Megérteni a nagy történetet: Nagy Péter

Már gyermekkorában a természettudományok irányába fordult az érdeklődése a csíkszeredai Nagy Péternek. Mint mondja, a legfontosabb indíttatás és forrás a családi háttér volt. Szülei tanárok, édesapja matematikus és fizikus, édesanyja matematikus. A természettudományok iránti kötődése az édesapja ösztönzésére indult, az édesanyjától pedig a kitartást tanulta. Péter, aki 1969-ben, az első sikeres holdra szállás évében kétéves volt, első szavai között szerepelt az Armstrong, Collins és Aldrin név. Később mégsem gondolt arra, hogy tudós legyen, mert nem szeretett volna egy nagyon kicsi szakterületnek a kutatója lenni, de úgy döntött, hogy megpróbálja megérteni és minél egyszerűbben elképzelni, saját magának megfogalmazni azokat a kérdéseket, jelenségeket, amelyek érdeklik a tudományt. Gyerekkorától kezdve a mai napig rengeteget olvasott és olvas a témában.

„Ha valamit ebben a témában úgymond fel tudok mutatni, az az a hatalmas könyvmennyiség, amelyen átrágtam magam. Az már rég nem működik a tudományban, mint az 1800-as években, hogy Faraday autodidakta módon a század legnagyobb kísérleti fizikusa lett. Szokták mondani, hogy minden öt-hat milliomodik emberből lesz jó matematikus. A fizikánál még nehezebb a helyzet, és még rosszabb a statisztika, mert ahhoz, hogy valaki jó fizikus legyen, először nagyon jó matematikus kell legyen. Nagyon kevés ember érti a fizikát és érzi meg ennek a tudománynak a lényegét és a csodálatos oldalait. A legtöbb embernek a fizika, ugyanúgy, mint a matematika, egy képlethalmaz, mert általában rosszul tanítják. Nem jelenségekről beszélnek, hanem képletekről.

A komoly fizika természetesen itt kezdődik, amikor ezeket már mind tudják. Ilyen szempontból nekem sokkal szimpatikusabb volt a másik út, megérteni a jelenségeket, és felállítani a fejemben egy olyan forgatókönyvet, amely ezt a nagy történetet elmeséli, a ma elfogadott ősrobbanástól napjainkig. És ezt próbáltam az első pillanattól fogva megérteni. Elég későn kezdett el az agyamban összeállni egy olyan kép, hogy úgy éreztem, megértettem az egész történetből annyit, hogy esetleg ezt el is tudjam mesélni. Akkor kezdtem gondolkodni azon, hogyan lehetne ezeket a történeteket elmesélni” – magyarázza.

Mint rámutat, az emberek többségének nincs természettudományos felkészültsége és alapja, nem sokan mélyülnek el ezekben a témákban, éppen ezért fontos volt számára az, hogy közérthetően beszéljen ezekről a dolgokról. „A nyolcvanas években valahogy átcsusszant a cenzúrán és Romániában is vetítették minden csütörtök este a tévében Carl Sagan legendás Kozmosz-sorozatát. Nem voltam rossz gyermek kölyökkoromban, de kicsit öntörvényű voltam.

Nem rosszaság volt bennem, hanem kíváncsiság, és nem fogtam fel, hogy valaki aggódik miattam. Azt tudtam, hogy szombaton csak akkor engedik meg, hogy megnézzem a cowboyfilmeket, ha jó vagyok. És szombaton képes voltam egész nap nagyon jól viselkedni, nem tekeregtem, nem csináltam hülyeségeket. Amikor Carl Sagan filmjét is kezdték vetíteni, akkor már csütörtökön is nagyon jó fiú voltam. Ez a sorozat óriási élmény volt akkor számomra, és minden fizikai vagy más tudományos felkészültség és ismeretek nélkül is szinte végig értettem, amit meséltek benne, és teljesen új világ nyílt meg előttem” – emlékezik.

Ez volt az egyik meghatározó élmény számára, a másik pedig Stephen Hawking Az idő rövid története című könyvének az elolvasása. „Ezek voltak azok, amelyek meghatározták, hogy milyen stílusban kéne tálalni a dolgokat. Aztán pár évvel ezelőtt a városban sétálgatva meghallottam négy bácsi – akikről úgy tudtam, hogy széles látókörű emberek – beszélgetését, amint az ufókról vitatkoztak, a földön kívüli életről, és döbbenten hallgattam, hogy mennyire nincsenek tisztában még a legalapvetőbb dolgokkal, jelenségekkel sem.

– vázolja Nagy Péter.

S noha az alapötlet hamar kikristályosodott, a részleteknek alaposan utánanézett, minden egyes mondaton hosszasan gondolkodott, rágódott, hogyan kellene tálalni az elmondani kívánt jelenségeket. Miután befejezte, a végére odaírta, hogy meghajlás és elköszönés, majd a kéziratot betette a fiókba.

„A megyei könyvtár egyik könyvtárosa egyszer megkérdezte, hogy miért ezeket a könyveket veszem ki, amelyeket ki szoktam kölcsönözni, mert tudja, hogy fizikuscsemete vagyok, de azt is, hogy nem vagyok gyakorló fizikus. Elmeséltem neki, hogy imádom ezeket olvasni, sőt egy kicsit újragondolni, átgondolni és leírni egy kicsit másképp, újrafogalmazni érthetőbben. Mondta, hogy menjek, és tartsak egy előadást a könyvtárban” – idézi fel Péter az előadások sorozatának a kezdeteit. Néhány hónap múlva meg is tartotta az első előadást nagyszámú és lelkes közönség előtt. Ezt követően azon kezdett tűnődni, hogyan lehetne még jobb, látványosabb hasonló előadásokkal előrukkolni. A következőt már a Csíki Moziban tartotta Stephen Hawking életéről, kutatásairól.

„Nagyon fontos volt számomra, és jó alapnak bizonyult, hogy igen, ha időnként elkészítek egy előadást, akkor van egy kemény mag, aki eljön és megnézi, mert a Hawking-előadásnak is jó volt a fogadtatása.” Ezt követte az Üveggyöngyvarázs című előadás, amelybe már zenészeket is bevont. „Mindig több könyvet olvasok egyszerre, délelőtt inkább szakkönyveket, délután szépirodalmat, esténként könnyedebb dolgot. Épp egy, a Voyagerekről szóló könyvet olvastam, és ezzel párhuzamosan Hesse Az üveggyöngyjáték című regényét. Ebben is érdekes a párhuzam a zene és a tudomány között, és jött az ötlet, hogy készítsünk egy ilyen előadást. Ebből nőtt ki az, hogy most már megvan minden előadásunknak egy formakerete, legtöbbször kiválasztok egy témát, az élő zene valamilyen módon kapcsolódik hozzá, és a harmadik fontos összetevő a vizuális anyag. Úgy érzem, hogy mindezzel megkönnyítem a befogadást.”

Nagy Péter nemcsak az előadásai alkalmával, hanem a Facebookon is megosztja ismereteit és gondolatait a nagyközönséggel. Az Egypercesek elnevezésű bejegyzéseit naponta olvashatjuk, mára már több mint 1400 gyűlt össze. „Mindig meggyőződésem volt, hogy ha valaki hozzáteszi a kis tégláját a nagy egészhez, az mindenkinek a javára válhat. Itt is az volt az alapgondolat, hogy közérthetően természettudományos témákról beszélgessünk. Úgy néztem erre a felületre, mint egy üres füzetre, amit meg lehet tölteni hasznos tartalommal is. Kialakult a fejemben a forma, hogy egy jó idézettel fel lehet kelteni a figyelmet, majd jön az én szövegem, és mindig társítok képet és zenét is. Mindig van értelme, hogy miért, noha nem mindig egyértelmű, mert van, amikor csak ráérzésre társítom, a képnek a hangulata talál ahhoz a hangulathoz, amit az aznapi Egypercesek sugall, és a zenével is próbálok mindig kapcsolatot találni.”

Hozzátette, noha van, aki azt gondolja, hogy ez időigényes munka, általában negyedóra alatt elkészül a szöveggel, többnyire a fotó- és hanganyag válogatása vesz fel több időt. Mindig igyekszik, hogy ne sértse meg másnak a világképét, nem hirdeti tolakodón, hogy a tudomány az egyetlen út, sőt időnként visszatér erre, hogy a tudomány nagyon sok kérdésre nem tud választ adni. „Nem azt mondom, hogy ez az egyetlen szellemi konstrukció, amit követni kell, de számomra ez a legszimpatikusabb, ezt vállalom, de nem erőszakosan. Talán ennek köszönhetően nagyon ritka, hogy elfajul egy vita a bejegyzések alatt. Nagyon szeretem ezt csinálni, én is tanulok ezáltal. Hiszem azt, hogy

És épp emiatt van számomra néhány pozitív vonása a tudományos gondolkodásnak, ami az én világképemet meghatározta.”

Nagy Péter és csapata augusztus 7-én, este kilenc órától a Mikó-vár udvarán legújabb előadásával a tudós nők előtt tiszteleg, és az eseményt mintegy ajándékként „nyújtja át” a nőknek.

„A témaválasztás egyrészt onnan jött, hogy én tényleg hálás vagyok a hölgyeknek, mert mindig annyira pozitívan jeleznek vissza arra, amit csinálok. Ezért akartam adni nekik valamit, hálaként. Másrészt olvasom a tudománytörténeti könyveket, és hogy milyen komoly eredményeket értek el nők. Utána pedig olvasom a Nobel-díjasok lexikonját, és hiába keresem azt a hölgyet, aki megtette a huszadik századi csillagászat két legfontosabb felfedezését, mert nem szerepel szinte sehol. Nemcsak hogy a Nobel-díjasok között nincs megemlítve, hanem a tudománytörténeti művekben is mellőzve van. Az előadáson öt nőről fogok mesélni, Marie Curie-vel kezdem, és ő pont az ellenpélda, de a többi hölgyet már kevésbé szokták emlegetni. Azóta, amióta a témával kicsit komolyabban foglalkozom, olyan könyveket fedeztem fel, amelyek igyekeznek ezeket a hiányokat pótolni. Megismertem török tudósnőket, azt gondolnánk, hogy ott pláne nem lehet, kétszeresen hátrányos helyzetűek, de ott is néhány úttörő nagyon komoly eredményeket tett le. Vagy

Az előadás kapcsán Péter felhívást intézett baráti társaságok felé, hogy hozzanak létre közösen egy plakátkiállítást, a plakátokon pedig olyan nők arcképe legyen, valamint néhány gondolat róluk, akik meghatározó alakjai voltak a 20. századnak. Az ötletet eddig több mint húsz csapat támogatta – és folyamatos a jelentkezés –, az elkészült plakátok pedig már megtekinthetők a Tulipán áruház kirakatában. Az Azok a csodálatos nők című kiállítás olyan területeken maradandót alkotó nőket sorakoztat fel, mint a sport, festészet, zene, szociológia, irodalom, film, matematika vagy éppen a bábamozgalom.