Az elmúlt időszak fejleményei, nyilatkozatai joggal keltik azt a benyomást, hogy a román politika időnként ismétli önmagát.
A két ország közötti háborúnak, esetleg a harmadik világháború kirobbanásának lehetünk szemtanúi? – kérdezhetik világszerte százmilliók annak nyomán, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus odáig fajult, hogy rakétatámadást indítottak egymás ellen.
Bár szerencsére jócskán akadnak a szó nemes értelmében elhivatott, lelkiismeretes, munkájukat példamutatóan végző pedagógusok, valószínűleg mindig fognak olyanok is állni a katedrán, akikről korántsem mondható el mindez.
Új év kezdetén minden egyházközségben nyilvánosságra hozzák az adott település felekezetének demográfiai mérlegét: hány gyerek született és hány elhalálozás volt az előző esztendőben.
Egy újabb százéves évforduló kapcsán kell berendezkednünk a sérülésmentes túlélésre. Természetesen nem fizikailag, sokkal inkább idegi, szellemi tekintetben.
Talán nem rugaszkodunk túlságosan messzire a realitás talajától, ha úgy véljük: az unalmasnak a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető 2019-es év után még mozgalmasabb 2020-as esztendőre számíthatunk.
Klaus Johannis éve volt 2019 a romániai politikában. A szürke, nehezen fogalmazó államfő maga alá gyűrte a nemzeti liberálisokat, bólintása nélkül még levegőt sem vesznek a pártban.
Igazán „kedves” karácsonyi ajándékkal lepte meg az ország magyar közösségét Ludovic Orban miniszterelnök, amikor december 23-án kinevezte államtanácsossá Valentin Bretfeleant.
Olcsó populizmus és semmi más – nagyjából ezzel lehet összefoglalni az elmúlt évek megnyilvánulásait (nem csak) gazdaságpolitikai téren.
Harminc évvel ezelőtt Temesváron, az elnyomó, soviniszta kommunista rendszer ellen szót emelő magyar református lelkész védelmében magyarok és románok is utcára vonultak.
Törésvonalak vannak az Európai Unión belül. A néhány évvel ezelőtti gazdasági válság, a nyugati jóléti társadalmak szociális kánaánjának sérülékenyésége politikai szintre emelte a jól felfogott saját érdek vezérelte önzést.
Az, hogy hány személynek kell börtönbüntetéssel fizetnie az ország 1989 utáni történetének legtöbb áldozatot követelő balesete, a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia miatt, nagyon jól illusztrálja, mennyire sűrűn szövi át a romániai viszonyokat a korrupció.
Mintha az országban nem lennének sokkal súlyosabb problémák, úgy erőlteti a frissen helyzetbe került kormánypárt és több szövetségese a kétfordulós polgármester-választáshoz való visszatérést.
Amennyire indokolt, legalább annyira elkésett Klaus Johannis államfő döntése, amellyel visszavonta az állami kitüntetéseket mindazoktól, akiket jogerősen elítéltek valamilyen bűncselekmény miatt.
A kisebbségben, azaz parlamenti többség nélkül kormányzó Ludovic Orban – Klaus Johannis államfő hűséges őrmestere – úgy viselkedik, mintha pártja nemrég földcsuszamlásszerű választási győzelmet aratott volna.
Kutatók, koordinátorok, elnökök, védnökök, tanácsadók, szakértők dugták össze a fejüket a minap a tanügyminisztériumban, hogy listázzák, milyen lépéseket lehetne tenni annak érdekében, hogy a következő PISA-felmérésen jobban vegye az akadályt a romániai diákság.
A múlt eseményei iránt érdeklődő emberként az utóbbi időszakban több olyan román nyelvű könyvet olvastam el, amelyek a rendszerváltás óta eltelt három évtized terméseként az 1989-es események történéseit veszik górcső alá.
Bár talán joggal vádolják sokan azzal a világtörténelem egyik legigazságtalanabb és legkárosabb diktátumát elszenvedő magyarokat, hogy Trianon-komplexusban szenvednek, a jelek szerint a diktátum nyertesének számító románok körében legalább olyan mértékű Trianon-komplexus tapasztalható, mint a magyarokéban.
Látogatottsági adatok