Több robbanás is hallatszott a megszállt Krím-félszigeten lévő Szevasztopolban helyi idő szerint kedd hajnali 3 óra 35 perc körül – jelentette több Telegram-csatorna.
Tizenhárom megyében és fővárosban összesen 46 helyszínen végeznek házkutatást kedden a Neamţ megyei rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztályának munkatársai. Az ügyben állami támogatások jogtalan megszerzésének gyanújával vizsgálódnak.
Izraeli légicsapásokban legalább 28 ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek a déli Rafah városában az éjszaka folyamán – közölte kedden kora reggel a Hamász terrorszervezet által ellenőrzött Gázai övezet palesztin belügyminisztériuma.
A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet bejelentette két újabb női túsz szabadon engedését hétfő este – közölte az izraeli média.
Kelemen Hunor szerint nagyon határozottan fel kell lépniük a román állami intézményeknek ama szélsőségesen nacionalista román szervezetekkel szemben, amelyeknek a tagjai a hétvégén nyíltan magyarellenes összejövetelt rendeztek az úzvölgyi temetőben.
A kolozsvári magyarok a sétatéri ’56-os emlékműnél gyülekeztek hétfő délután, hogy fejet hajtsanak a magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt.
Nem lesz költségvetés-kiigazítás ebben az évben – erősítette meg hétfőn a román pénzügyminiszter.
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn közölte, hogy az oktatási szakszervezetekkel folytatott egyeztetések során megoldást találtak a vezető funkciókat elfoglaló tanügyi alkalmazottak béregyenlőtlenségeinek felszámolására.
Életét vesztette még egy, Izraelben élő román-izraeli kettős állampolgár – közölte hétfőn a bukaresti külügyminisztérium.
Ezerkilencszázötvenhat végül 1990-ben győzött, mi, akik ott voltunk, akik a politikai csatákat vívtuk a Szovjetunió és a kommunista pártvezetés ellen, 1956 öröksége nélkül nem győzhettünk volna – jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i ünnepségen.
Megölte apját egy 25 éves, bedrogozott fiatalember hétfőre virradóra Nagyszebenben.
Maximálisan teljesültek a magyar gazdaságfejlesztési támogatásokkal kapcsolatban Románia által a budapesti kormánnyal szemben támasztott elvárások – nyilatkozta a Krónikának hétfőn Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes.
Dragoş Dumitru Iacob vezérőrnagy, a nagyszebeni délkeleti többnemzetiségű hadtest parancsnoka hétfőn kijelentette, hogy románok és bolgárok egyaránt nagyobb biztonságban érezhetik magukat a NATO-parancsnokság működőképessé válásával.
Királyi körülmények között lakhat, aki hajlandó több mint egymillió lejt áldozni egy festői ingatlanra: a román adóhatóság (ANAF) arra készül, hogy elárverezze a vesztegetés miatt jogerősen elítélt Pál herceg kúriáját.
A Bihar megyei határrendészek hat marokkói állampolgárt füleltek le, akik gyalogosan, a zöldhatáron keresztül próbáltak illegálisan átjutni Magyarországra.
Az ország nagy részén lehűl az idő a következő két hétben, és esőre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 23. és november 5. közötti időszakra szóló előrejelzéséből.
Az egészségügyi minisztérium megteremtette a koronavírus-járvány elleni védekezés jogi keretét, néhány cselekvési tervet azonban megkésve fogadott el, ami korlátozta a betegek hozzáférését a legmegfelelőbb kezelésekhez – derül ki egy jelentésből.
A nemzetközi jog durva megsértése lenne, ha a NATO-országok úgy döntenének, hogy a Balticconnector gázvezetékben keletkezett károk miatt meggátolnák az orosz hajók áthaladását a Balti-tengeren – jelentette ki Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes.