Az MPP politikusai nem álltak el attól a vállalásuktól, hogy még ebben az évben a parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot – szögezte le Kulcsár Terza József parlamenti képviselő.
Történelmi mélypontra süllyedt hétfőn a lej árfolyama, a Román Nemzeti Bank által közölt árfolyam szerint egy euró 4,6495 lejt ért. Legutóbb 2012 júniusában volt hasonlóan gyenge a lej.
Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hétvégén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.
A népi kultúrát támogató Csoóri Sándor Programban 2,5 milliárd forintot osztanak szét mintegy 1400 szervezet között – jelentette be a magyar kormány kultúráért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
Őrizetbe vettek egy Galac megyei pópát vasárnap este, miután ittasan vezette személygépkocsiját és halálra gázolt egy gyalogost, majd elmenekült a helyszínről – nyilatkozta hétfőn Crina Dragu, a Galac megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szervezett bűnözői csoport létrehozásával, európai uniós források illetéktelen lehívásával és hivatali visszaéléssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség Liviu Dragnea PSD-elnököt a Tel Drum-ügyben.
Ismét megpróbált behatolni egy medve a Keresztény-havason levő Julius Römer-menedékházba, miután korábban betörte az ajtót és bejutott az épületbe.
Trükkösen elhelyezett áruk, óriási bevásárlókosarak, különleges fények, kedvezménydömping – rengeteg vásárlásösztönző fogást sorakoztatnak fel a nagyáruházak. Alt Mónika Anetta kolozsvári egyetemi docens, kereskedelmimarketing-szakértő azt tanácsolja, hogy a vevők csak arra összpontosítsanak, amire valóban szüks&
A Csonkatorony mellett szavalnak, és virtuálisan kapcsolódnak be az Országházban tartandó rendezvénybe a nagyszalontai gyerekek. Erdélyben és Magyarországon közös versmondással, szavalóversenyekkel és díjkiosztókkal ünnepelik a magyar nyelv napját.
Egyelőre nehéz lenne pontosan megmondani, hogy milyen következményekkel jár majd 2018-ban a kormány által a múlt héten egy sürgősségi kormányrendelet elfogadásával kirobbantott „fiskális forradalom”, de az elmúlt időszak történései azt súgják, nincs okunk hurráoptimizmusra.
Több ezer ember tiltakozott Bukarestben és több nagyvárosban vasárnap este az adóügyi és igazságügyi törvények módosítása ellen.
A kormányprogram intézkedései Románia és az üzleti szféra fejlődését szolgálják – írta vasárnap este Mihai Tudose miniszterelnök Facebook-oldalán.
Erdély legszebb dalaitól volt hangos szombat este a kolozsvári Bulgakov kávéház, ahol kihirdették a pályázat idei nyerteseit.
Súlyos titkokkal teli történelmi időszakot idéz meg Török Ferenc 1945 című, számos fesztiválon díjazott filmje, amelyet a hétvégén több erdélyi helyszínen is bemutattak.
Hogyan és meddig lehet vegyíteni a magasztost a profánnal, milyen az új kötetében megjelenő istenkép, mely költők életműve hat költészetére, mit gondol az alkotómunka és egzisztenciateremtés összefüggéseiről – többek közt erről beszélt a Krónikának Varga László Edgár költő.
Bölcsődét épít, és templomok felújítását tervezi a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Utóbbi célból jótékonysági koncertet tartanak.
Másodszorra ültek tárgyalóasztalhoz bő egy hónap alatt az RMDSZ és az EMNP vezetői, a budapesti egyeztetésen ezúttal az MPP képviselői is részt vettek.
A szórványban élő magyarságot mutatja be sokszínű műsorokkal november 15-én a közmédia, a tematikus napon a Duna World mellett a Duna, az M1, az M5, valamint a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával.