Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

autópálya

Bihar község térségéből már autópálya-gyorsforgalmi visz Magyarország, illetve Nagyvárad felé

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai. A Pro Infrastruktúra Egyesület friss helyzetelemzésében rámutat, az utolsó utáni órában vagyunk, de a nyertes autópálya-kivitelezők eddigi megfelelő hozzáállása bizakodásra ad okot.

Páva Adorján

2025. június 20., 14:242025. június 20., 14:24

Június 16-án, hétfőn volt 21 éve, hogy a Bechtel „lapátot ragadott” az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei nyomvonalán. Az akkor elkezdődött „hallucinációs eposzban” 3 kivitelező plusz egy törölt tender jutott szerephez a Berettyószéplak–Bisztraterebes-szakaszon, Terebes és Bihar között pedig 4 építő, és számtalan botlás, vita és balhé – írta Facebook-bejegyzésében a romániai infrastrukturális nagyberuházásokat figyelő Pro Infrastruktúra Egyesület.

Idézet
A tizenharmadik órában a két jelenlegi vállalkozó remélhetőleg az utolsó lesz. Úgy tűnik, hogy mindketten meg akarják törni az átkot”

– írta a civil szakértőket tömörítő szervezet. Amely az első, Széplak és Terebes között 26,35 kilométeren át húzódó szakaszra kitérve emlékeztetett, hogy a szerződést 2023 novemberében írták alá Erbașuval, de a 6 hónapos tervezés valójában 9 hónapig tartott, a terepmunka pedig 2025. január 20-án kezdődött, így a befejezés időpontja 2026 júliusára tolódott. Ugyanakkor a kivitelező mobilizációja jelenleg jó a Pro Infrastruktúra szerint.

Ennek ismeretében bizakodni lehet, hogy jövő nyáron – 22 évvel a Bechtel első kapavágása után – átadhatják a szakaszt.

Amely az ország leghosszabb viaduktját is magában foglalja: az 1,8 kilométeres átkelő a berettyószéplaki vízgyűjtőn ível át, a műtárgyat anno 80 százalékban építette meg az amerikai Bechtel vállalat, amely mindent összevetve 40 százalékos megvalósítás után hagyta ott a sztrádarész építőtelepét.

A Bisztraterebestől nyugat, Bihar község felé tartó, 28,55 km hosszú folytatás esetében későn, csak 2024 áprilisában írták alá a szerződést a Preconnal. Ezután egy évnyi teljes leállás következett, ugyanis a civilek szerint a hatóságok nem voltak hajlandók kiadni az építési engedélyt a kivitelező testvércége, a Trameco által a közútkezelő (CNAIR) ellen indított perek miatt.

Aztán idén április végén a szakaszt „átpasszolták” az újonnan létrehozott hatóságnak, a közúti beruházásokért felelős társaságnak (CNIR), amely „három hét alatt megtette” azt, amire a kollégák egy év alatt sem voltak képesek:

felelősséget vállaltak, kiadták az építési megbízást (2025. május 20-án) és feloldották a patthelyzetet – idézte fel a Pro Infrastruktúra.

autópálya Galéria

Bihar és Bisztraterebes között késve fogtak neki az autópálya-építésnek, de a remény nem veszett el

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

„Bár még mindig a 6 hónapos tervezési időszakban vagyunk, a kivitelező Precon motiváltnak tűnik a 18 hónapos határidő betartására, és már megkezdte a munkát a helyszínen, több ponton is nekilátott a munkaterület megszervezésének, előkészítésének” – írták. A civilek információi szerint a Precon már elkészült mintegy 8 kilométernyi aszfaltcsík műszaki tervével, és külön építési engedélyre sincs szüksége, ugyanis még érvényes a Bechtel által kiváltott dokumentum.

„Várjuk a júliusi igazi rajtot, és egy szép teljesítményt Beniamin Rus vállalatának részéről, hogy egy 2026 végi avatással lemossa a múlt szégyenét” – utalt a Pro Infrastruktúra a nagyváradi vállalkozó cégeinek korábbi sikertelen próbálkozásaira. Ugyanakkor a Preconra extra nyomás nehezedik, mert éppen kedden kapta meg az építési engedélyt a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi autóút (DEx16) Várad és Nagyszalonta között húzódó első szakaszára (33,7 km). Itt – az ukrán társvállalkozó segítségével – 24 hónap alatt kell elkészülniük.

Mint ismeretes, az észak-erdélyi autópálya nyugati részén, Bihar község térségéből már megvan a gyorsforgalmi összeköttetés a magyar határral, illetve Nagyváraddal, míg a most vizsgált két épülő szakasz keleti oldalán, Berettyószéplakon túl, Szilágy megyében 2023-ban adták át a Szilágynagyfaluig húzódó 13,55 km-es szakaszt, amely jelenleg egymagában „árválkodik”.

A Pro Infrastruktúra Egyesület sztrádákat-gyorsforgalmi utakat, útterveket összesítő interaktív térképe itt látható.

korábban írtuk

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Épülhet az észak-erdélyi autópálya egyik Bihar megyei szakasza
Épülhet az észak-erdélyi autópálya egyik Bihar megyei szakasza

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) szerdán kiadta a megbízást az észak-erdélyi autópálya (A3) Bisztraterebes és Bihar közötti szakasza kivitelezésének elindítására.

korábban írtuk

Újabb erdélyi autópálya-szakaszon kezdődhetnek el az építési munkálatok
Újabb erdélyi autópálya-szakaszon kezdődhetnek el az építési munkálatok

Csütörtökön elkezdődnek az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának építési munkálatai – jelentette be a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 20., vasárnap

Újabb ukrán férfiak szorulnak a máramarosi hegyimentők segítségére

Segítséget kért a román hatóságoktól két ukrán állampolgár, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak be Romániába – számolt be vasárnap a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat (Salvamont) igazgatója.

Újabb ukrán férfiak szorulnak a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. július 19., szombat

Miniszter: nem az a kérdés, hogy beomlik-e a bánya Parajdon, hanem az, hogy mikor omlik be, már nem lehet megmenteni

A parajdi sóbányát nem lehet megmenteni, a kérdés az, hogy mikor omlik be – jelentette ki szombaton Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Miniszter: nem az a kérdés, hogy beomlik-e a bánya Parajdon, hanem az, hogy mikor omlik be, már nem lehet megmenteni
2025. július 19., szombat

Nemzeti régiók: nyílt levelekkel bombázza az EP-képviselőket az SZNT

Európai parlamenti képviselőknek címzett nyíltlevél-sorozatot indított a SZNT a nemzeti régiók ügyében – írta közösségi oldalán az Izsák Balázs által vezetett szervezet.

Nemzeti régiók: nyílt levelekkel bombázza az EP-képviselőket az SZNT
2025. július 18., péntek

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél

Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél
2025. július 18., péntek

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák

Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák
2025. július 18., péntek

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk

Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk
2025. július 18., péntek

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal

Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal
2025. július 18., péntek

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők

Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők
2025. július 18., péntek

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja

Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja
2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc