Az RMDSZ-es tanácsosokon múlt, hogy Marosvásárhelynek nem lett két magyar alpolgármestere, a szövetség politikusai ugyanis a másik magyar jelölt helyett a PSD által nevesített személyt támogatták – állítja Szilágyi Zsolt EMNP-elnök.
A marosvásárhelyi önkormányzat csütörtökön néhány fontos módosítással elfogadta a város iskolahálózatára vonatkozó tanácshatározatot, miután az RMDSZ-frakció úgy döntött, visszavonja a katolikus gimnázium megalapításáról szóló határozattervezetét.
A csendőrség megyei parancsnoksága nem szólhat bele a városi alakulat munkájába – szögezte le a Krónikának Ioan Eugen Todoruţ Maros megyei parancsnokhelyettes.
A marosvásárhelyi VIBE és a gernyeszegi Awake szervezői úgy döntöttek, hogy közös belépővel lepik meg a fesztiválkedvelőket. A két Maros megyei rendezvényre szóló bérletet 260 lejért lehet megvásárolni.
Felháborítónak tartja a Marosvásárhelyen létrejött Szabad Emberek Pártja, hogy a Maros megyei prefektus a vásárhelyi iskolák kétnyelvűsítését elrendelő, 2017/182-as számú tanácsi határozat sürgős visszavonására szólította fel a helyi önkormányzatot.
Kihirdette Klaus Johannis az egységes nyugdíjrendszert szabályozó, 2010/263-as törvényt módosító jogszabályt, amelynek értelmében egyesek az általános nyugdíjkorhatárnál két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba.
Elfogadhatatlannak tartja Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor a Maros megyei tanfelügyelőség csütörtökön hozott döntését, miszerint az induló 9-dik osztályokat a Marosvásárhely két gyenge eredménnyel rendelkező szaklíceumában indítanák.
Tovább zajlik az intézmények közti egymásra mutogatás Marosvásárhelyen a 2017/2018-as tanévre vonatkozó iskolahálózat kapcsán. Ezúttal a tanfelügyelőség sürgeti az önkormányzatot, míg pár napja épp ennek az ellenkezőjéről beszélt a városháza illetékese.
Kolozsváron és Marosvásárhelyen vendégszerepel a Demény Péter verseiből szerkesztett Lélekcsönd című esttel Salat Lehel színész és Márkos Albert csellóművész.
Az RMDSZ új marosvásárhelyi vezetősége nem bízná a véletlenre önkormányzati frakciójának a tevékenységét.
Könnyű tételt kaptak a nyolcadikos diákok a hétfőn elkezdődött országos képességfelmérő vizsga első, román nyelv és irodalom írásbeli próbáján – vélik a pedagógusok.
Dinu Gheorghe lett a Marosvásárhelyi ASA labdarúgóklubjának menedzsere, míg a másodosztályba visszaesett csapat vezetőedzőjévé a 38 éves Bálint László Györgyöt nevezték ki – jelentették be csütörtökön.
Az EB-nek nincs hatásköre oktatási és kisebbségvédelmi kérdésekben, ezek kizárólag a tagállamok kompetenciájába tartoznak – véli a román külügyminisztérium, amely tájékoztatta Brüsszelt a marosvásárhelyi katolikus iskola és a MOGYE helyzetéről.
Megújul a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a magyar szecesszió egyik emblematikus épülete.
A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Gimnáziumba sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait.
Maros megye prefektusa fenntartja a marosvásárhelyi Dózsa György út kétnyelvű utcanévtábláinak leszerelésére vonatkozó utasítását. Szerinte ugyanis nincs törvényes alap a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére.
Úgy tűnik, Lucian Goga prefektuson kívül mindenki számára egyértelmű, hogy visszaélés történt a vásárhelyi Dózsa György utcában leszerelésre ítélt magyar utcanévtáblák ügyében, a kormánymegbízottal mégsem akar senki ujjat húzni.
Biztosnak tűnik, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium nem indíthat ősztől cikluskezdő osztályokat. A hiányt valamelyest pótolja, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumban az előkészítő és a kilencedik osztályok száma is növekszik.