korábban írtuk

Felavatták Temesváron az Új Ezredév Református Központ templomépületét

Temesváron az 1989-es forradalom kirobbanása harmincadik évfordulóján vasárnap este felavatták a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév Református Központ templomépületét.

– Szavai szerint ezt otthonként képzelték el, ahol a templom református ugyan, viszont az épületegyüttes a teljes magyarságot hivatott szolgálni. Mit értett ezalatt?

– A sok épület sokféle feladat lebonyolítására kínál helyszínt. Van egy magyar klubunk két helyiség félalagsorában, felszerelve zenei erősítővel, hangfalakkal. Kivetítési lehetőség is van, meccseket tudunk nézni. Van egy kamarakoncertekre alkalmas épület, benne koncertzongorával. Szerződést kötöttünk a filharmóniával, kötelezték magukat, hogy évi hat alkalommal zenei életet hoznak hozzánk. Ha összezsúfolódunk, 80-90 ember is elfér. Szervezünk irodalmi alkalmakat, író-olvasó találkozókat is. Ha kötöttebb hangulatot szeretnénk, a klubban borkóstolóval összekötött baráti estéket tartunk havi rendszerességgel a Szórvány Alapítvány és Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulátusának a szervezésében. És havi rendszerességgel hívunk meg jeles vendégeket a kultúra, sport, zene, irodalom, művészet területéről. Ezek látogatóit nemcsak a gyülekezet tagjai adják, az egész városból jönnek, sokszor Temesváron kívülről is.

A templom alagsorában 120 férőhelyes rendezvénytermünk van, ott nagyobb közösségi alkalmakat, magyar bálokat tudunk szervezni. A hiányzó láncszem, amire egyelőre nincs meg az anyagi fedezet, a konferenciaépület. Lesz benne egy 130 férőhelyes konferenciaterem, az alagsorában magyar étterem, az emeletén könyvtár olvasóteremmel. Három termünk kiállítótérként is használható. Már lett volna két kiállítás, de minden leállt, és nem tudjuk a tervezett programjainkat lebonyolítani, de a lehetőség, infrastruktúra megvan. Elsősorban a magyarságnak szeretnénk itt otthont biztosítani, de a zene, művészetek révén nyitnánk a többségiek felé is, Temesváron ugyanis ötszázaléknyian vagyunk magyarok.

Pozitív visszajelzés van, de nehéz ezt a helyzetet feldolgozni. Segíteni is próbálunk: meghirdettük az időseknek a bevásárlást, sajnos kevesen veszik igénybe. Az emberek szemérmesek, inkább maguk próbálják megoldani. Hiába mondom idős testvéreknek, hogy ne menjenek ki, úgy gondolják, hogy 11 és 13 óra között nem jár a vírus. Sokszor erőszakosan is próbálunk fellépni, a szó jó értelmébe véve: engedjék, hogy segítsünk. Munkám is van, nincsenek még befejezve a templom tornyainak belső lépcsőzetei és egyebek. Az építőipar nem állt le, ezért bejárok az irodába, és végzem a dolgom.

– Mennyire kihívás, hogy a nehéz helyzetben az egyház bátorítást tudjon nyújtani a hívek számára?

– Megpróbáljuk, imádkozunk a testvéreink lelki békééért. Mindenkit megpróbál ez a helyzet. Ezért is nem vonultunk nyugdíjba, próbálunk ott lenni a híveink mellett, és tartani bennük a lelket. Ha másként nem lehet, a világháló révén és telefonon. Nem tudom, hány telefonbeszélgetést folytatok naponta a híveimmel, keresem és próbálom erősíteni őket. Megvannak a korlátozott eszközeink, amelyekkel élünk ebben a helyzetben.

– Létezik olyan vélemény is, hogy a jelenlegi helyzet ráébreszti az egyházakat arra, hogy a modern technika is képes az igét közvetíteni.

– Ez így van, csak ez kettős. Mert a világ egyre inkább a virtualitásba menekül, és a virtuális közösség nem pótolja a valóságos együttlét élményét.

Még ha használjuk is a virtuális együttlétet lehetővé tevő eszközöket, az egyháznak az a fő hivatása, hogy elmenjen, és valóságosan együtt legyen a testvérrel akár a templomban, akár azon kívül. Kivinni az igét a templomfalakon kívül, elmenni családlátogatóba, megkeresni az idős nénit, elbeszélgetni vele, és folytathatnám. Nem hiszem, hogy mi kellene élen járjunk abban, ami fele a világ amúgy is halad.

– A húsvét ünneplése is eltér a megszokottól. Hogyan tudjuk megülni otthonainkban a kereszténység legnagyobb ünnepét?

– Nagyon nehéz lesz még számunkra, lelkészek számára is. Húsvét első napján az erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületben, a magyarországi református egyházban nem fogunk szolgálni, hanem a Duna Televízió közvetítését ajánljuk. Mi is otthon maradunk, és a tévében követjük az istentiszteletet. Úrvacsorát fogunk venni, arra kértük a családfőket, hogy osszák ki a konfirmált családtagok számára. Készítsék elő, öltöztessék ünneplőbe testüket, lelküket, készüljenek az ige hallgatására és az úrvacsorára.

Meg kell teríteni egy rögtönzött úrasztalát a nagyszobában, a tévé előtt. És amikor Szabó István püspök úr rátér az úrvacsoraosztásra, útmutatásait követve vesszük magunkhoz a szent jegyeket.

Ebben a kényszerhelyzetben jó dolog a virtuális közösség megélése, és annak szimbolikus üzenete is van, hogy a Kárpát-medencei magyarság egy igét hallgat, és egyszerre vesz úrvacsorát.

– Reménykedhetünk abban, hogy a járvány után az emberek másként fognak élni, jobban odafigyelve a lényeges dolgokra?

– Nem vagyok naiv, hogy azt mondjam, minden ember életében így fog történni. Ezekben a napokban egyre több helyről hallani, hogy fokozódik a családon belüli erőszak, újabb védett házakat nyitnak a bántalmazott nők számára. Mert a közös bezártság olyan esetben, amikor elidegenedtek egymástól a családtagok, nem jó.

A kényszerű otthonmaradás, hogy online nézzük az istentiszteleteket, az is egy lehetőség. Ha valamit elvesznek tőlünk, annak a hiányát inkább megérezzük. Valahogy így vagyunk a templomtalansággal is: elvették tőlünk a templomot, ez nagyon tud fájni. Reménykedem, hogy amikor visszakapjuk, jobban tudjuk majd értékelni, mint korábban.