azt az Európai Unióban. Tény, hogy az Európai Parlament mindig is a furcsa ötletek színtere volt, és föderalistább, mint a tagállamok. Én azonban

Sokkal reálisabbnak tartom, hogy a tagállamok között erősebb együttműködés legyen, és olyan területeken menjünk közös kompetenciákért, amelyek valóban az érdekeinket szolgálják. A közös hadseregben, az energiapolitikában vagy bizonyos szállítási útvonalak felturbózásában látnék fantáziát, de vannak más területek is, ahol semmi hozzáadott értéke nem lenne a nemzeti hatáskörök felszámolásának, csak identitásvesztéssel járna. Az Európai Egyesült Államok terve tehát inkább veszélyes a tagállamokra nézve. Én az országokra, nemzetekre alapuló és azok együttműködéséből kiinduló Európai Unióban hiszek. Az Európai Néppártban vita folyik erről, és szerencsére vannak, akik velünk együtt azt gondolják, hogy erős tagállamokra igenis szükség van.

– Dobrev Klára DK-s képviselő az egységes európai minimálbérrel kampányol. Van-e támogatója az Európai Unióban?
– Nagyon veszélyesnek tartom ilyen hazugságokkal kifutni a nemzetközi porondra. Szerencsére nincs komoly támogatottsága az ötletnek. Az európai baloldal – amelynek a magyarországi baloldali képviselők élharcosai –, mindig is ígérgették az uniós minimálbért, amiről azt állítják, hogy majd Brüsszel bevezeti.

Ha holnap például Bulgária bevezetné, tönkretenné a gazdaságát. Ezt nem csak én mondom, hanem maga az illetékes uniós biztos. A magyar kormány ezzel szemben az elmúlt tíz évben megduplázta a bruttó minimálbért, amely ma kétszer annyi, mint a Gyurcsány-korszakban.

– Az erdélyi magyarság számára jó hír, hogy február hetedikéig sikerült meghosszabbítani a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtési kampányát. Lát pozitív elmozdulást az őshonos európai népcsoportok megítélésében?
– Komoly eredménynek tartom, hogy Vincze Lóránt erdélyi EP-képviselő lobbitevékenységének köszönhetően az Európai Néppárt felkarolta a székelyek kezdeményezését: az Európai Parlament legnagyobb frakciója a felvetés mellé állt. Hosszú az út, amíg ebből kézzelfogható program lesz, de fontos, hogy a folyamat beindult. Most az aláírásgyűjtésre kell koncentrálni. Ha ez megvan, az Európai Bizottságot kell nógatni, hogy egy jogszabálytervezetet tegyen le az asztalra. Utána még nagyon sok munka vár az erdélyi magyar képviselőkre, és ránk, magyarországiakra, akárcsak az őshonos európai kisebbségekére.

– Mennyire nehéz feladat ez Nyugat-Európában?
– Én a spanyol példát ismerem jobban. Az Európai Parlamentben is nagyon aktívak a katalán és a baszk képviselők. Az erős baloldali radikális elszakadás-párti katalán vezetés olyan lehetetlen helyzetet teremtett, ami a mértékadó spanyol politikai erőket elrettenti az őshonos kisebbségekkel való foglalkozástól. Állítom, hogy Katalóniában akkora szabadságban és kiteljesedésben élhetnek a katalánok, mint kevés helyen Európában. A baj az, hogy nekik semmi nem elég. Ezzel a szakadár mozgalommal nem tudok szimpatizálni. Minden tagállam a saját tapasztalatából indul ki. Nem egyszerű a spanyol néppárti kollégákkal megértetni törekvésünket, hogy nálunk egészen más a helyzet. Azt szoktam mondani, hogy

– Fidesz-képviselőként hogyan boldogulnak az Európai Parlament néppárti frakciójában?
– A frakciónak teljes jogú tagjai vagyunk: a Fidesz tagságát az Európai Néppártban, és nem a parlamenti frakcióban függesztették fel. Persze vannak olyanok, akik a Fideszt innen is ki szeretnék pakolni. Ezt még márciusban kezdeményezték, amikor a járványügyi vészhelyzetben kapott rendkívüli felhatalmazást a magyar kormány az Országgyűléstől. Van, aki elhitte az erről terjesztett rengeteg hazugságot. Azt hiszem, ezek a kollégák egy bocsánatkéréssel tartoznak, ami viszont nem történt meg. A belső vitákban a Fidesz a hagyományos konzervatív értékekért áll ki, és jó hír, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. Tehát vannak szövetségeseink, főleg a franciák, a spanyolok és az olaszok. Fontos elmondani, hogy akik a Fidesz ellen léptek föl, túlnyomó részt jelentéktelen pártocskák képviselői. A 13 fővel az Európai Néppárt legnagyobb pártja vagyunk a németek, a lengyelek és románok után. Ellenzőink általában 2-3-4-5 fős kis delegációkból kerülnek ki.