Hölgyek a hokisok mellett: szezonfüggő családok

Volt, aki már korábban is járt hokimeccsekre, de legtöbben akkor kezdtek érdeklődni a jégkorong iránt, miután megismerték a jelenlegi férjüket, vőlegényüket – derül ki, amikor leülünk beszélgetni Silló Beával, Gecse Anitával, Farkas Noémivel, Albert Krisztinával, Becze Krisztinával és Bíró Beátával. Van köztük menyasszony, feleség és családanya is.

„Nekem mindig ott volt az életemben a hoki, mert Karcfalván nőttem fel. Úgy találkoztunk Norbival is, hogy ő ott volt az akkori ifjúsági válogatottal felkészítőn”– elevenítette fel a kilenc évvel ezelőtt történteket Albert Krisztina, Rokaly Norbert menyasszonya.   

Gecse Anita szintén rajongott a hokiért, nyolcadikos kora óta követte a meccseket. „Viszont, ahogy nőttem,

De a hokit nagyon szeretem. És igazából annak, hogy a férjemmel összejöttünk és a hokinak semmi köze nem volt egymáshoz, én épp úgy jártam meccsekre azelőtt is. De utána persze nagyobb örömmel, és jobban izgultam” – magyarázta Gecse Hugó felesége.

Farkas Noémi három éve Farkas Tamás felesége, kilenc évvel ezelőtt a szintén jégkorongozó unokatestvére – Gecse Hugó – által ismerkedtek össze. Kacagva mesélte, hogy a kezdetekkor a szülei előtt két hónapig titkolta a kapcsolatukat. „Nálunk Hugó és Olivér által volt jelen a hoki a családban, engem annyira nem érdekelt. De aztán Tamás által kellett érdekeljen.” Hozzátette, miután megismerték Tamást, a szülei nagyon hamar befogadták a családba. Noémi már a kisfiúkkal, Marcellel közösen szurkolhat Tamásnak és a kék-fehéreknek.   

Silló Bea, Salló Alpár menyasszonya sem gondolta volna, hogy jégkorongozó lesz a párja. „A szüleim féltettek a csalódástól, de mostanra már teljesen a családunk része lett.

Biró Beáta, Biró Tamás felesége a hokipálya mellett nőtt fel, néhányszor meccsen is volt, de különösebben nem érdekelte ez a sportág. „Nekem teljesen Tamás által jött a hokiszeretet, azelőtt nem követtem. Tamás által ismertem meg, szerettem meg ezt a sportot” – mondja a családanya.

Azelőtt is figyelemmel kísérte a hokimérkőzéseket, mielőtt megismerkedett volna Becze Tihamérrel, mivel mindig volt egy olyan barátnője, aki szerelmes volt valamelyik hokistába, és emiatt eljártak a csajokkal meccsekre – emlékszik vissza kacagva a már több mint tíz éve történtekre Tihamér felesége, Becze Krisztina. „De nem a hokipályán találkoztunk Titivel, hanem Facebookon ismerkedtünk meg. Nekem fogalmam sem volt, hogy ki az a Becze Tihamér, rémlett, hogy valami hokista. Apukám mondta, hogy többet ne találkozzunk, előbb az egyetem, a mesteri, és hogy a férjemnek is legyen meg mindez, szépen mindent szerre. Én akkor jártam Kolozsvárra egyetemre,

de mindenkinél ugyanez van, ha tiltakoztak is, mert féltették a lányukat, annál jobban szeretik most a vejüket. Néha felhívom anyut, hogy kivel is játszik holnap a csapat. Azt is tudja, hány pontja van Titinek, hány abból a gól, mindent követ, ami vele kapcsolatos.”

„Mindig azt várjuk, hogy mikor lesz szabadnap, amikor nincs edzés, nincs meccs” – hangzik el, hisz, mint mondják, nyáron szárazedzés van, télen legkevesebb egy edzés naponta, vagy ha meccs van este, akkor az egész nap arra van szánva. Talán két-három hét van az évben, amikor nem edzenek, mert van, aki még nyaralás alatt is elvégzi a napi gyakorlatokat.

Újév másodnapján már edzés van. Mi például esküvő előtt voltunk nászúton, mert másképp nem tudtunk volna elmenni” – mutat rá Gecse Anita.

Mindannyian egyetértenek abban, hogy a férjük programjához kell igazítsák a családi életet,  még a gyerekvállalást is, a különböző családi programokat a meccsek, edzések függvényében szervezhetik, tervezhetik. „Mi hét éve vagyunk együtt, de kevés  alkalommal tudtuk együtt tölteni a  születésnapomat, amikor persze személyesen is fel tudott köszönteni aznap.

– mondja Silló Bea, mire a többiek bólogatnak. Elhangzik, jó előre meg kell tervezni az évet, hogy mikor, hová akarnak menni a családdal.

Arról is szó esik, hogy hogyan telik az a nap, amikor meccsre készül a férjük. Reggel edzés van, délben együtt ebédel a csapat, majd hazamennek pihenni egy-két órára. Ilyenkor jó, ha otthon csend van, lehetőleg ne is legyen otthon senki. S noha ott, ahol a családban már van gyerek, nehezebb megoldani ezt, mégis meg kell oldani. „Ilyenkor van egy kis kényszersétám a gyerekkel, hogy csend legyen, tudjon felkészülni. Két órával meccs előtt már a hokipályán van, csak pihenni jött haza, amíg mi elmentünk otthonról” – magyarázza Becze Krisztina. Gecse Anitáéknak még nincs gyerekük ugyan, de a férje nyugodt pihenésére ő is tekintettel van. „Ez nálunk úgy működik, hogy én két váltásban dolgozom, és vagy pont akkor érek haza, amikor ő már pihen, és lábujjhegyen osonok be, vagy már előtte elmegyek munkába.

Hugó is ebédel a csapattal, de amikor otthon felkel, addigra kész van a sajtos laskája, megeszi és megy.”

Ha tehetik, elmennek a meccsre is, megnézni a párjukat, ha nem, akkor a képernyőn keresztül követik a mérkőzést. „Eddig az volt a fontos, hogy mi legyünk ott, de most már az is, hogy a gyerek legyen ott” – mondja Biró Beáta. Becze Krisztina hozzáteszi, az apukáknak nagy öröm, motiváció a pályán, szikra, ha a gyereküket ott látják a lelátón.

Silló Bea rámutat, nagyon jó látni a pályán a vőlegényét, csak éppen ne verekedjenek. „Szeretem az agresszív játékot, csak ne az én párom keveredjen bele. Vagy, ha mégis belekeveredik, akkor ő jöjjön ki győztesként. Volt eset, hogy egyszer-kétszer úgy fellökték a palánkra, hogy aggódtam érte.” Mindannyian felidéznek ilyen eseteket, hol egy fog törött ki, hol agyrázkódást kapott a játékos, vagy pedig össze kellett varrni a sérült bőrfelületet. „Azt hiszem, verekedés szempontból viszem a prímet. Az első olyan meccsen, amikor már hivatalosan Hugó barátnője voltam, néztem, hogy egyik csapattársa a másikat megpiszkálta, elsuhant Hugó hátához, ő fordult meg, kapta is.

– jegyezte meg némi iróniával. Hangsúlyozta, mindig hatalmas büszkeséget érez, amikor Hugót a pályán  látja. „Mindig azt érzem, hogy nagyon büszke vagyok, csak ne legyen semmi baja. Egy kis aggódás azért mindig van.”

Az, hogy milyen eredménnyel zárult egy-egy meccs, minden családban másként cseng le. Van olyan hokista, akit, ha vereséggel jönnek le a pályáról, aznap este magára kell hagyni, meg kell várni, amíg lenyugszik, és az élet megy tovább. Van, aki az öltözőben „hagyja” a pályán történteket, van, akinek szüksége van arra, hogy átbeszéljék a meccset, levezetésképpen. Mint mondják, ilyenkor éjjel nem is tudnak elaludni a sportolók, az adrenalin dolgozik még, keményen kifáradnak egy-egy meccs alatt fizikailag és pszichésen is.

Ha pedig nyer a csapat, a párjaiknak is elégtétel. „Én is büszke vagyok rá, de inkább azt szeretem ilyenkor, hogy ő mit érez. Ő büszke lehet magára, hogy elérte, amit el akart. És én igazából azért vagyok boldog, hogy sikerélménye van.

– magyarázza Biró Beáta. Becze Krisztina hozzáteszi, ha nyernek a fiúk, akkor érzik, hogy megérte. Mert sokat edzenek, a táplálkozásra is vigyázni kell, a pihenésre is nagyon oda kell figyelni, mert hiába edzenek, ha nem pihennek. Aztán meg oda kell figyeljenek az önbizalmukra, önfegyelem is szükséges, szezon közben nem járnak bulizni sem például. Külön étrendjük van, hogy meccs előtti nap mit ehetnek, meccs előtt mit, hogy minél jobban teljesítsenek.

És miben tudják a legjobban támogatni a párjukat? Gecse Anita kifejti: ők nagyon sokszor visszanézik együtt a meccseket, és átbeszélik a pályán hozott döntéseket. „Ha nagyon el van keseredve, akkor próbálok lelket önteni bele, nem feltétlen taktikai szempontból, hanem emberileg, hogy jobb lesz, és ne adja fel.

Van olyan pillanat is, amikor jobb, ha békén hagyják őket, nem beszélnek a hokiról, csak más dolgokról – véli Silló Bea. Albert Krisztináék is általában átbeszélik a meccsen történteket, Krisztina  is elmondja a véleményét. „Meghallgatja, persze, és van, amikor nem értünk egyet. Én pedig belátom, hogy ő tudja jobban, mert ő volt abban a helyzetben.”  Úgy gondolják, hogy a legtöbbször az is elég, ha a párjuk mellett vannak, és amikor ők készen állnak arra, hogy kimondják magukból, ami bántja őket, akkor meghallgatják.

Valamilyen családbarátabb program, például megtanulni sízni, télen elmenni a nyárba, spontán elmenni szezon közben egy hétvégére a családdal – sorolják, hogy mi szokott leginkább hiányozni számukra a jelenlegi életvitelükből.

Egy hokista megtanulja a rendet, fegyelmet, pontosságot, odafigyel az étkezésére, a pihenésre, az edzésre, külön életforma ez, számos pozitív hozadékkal.

Negatív is van: gyakran van távol a családtól – mondják. Amikor egy hétre utaznak el, az még rendben van, a három-négy hetes turnékat már nehezebben viselik az itthon maradt feleségek. De ilyenkor össze szoktak ülni, és közösen nézik a mérkőzéseket. Főként az elmúlt szezon alakította ezt így, hogy közös hokimeccsnézés volt, még a légiósok feleségei is csatlakoztak hozzájuk.

„A csajok közül senki nem költözött és nem utazott a férjével. Én is a szerencsések között vagyok, mert »csak« Magyarországig mentünk, de ott sem maradtunk egy lakásban nyolc hónapnál tovább. Az első terhességemet egyedül töltöttem Pesten, amíg Titi itthon volt már kék-fehérben. Ez nyilván nem csak a hoki miatt volt, hanem a saját karrieremnek, a gyes szükségességének és Titi karrierjének egyvelegéből született kompromisszum volt. Mindkettőnk szempontjából nagy áldozatokkal járt ez az időszak, neki meg még így is kifogások nélkül hozni kellett a formát, és teljesítenie kellett. Nem könnyű egy férfinak sem egyedül hagyni a várandós feleségét, de szerencsére első gyermeke születésénél Titi is ott lehetett.

Talán inkább ez az, amitől az apák úgy féltették a lányaikat. Mert csajozni egy nem sportoló is tud…  És talán elrettentő lehet a  költözködős életmód, de egy pár éves ilyen hullámvölgyes »mindent meg kell oldani, nincs idő panaszkodni« helyzetek sorozata elképesztően összekovácsol két embert, hiszen ilyenkor tényleg mindenféle helyzetben megismered a másikat” – hangsúlyozza Becze Krisztina.

És hogy mit kívánnak a hokistáknak, a párjaiknak az új szezonra? Több szabadnapot, ne sérüljenek meg, maradjon meg a foguk, ne legyen agyrázkódásuk, a nézőket, a kupát tartsák meg, érjék el azt, amit a tavaly – vágnak egymás szavába. De azt is hozzáteszik, ők akkor is büszkék lesznek rájuk, ha nem érik, el, mert tudják, hogy mennyit dolgoztak. És mert szeretik őket.