A magyar kormány támogatásával kialakított tankonyhát adtak át a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumban

A magyar kormány támogatásával kialakított tankonyhát adtak át a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumban

Fotó: MTI/Biró István

A magyar kormány támogatásával kialakított tankonyhát adtak át szerdán Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Református Kollégiumban.

MTI

2019. május 08., 21:022019. május 08., 21:02

2019. május 08., 22:322019. május 08., 22:32

Az avató ünnepségen Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is részt vett, aki az eseményt követően az MTI-nek elmondta, a kollégium épületegyütteséhez tartozó egykori igazgatói lakrészt alakították át tankonyhává az intézmény szakoktatásban részesülő diákjai számára. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által nyújtott 15 millió forintos támogatásból és más finanszírozók hozzájárulásából megújították a romos épület falait, kicserélték a nyílászárókat, és felszerelték benne a tankonyhát.

Az államtitkár megemlítette: azt javasolta, hogy szakács- és pincérképzésben részt vevő diákok által készített ételeket használják fel az iskolai étkeztetésben.

Emlékeztetett, hogy van erre már pozitív példa. A vajdasági Magyarkanizsára juttatott, az ottani szakképzést segítő kemencékben olyan péksüteményeket készítenek, amelyeket aztán az iskola büféjében adnak el. Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója az MTI-nek elmondta, három éve működtetik a kollégium keretében a turisztika és közélelmezés szakirányú képzést, és eddig a diákok az iskola étkezdéjében végezték a gyakorlatot. Úgy vélte azonban, hogy kinőtték már a régi konyhát, és a tankonyha kialakítása a kollégium oktatási palettájának a harmadik pillérévé emeli a szakoktatást. Az igazgató elmondta: a szakoktatásos gyerekek által elkészített ételeket tízóraiként szolgálják fel a kollégium diákjainak.

Galéria

Fotó: Bethlen Gábor Kollégium

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban mintegy hatszáz diák tanul, akik közül 87-en a szakács és pincér szakon. A református egyház által visszaszerzett épületegyüttes reprezentatív épületeit 2010 és 2016 között újították fel az Európai Unió forrásainak a felhasználásával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak
2024. április 04., csütörtök

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel

Csomortányi Istvánt indítja polgármesterjelöltként, és önálló tanácsosi jelöltlistával vág neki Nagyváradon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a június 9-ei önkormányzati választásoknak, amennyiben az RMDSZ nem fogadja el a koalícióra tett ajánlatukat.

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel
2024. április 04., csütörtök

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt

Első alkalommal kapta meg nő Az év csendőre kitüntetést, amelyet a bukaresti belügyminisztérium szerint többek között azzal érdemelt ki, hogy márciusban sikerült azonosítania és elfognia egy férfit, aki több kiskorút is molesztált.

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt
2024. április 03., szerda

Budapesttel versenyezne Kolozsvár rekordprofitot termelő rendezvénycsarnoka

A kolozsvári BTarena tavaly bruttó 2,3 millió lejes nyereséget és 7 millió lejes összbevételt termelt, azzal együtt, hogy 3 millió lejt költöttek Románia legnagyobb, idén tízéves többfunkciós rendezvénycsarnoka villanyvilágításának korszerűsítésére.

Budapesttel versenyezne Kolozsvár rekordprofitot termelő rendezvénycsarnoka
2024. április 03., szerda

Drogkereskedőkre csapott le az ügyészség erdélyi megyékben

Kábítószer-kereskedés gyanúja miatt öt házkutatást tartott szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Kolozs és Beszterce-Naszód megyében – közölte az intézmény.

Drogkereskedőkre csapott le az ügyészség erdélyi megyékben