Romániában egy hét alatt kétszeresére emelkedett a koronavírussal fertőzött diákok és a járvány miatt bezárt iskolák száma – derült ki az oktatási minisztérium pénteken közzétett összesítéséből.
Bogdan Aurescu külügyminiszter azt mondja, nem aggódik amiatt, hogy oroszországi illetékesek kérték a NATO-csapatok kivonulását Romániából, mivel az országnak „megvan minden biztonsági garanciája”, amely a szövetség tagjaként megilleti.
Franciaország sosem hagyja cserben szövetségeseit és barátait, katonákkal és haditechnikával is kész hozzájárulni Románia biztonságának növeléséhez.
Romániának az összes lehetséges forgatókönyvre fel kell készülnie – jelentette ki szerdán az orosz-ukrán válság kapcsán Klaus Iohannis, aki szerint Románia kész további NATO-csapatokat befogadni területére.
A románok csaknem kétharmada úgy értékeli, hogy Oroszország fenyegetést jelent Románia számára a mostani ukrajnai feszültségek közepette, több mint ötven százalékuk pedig egyetért azzal, hogy a NATO csapatokat küldjön Romániába.
Egy sor garanciát kér Oroszország a nyugati hatalmaktól, ezek egyike, hogy a NATO-haderők vonuljanak ki Romániából és Bulgáriából – idézte a Reuters hírügynökség Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki nyilatkozatát.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfőn közzétett közleménye szerint a holokauszt történetének oktatása és a szexuális nevelés olyan mellékes témák, amelyeknek a tantárggyá nyilvánítása aláaknázza a romániai oktatás minőségét.
Az EU-tagság 15 éve alatt megháromszorozódott az ország bruttó hazai terméke (GDP) – hívta fel a figyelmet a Románia uniós csatlakozásának 15. évfordulóján megfogalmazott üzenetében a miniszterelnök.
Románia lakosságának több mint 96 százaléka saját tulajdonú ingatlanban élt 2020-ban – uniós viszonylatban itt volt a legmagasabb a tulajdonosi arány – derül ki az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat által csütörtökön közzétett adatokból.
A Moldovai Köztársaság és Románia egyesülése csak a moldovaiak túlnyomó többségének beleegyezésével lehetséges – jelentette ki Maia Sandu.
216,473 milliárd lejes bevétellel, 493,215 milliárd lejes kötelezettségvállalási előirányzattal és 301,758 milliárd lejes költségvetési előirányzattal számol 85,285 milliárd lejes hiány mellett a 2022-es román állami költségvetés tervezete.
Újabb két személynél mutatták ki a koronavírus omikron variánsát Romániában – jelentette be szerdán Adrian Marinescu, a bukaresti Matei Balş járványkórház orvosigazgatója. A hírt az egészségügyi minisztérium közleménye is megerősítette.
Diplomáciai üzenetváltás témájává vált, és Nicolae Ciucă kormányfőt, illetve a román külügyminisztériumot is állásfoglalásra késztette az a bukaresti incidens, amely Diana Șoșoacă és az olasz RAI egyik forgatócsoportja között történt múlt pénteken.
Horia-Roman Patapievici fizikus, író, esszéista vehette át csütörtökön a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Mol Nyrt. által közösen alapította Petőfi-díjat a Terror Háza Múzeumban.
A Románia és Magyarország közötti közlekedés élénkebbé tétele az egyik fő újdonsága a december 12-én életbe lépő 2021–2022-es román vasúti menetrendnek – közölte a Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători).
Házkutatást tartottak kedd reggel a borsi határátkelőnél a román rendőrség belső korrupcióellenes főosztályának munkatársai – a rajtaütés a Bihar megyei ügyészek irányításával zajlott egy korrupciógyanús ügyben.
Két romániai gyermekből egyet vernek a szüleik, 18 százalékuk éhesen fekszik le, 5 százalékukat fizikailag bántalmazzák az iskolában – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezete elemzésből.
Újabb feketelistán sikerült vezető szerepet szereznie Romániának: itt a legmagasabb a be nem gyűjtött általános forgalmi adó (áfa/TVA) aránya az Európai Bizottság tanulmánya szerint.