Régi fák új meséje: Szász István

Akár százötven éves is lehet az a szék, amin ülök. Pontosabban az a faanyag, amiből a szék, az asztal, de még a kávé felszolgálására használt fatálca is készült. A csíkszeredai Szász István otthonában jártunk.

„Az volt az elképzelésem, hogy az építészetből kilépve csináljak valami olyan kézzel fogható dolgot, ami pontosan olyan lesz, amilyennek én elképzeltem. Így született meg a bútorkészítés gondolata. Évek óta figyelem, hogy melyek a trendek, minek van divatja, úgy látom, a régi lett az új érték, legalábbis egy bizonyos rétegnek. Innen indultam ki” – meséli.

A felhasznált faanyag száz-százötven éves, régi pajták, csűrök bontásából kerül ki. Nyilván nem lehet azonnal a tényleges munkához látni, egy hosszabb folyamat következik, melynek során az anyagot előkészítik. „Van egy adag titok is benne” – jegyzi meg nevetve beszélgetőpartnerem, amikor erről faggatom. Az első lépés a további felhasználásra alkalmas faanyag kiválogatása, majd következik a ragasztás, tömbösítés, gyalulás, hogy a megfelelő vastagságot elérjék, végül a felületkezelés. „Néha benne hagyom a szegnyomokat is” – mutatja a mellettünk álló széken. A felületkezelés az igénynek megfelelően lehet lakkozás, ha fürdőszobai bútorzat készül, akkor vízálló hajólakk, de van olyan bútordarab, amit svéd viasszal kennek le.

„Hosszas volt a kísérletezési folyamat.

Na de találjunk egy olyan megoldást, ami újra régiesíti az anyagot. Ezen kísérleteztem egy fél évig, amíg eljutottam ide” – meséli István. A legelső „kísérleti alany” pontosan az az asztal, amely mellett ülünk, mutatja is a jeleket, melyek arról árulkodnak, hogy ez az első munkája, de számomra pontosan így tökéletes. Mára már – fűzi hozzá – eljutott oda, hogy majdnem vissza tudja adni a fa régi erezetét, amit a nap kiszívott.

„Aztán a következő lépés az volt, hogy csináljunk egyedi formákat. Vannak ugye az alap dolgok, amin nem nagyon lehet módosítani, ilyen például egy asztallap, az mindig asztallap marad, s bár vannak még benne lehetőségek, a kísérletezéshez idő kell. Ami igazán nagy feladat, az a szék tervezése, nem is gondolná az ember, hogy milyen nehéz. A legújabb székemnél érzem, hogy ötven százaléknál vagyunk, már kényelmes, de még lehet fejleszteni” – magyarázza. De készülhet tükörkeret, lámpa, fürdőszobabútor, falburkolat, tulajdonképpen bármi, mi fából kivitelezhető. És ez még nem minden, hiszen nem csupán önmagában a fát használja, hanem fémmel ötvözi. A műhelyben – meséli – most éppen báránybőrrel burkolt székek készülnek.

A fiatal iparművész, építész Budapesten tanult a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Megjárta magát a nagyvilágban, aztán közel két és fél évvel ezelőtt hazatért. „Az építészetet nehéz kézben tartani, olyan értelemben, hogy amit megterveztél, megálmodtál, az legyen a végeredmény is. A bútornál is hasonló a folyamat, de ebben az esetben ez irányíthatóbb, könnyebb elérni a kívánt célt. A bútorkészítés gondolata tulajdonképpen már hat évvel ezelőtt megszületett a fejemben, de két évvel ezelőtt láttam hozzá. Az építészet elterelte a figyelmemet egy ideig.”

Most belsőépítészettel foglalkozik, de egyszerű faházakat is szívesen tervez. A fiatalember – tudom meg – tulajdonképpen képzőművésznek készült, aztán építészetet tanult, de a képzőművészetről sem feledkezett meg. Ma is szívesen fest, ha van idő és ihlet. Ihletet pedig a természetből merít, sokat barangol Mérával, a vizslával, aki hűséges társa. Érezhető ez a beszélgetés során is, Méra egy percre nem hagy el bennünket, tán még a fotózást is jobban élvezi, mint gazdája. „Az volt a koncepció az egyetem alatt, hogy megtervezem a házat, a belső bútorzatot, és a festményeket is megfestem. Most közelebb állok ehhez az álomhoz, mint akkor. Az építészetben kedvenc korszakom a szecesszió. Pont attól lett olyan egységes és szép, hogy az építész az utolsó kilincsig megtervezte az épületet, még a szőnyegek kiválasztásába is beleszólt. Közel áll hozzám, hogy egy házat teljes egységében kezeljek” – magyarázza.

S hogy miért írtam korábban, hogy megjárta magát a nagyvilágban? István két rendben is összesen másfél évig élt és dolgozott Kambodzsában. Első alkalommal fél évet tartózkodott Ázsiában a Kós Károly Egyesülés révén, ekkor egy hotel felső szintjét tervezte meg. Hat évvel később akkori, szintén építész barátnőjével tért vissza hoteleket tervezni. Az egyéves tartózkodás során belsőépítészeti terveket készítettek, de ha kellett, falat festettek, sőt még a menü összeállításánál is segítettek. Mosolyogva meséli, megtanította a séfet néhány európai fogás elkészítésére is. Így alakult át kezük nyomán egy háromcsillagos hotel nemzetközi hostellé.

„Nagyon jó tapasztalat volt a kambodzsai munka, tulajdonképpen ott kezdtem el először a fémet ötvözni a fával. Megterveztük, a helyiek készítették el a bútorokat, nyilván nem régi fából, hanem préselt anyagból. Mi meg saját kezünkkel festettük színesre. Terveztünk vidékre is tradicionális faházat, emlékszem, kinyomtattuk a 3D-s rajzot, és egy órán keresztül guggoltak fölötte, mert nem értették. Még tervezek oda visszatérni” – fűzi hozzá.

Azt mondja, elégedett, hazaköltözése az elmúlt évek legjobb döntése volt. Itthon van miből és van kivel dolgozni.

Egyedi dolgokat tervez, minden egyes darabnak története van, ami még jobban növeli az adott tárgy eszmei értékét. Most éppen a Nyárádmentére készül egy nappalikollekció, de több olyan megrendelése volt már, amikor a lakás teljes bútorzatának megtervezését, elkészítését rá bízták.