Egy Nyugaton dolgozó kisváros története: idén ünnepli 750. évfordulóját Érmihályfalva

Sütő Éva 2020. július 16., 08:26

A nyírábrányi határátkelőtől mintegy öt kilométerre egy település éli mindennapjait immár hét és fél évszázada. Néha megfogyva, néha gyarapodva, de röghöz kötötten próbálja átvészelni a századokat. Érmihályfalva idén ünnepli fennállásának 750. évfordulóját.

Egy Nyugaton dolgozó kisváros története: idén ünnepli 750. évfordulóját Érmihályfalva
galéria
A Hazaváró édesanya köztéri szobrának avatója 2015-ben: balról a második Deák Árpád, a mű alkotója, a negyedik Nyakó József polgármester Fotó: Sütő Éva

A Turul nemzettség hat érmelléki településéből – Pusztaapáti, Györgyegyháza, Tótfalu, Érkenéz, Értarcsa, Érmihályfalva – már csak három létezik. Az első kettő a történelem viharai folytán végleg elpusztult, egyes feltételezések szerint ugyanakkor Tótfalu beolvadt Mihályfalvába.
Az ezeréves országláson belül 750 esztendő nagy idő. Érmihályfalva hét és fél évszázados túlélését befolyásoló néhány sorsfordító történésről, dátumról, adatról a helybéli fiatal történész és muzeológus, Szilágyi Andrea (portrénkon) ad útmutatót. Az Andrássy Ernő Helytörténeti Múzeum munkatársa szerint Érmihályfalva történetének legkorábbi írott forrása az 1270. augusztus 20-án kelt oklevél, melyre hivatkozva a városka idén ünnepelheti fennállásának 750. évfordulóját. Az oklevélben Turul ispán özvegye, Onnus rendelkezett Michal nevű birtokáról: unokahúgára és annak férjére, Ponith fia Ábrahámra hagyta itteni birtokát. A 13–14. század fordulójáról több olyan irat is fennmaradt, melyek a helyi római katolikus egyház (1284 és 1332) és templom (1312) jelentőségéről tanúskodnak, vagy a település felosztásáról írnak a birtokosok között (1312 és 1326), illetve vám szedésének elnyeréséről informálnak (1312). Fontos időpont az 1459-es év, amikor I. Mátyás az országos vásár tartásának jogát biztosítja szeptember 29. napján. Az 1491-es év ugyanakkor a legrégebbi fennmaradt harang készítésének éve.

A település a 19. századdal indult el a jól dokumentálható fejlődés útján, melynek köszönhetően meglendült a lakosság növekedése is.

1845-ben V. Ferdinánd magyar király mezővárosi rangra emelte Érmihályfalvát és négy országos vásár tartását engedélyezte. A század utolsó harmadában megépült a Debrecen és Nagykároly (1871. június 27.), valamint a Nagyvárad (1887. július 2.) felé vezető vasútvonal, és megalakult a helyi ipartestület (1887. október 14.). Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a századfordulóra Érmihályfalva folyamatos fejlődést mutató településsé váljon, amely túlélte Trianont és az azt követő nehéz évtizedeket. Az évszázadok folyamán a település fennmaradásához kétség kívül a biztonságot nyújtó földrajzi környezet járult hozzá.

Mindig volt mit újjáépíteni

Az elmúlt 750 évben több olyan időszak is volt, amely próbára tette a városkát. A lakosság többször kényszerült elhagyni a települést, de mindig visszatért, mert volt mit újjáépíteni. A legvirágzóbb korszaknak a 19–20. század fordulója tekinthető mind gazdasági, mind kulturális szempontból. A vidéki sajtóban gyakran említik Érmihályfalvát, mint az Érmellék gyöngyét. Ehhez a helyi iparosság és az ekkor növekvő létszámú zsidó közösség járult leginkább hozzá. A fejlődésnek az 1920-as elcsatolás, majd a II. világháború és következményei vetettek véget.

Szilágyi Andrea történész, az Andrássy Ernő Helytörténeti Múzeum munkatársa Fotó: Sütő Éva

A történész a református templomot és a körülötte elterülő dombot tartja a település legjellegzetesebb és helytörténeti szempontból legfontosabb helyszínének. A város történetében a templomdomb egy biztos pont volt. A Szent György tiszteletére felszentelt templom körül alakult ki a középkori Nagymihály, itt őrződött meg az 1490-ben készült harang is – melyhez egy török korból fennmaradt monda is kapcsolódik –, valamint ide temetkeztek a helybéliek is. A reformációra áttért lakosság a templomot többször bővítette, mellette iskolát hozott létre.

Itt szolgált az 1956-os mártír lelkipásztor, Sass Kálmán is.

Emlékül, hogy emlékezz!

Szilágyi Andrea a város történetével kapcsolatos eddig megjelent munkáiról is beszélt. Az elmúlt négy évben három, a város által kiadott helytörténeti kiadvány létrejöttében működött közre. 2016-ban készítették el a település harmadik és egyben legterjedelmesebb monográfiáját, Emlékül, hogy emlékezz – Érmihályfalva város monográfiája címmel. Ebben a település földrajzi leírása, néprajzi hagyományai, kulturális életének múltja és jelene is szerepel. Legvaskosabb a monográfia történeti része, amely az őskortól napjainkig mutatja be Érmihályfalvát. A könyv szerkesztése mellett a település helyneveiről, a zsidó közösségről és az 1800–1945 közötti időszak történetéről szóló tanulmányokat írta. 2018-ban egy rövidebb terjedelmű kiadvány szerzője volt, amely az Érmihályfalva vásártörténete címet viseli. Tavaly jelentették meg a 100 év – 100 személy. Érmihályfalva jeles személyiségei a 20. századból című könyvet, amely már a kezdetektől komoly kihívást jelentett. Száz olyan személyt kellett összeválogatni, aki meghatározója volt a kisváros 1919–2019 közötti történetének. E kötet szerkesztője és társszerzője is volt egyben.

Hazaváró szobor

2015 októberében avatták fel Érmihályfalva központjában a Hazaváró édesanya szobrát. A kő marad évének nevezett 2015-ös esztendőt a helyi önkormányzat Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotásával koronázta meg: a szobor a külföldre távozottak hazavárását sugallja. A szobor a kisváros központjában, a régi polgármesteri hivatal épülete melletti zöldövezetben található.

Érmihályfalva településjelző táblája Fotó: Sütő Éva

A mű melegséget árasztó remekbe szabott alkotás, bár mondanivalója kicsit provokatív, ugyanis az általános közvélekedés szerint – az illetékesek minden igyekezete ellenére – helyzetünk arról szól, hogy az erdélyi magyar nemzetpolitikában bajok vannak a prioritásokkal.

Évtizedekig passzívan szemlélték, amint a magyar fiatalok elhagyják Mihályfalvát, elhagyják az Érmelléket, a Partiumot, Erdélyt, majd jóvátételként – vagy pótcselekvésként – hazaváró szobrot állítanak nekik, ahelyett, hogy a nemzet- és a szociálpolitikán javítanának. Helyesebben, javítottak volna, ha már több évtizedig volt rá lehetőségünk. A román kormányzásban való részvétel nem erről szólt? Ott lenni a hatalomban és kulcsfontosságú tisztségeket betölteni. Ha ott vagyunk, megnyílnak az ajtók. Az ajtók valóban megnyíltak, de nem a munkahelyteremtés lehetőségei felé, hanem Nyugat-Európa irányába.
Hazavárni pedig valóban dicséretes dolog. Csakhogy ehhez már nem elég holmi szociológiai eszmefuttatás arról, miért maradtunk 400 ezerrel kevesebben a harminc évvel ezelőtti erdélyi lélekszámhoz képest, sem egyéb felesleges megállapítás, mint amilyenek elhangzottak az akkori szoboravató előtti konferencián. A szépen hangzó megoldáskeresések már nem hoznak enyhülést a kialakult helyzetre. Ez a vonat elment.
De szólhatna a fáma a választási kampányok sokéves felelőtlen ígéreteiről, a kamu munkahelyteremtésekről, a nevetséges gyermekpótlékokról, a családalapításhoz szükséges nem létező kedvezményekről, sőt egyéb nyomorúságról is, amelyek a szülőföld elhagyására késztették az erdélyi magyarokat. Csak konkrét elképzelésekről nem szól, amelyekkel még menteni lehetne a menthetőt. Kétségtelenül azonban a szobor a város dísze. Csak a körülmények, amelyekbe megpróbálták beleilleszteni, nem találnak. Mindezek ellenére az alkotás mind a helybélieknek, mind a polgármesternek a szíve csücske.

Ünnep, ha nem szól bele a járvány

A második mandátuma végén járó Nyakó József polgármester az RMDSZ színeiben szeretné megméretni ismét magát a szeptemberre tervezett helyhatósági választásokon. Beszélgetünk a választott ember motivációiról, lehetőségekről, a nagy tervekről és a nagy álmokról, amelyekből alig valósult meg valami az elmúlt nyolc esztendőben. Mint a legtöbb elöljáró, aki csak rövid időt tölt a hivatali tisztségben, ő is úgy tartja, nem elég egy-két mandátum ahhoz, hogy a mai romániai viszonyok közepette „nagyot lehessen alkotni” a közéleti vállalásokban, bár kortes ígéretek mindig vannak és lesznek.

Érmihályfalván azonban nagy a szakadás az RMDSZ-es szekértábor, illetve a polgári réteg között, mi több, a regnáló párt is érzi, hogy számolnia kell a „renitens osztállyal”.

Erre a felállásra mondják, hogy a választott embernek az a legnagyobb kihívás, amikor abba a szakadékba kell belevetnie magát, amelyik a maga tábora és a magyarságon belüli ellenzék között tátong. A város augusztus 20–23. között a járványveszély ellenére is készül a négynapos ünnepségre, amelyet Nyakó József kifejezetten kulturális fesztiválnak tart helytörténeti expozékkal és uniós aktualitásokkal megtűzdelve. A programtervezetet olvasva grandiózus ünnep készül, amire ismét adódik a megkerülhetetlen kérdés: kiknek?

A város színe-java és az évente leérettségiző fiatalság külföldön vállal munkát.

A kiüresedett kisváros – amely a múltszázad elején még virágzó település volt – mára munkahelyek és fontosabb intézmények nélkül tengeti mindennapjait. Ennyi tellett az elmúlt harminc esztendőből.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport