Egy álom vége? A kilencvenes években legjobban gyarapodó szilágysági Désháza elveszítette lakosságának húsz százalékát

Egy álom vége? A kilencvenes években legjobban gyarapodó szilágysági Désháza elveszítette lakosságának húsz százalékát

Családi napot tartottak az elmúlt hétvégén a Szilágy megyei Désházán. Három évtizeddel ezelőtt a magas népszaporulatáról elhíresült szilágysági magyar közösség napjainkra fogyatkozó pályára állt, a nyolcosztályos iskola fenntartása is gondot okoz.

2023. július 19., szerda

Új kihívások, feladatok elé állítja a külhoni magyar közösségeket a népességfogyás

Újra kell gondolni a meglévő intézményrendszert, új stratégiákat kell kidolgozni a legutóbbi népszámlálások eredményeinek tükrében, és ebben a helyi közösségek megerősítése jelentheti az „alapsejtet” – összegeztek a Tusványos panelbeszélgetésén.

Új kihívások, feladatok elé állítja a külhoni magyar közösségeket a népességfogyás
2023. július 10., hétfő

Népszámlálás: 1,1 millió magyar lehet, 25 közigazgatási egységben 20 százalék alá csökkent a közösség aránya

A népszámlálás végleges, településszintű eredményei alapján az becsülhető, hogy 2021. december 1-jén mintegy 1,1 millió magyar élt Románia területén – állapítja meg hétfői közleményében az RMDSZ.

Népszámlálás: 1,1 millió magyar lehet, 25 közigazgatási egységben 20 százalék alá csökkent a közösség aránya
2023. június 30., péntek

FRISSÍTVE – Közel 2,5 millió romániai lakosnak nem ismert a nemzetisége, Sepsiszentgyörgyön több magyar él, mint Kolozsváron

Romániában a lakosság több mint 13 százalékának (2 millió 485 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét – derült ki a tavalyi népszámlálás pénteken közzétett végeredményéből.

FRISSÍTVE – Közel 2,5 millió romániai lakosnak nem ismert a nemzetisége, Sepsiszentgyörgyön több magyar él, mint Kolozsváron
2023. április 28., péntek

Drasztikusan megfogyatkozott a délvidéki magyarság az elmúlt tizenegy évben

Mintegy hetvenezer magyarral lett kevesebb 2011 óta a Vajdaságban a tavalyi népszámlálás nemzeti hovatartozásra vonatkozó végleges adatai alapján, amelyeket a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal pénteken közölt.

Drasztikusan megfogyatkozott a délvidéki magyarság az elmúlt tizenegy évben
2023. március 16., csütörtök

Roma–magyar viszony Erdélyben: hibák és lehetőségek tárháza a magyar jövőkép tükrében

Az erdélyi magyarság jövője, számarányának alakulása szempontjából kulcsfontosságú, mi lesz, „mit kezdünk” a magyar anyanyelvű romákkal. Kiss Tamás szociológust a mai magyar–cigány viszonyról, végletekről, kettős identitásról faggattuk interjúnkban.

Roma–magyar viszony Erdélyben: hibák és lehetőségek tárháza a magyar jövőkép tükrében
2023. március 05., vasárnap

Fontosabb a karrier, mint a család: a romániai lakosok fele él házasságban, nő a válások száma

Mivel egyre gyakoribb, hogy az emberek elsősorban a karrierre összpontosítanak, a romániai lakosoknak csak mintegy a fele él házasságban.

Fontosabb a karrier, mint a család: a romániai lakosok fele él házasságban, nő a válások száma
2023. március 04., szombat

Nem félti rangját a legkisebb romániai város, kevesebb medvét és több turistát várnak Tusnádfürdőre

Képtelenség, hogy Tusnádfürdő, Románia legkisebb városa elveszítse közigazgatási rangját csupán az új népszámlálási adatok miatt – jelentette ki a Krónikának Butyka Zsolt polgármester.

Nem félti rangját a legkisebb romániai város, kevesebb medvét és több turistát várnak Tusnádfürdőre
2023. február 19., vasárnap

Népszámlálás: Erdélyben nem teljesen osztják a romák összeírásával kapcsolatos aggályokat

A 2022-es népszámlálás, illetve annak eredményei vélhetően még sokáig fognak kérdéseket felvetni, elméleteknek alapot adni, illetve a Romániában együtt élő minden etnikum képviselőinek és szószólóinak meg lesz róla a „maga véleménye”.

Népszámlálás: Erdélyben nem teljesen osztják a romák összeírásával kapcsolatos aggályokat
2023. február 16., csütörtök

A környező államokból érkező bevándorlás ellenére 10 millió alá süllyedt Magyarország lakossága

A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022. október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban – közölte Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A környező államokból érkező bevándorlás ellenére 10 millió alá süllyedt Magyarország lakossága
2023. február 05., vasárnap

A „cigánykirály” szerint a népszámlálás eredménye nem a valós képet mutatja: sok roma fél vállalni identitását

Jóval több roma él Romániában, mint a népszámlálás által kimutatott 2,98 százalék – vallja Dorin Cioabă önjelölt nagyszebeni cigánykirály, aki szerint sok roma közösséget nem is kerestek fel a számlálóbiztosok, mások pedig féltek vállalni identitásukat.

A „cigánykirály” szerint a népszámlálás eredménye nem a valós képet mutatja: sok roma fél vállalni identitását
2023. február 04., szombat

Drasztikus fogyás: a betelepülő magyarokkal lehetne ,,megmenteni” Kolozsvárt

A Kolozs megyei magyarság fogyása sokakat elgondolkoztat, hiszen Erdély legfejlettebb régiójáról van szó, amely vonza a betelepülőket. A megye alprefektusa, Tasnádi István Szilárd szerint otthonosabbá kell tenni Kolozsvárt a magyarok számára.

Drasztikus fogyás: a betelepülő magyarokkal lehetne ,,megmenteni” Kolozsvárt
2023. február 03., péntek

Erősödött a magyar identitás a „szórványok szórványának” számító Csángóföldön

Örömre ad okot, hogy a cenzus adatai szerint megerősödött a magyar identitás a Csángóföldön – mondta el a Krónika megkeresésére Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ) oktatási programjának koordinátora.

Erősödött a magyar identitás a „szórványok szórványának” számító Csángóföldön
2023. január 31., kedd

Csudafalvi apadástól a szászfenesi gyarapodásig: demográfiai végletek a népszámlálás tükrében

Az összesen 42 romániai megyéből (beleértve Bukarestet is) 39-nek csökkent a lakossága az elmúlt tíz évben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden ismertetett, megyei bontás alapján közzétett adatokból.

Csudafalvi apadástól a szászfenesi gyarapodásig: demográfiai végletek a népszámlálás tükrében
2023. január 31., kedd

Népszámlálás: Kolozs megyében apadt a legjobban a magyar közösség, a legmagyarabb erdélyi megyében enyhén javult az arány

Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart írtak össze tavaly Hargita megyében a 2011-es cenzushoz képest, mégis csaknem egy százalékponttal nőtt a magyarság aránya Románia „legmagyarabb” megyéjében – derül ki az Országos Statisztikai Intézet közleményéből.

Népszámlálás: Kolozs megyében apadt a legjobban a magyar közösség, a legmagyarabb erdélyi megyében enyhén javult az arány
2023. január 18., szerda

Idén megrendezi a székely szabadság napját az SZNT, amely a népességfogyás megállítására szólítja Bukarestet

Négy év szünet után március 10-én újra megtartják a székely szabadság napját Marosvásárhelyen – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerdán. A szervezet beadványban készül kérni a kormányt, éljen a hatalom eszközével, amelynek révén az ország n

Idén megrendezi a székely szabadság napját az SZNT, amely a népességfogyás megállítására szólítja Bukarestet
2023. január 13., péntek

Hol vagytok, magyarok?

Bár kissé közhelyessé vált a kijelentés, miszerint hazudni háromféleképpen lehet: valótlanság állításával, a valóság elhallgatásával és statisztikával, a népszámlálási adatok ismertetése nyomán az emberben óhatatlanul is ez a bonmot ötlik föl.

Hol vagytok, magyarok?
Hol vagytok, magyarok?
2023. január 13., péntek

Hol vagytok, magyarok?

2023. január 11., szerda

Tudatlanságból elkövetett gazdasági öncsonkítás: a romániaiak csaknem fele legtöbb nyolc osztályt végzett

Európai uniós viszonylatban továbbra is jelentős Románia lemaradása az iskolázottság terén: a 2022-es népszámlálás részleges adatai szerint a lakosok 40,5 százaléka nyolc vagy annál kevesebb osztályt végzett el.

Tudatlanságból elkövetett gazdasági öncsonkítás: a romániaiak csaknem fele legtöbb nyolc osztályt végzett