Vége az almaszüretnek, azonban a négyszázezer tonnás romániai almaterméssel komoly értékesítési gondok vannak, a helyi termesztésű gyümölcsök nehezen jutnak be az áruházláncok polcaira. A mezőgazdasági szakemberek szerint az ok a hiányzó tárolókapacitás.
Az új nyugdíjtörvény 2024. január elsején hatályba lép, és ugyanakkor minden nyugdíj 13,8 százalékkal emelkedik – jelentette ki szombaton Marcel Ciolacu.
Dramatizált dokumentumfilm készül Bartók Béláról Bartók nyomában címmel Kázsmér Kálmán rendezésében.
A párkapcsolatok megromlását vizsgáló Padovai Egyetem friss kutatása szerint a partnerek részéről leggyakrabban hat negatív tulajdonság okozza a válást.
Magyarország kiáll a szabadság, a család és a keresztény tradíció mellett – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök az egyetlen országos terjesztésű ausztrál napilapnak, a The Australiannek adott interjújában.
A Temes megyei határrendészek pénteken és szombaton 30 nepáli és afganisztáni állampolgárt tartóztattak fel a román-szerb határon, akik megpróbáltak törvénytelen módon átjutni a szomszédos országba.
Még le van takarva a hétfő délutáni avatásig, de már helyén van az új, egész alakos Petőfi-bronzszobor a szatmárnémeti István-téren – adta hírül a helyi sajtó.
Az Európai Unió olyan helyzettel szembesült az ukrajnai háborúval és a migrációs válsággal, amelyre nem volt felkészülve, és nem találta meg a megfelelő válaszokat – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter szombaton Budapesten.
Az izraeli hadsereg szombat hajnalban is folytatta az intenzív légicsapásokkal kiegészített szárazföldi előrenyomulását Gáza északi részén. A pusztítás egyes területeken szinte apokaliptikus, a halottak száma jóval 7000 fölé emelkedett.
Erős szélre figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű), azonnal hatályos (nowcasting) riasztást adott ki szombat reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Torda irányából Szászsebes fele tartó, dél-erdélyi autópályán szombattól torlódásokra kell számítani, öt kilométeres szakaszon a forgalmat átterelték a szembejövő sávra.
A bukaresti 5. kerületi bíróság egy bírája pénteken elutasította az ügyészek kérését a crevediai LPG-állomás tulajdonosai előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbításáról, és Ionuţ Doldurea és Cosmin Stângă házi őrizetbe helyezéséről döntött.
Véget ért a hajtóvadászat Maine államban: péntek este holtan találták meg az Egyesült Államokban az utóbbi évek legsúlyosabb gyilkosságának feltételezett elkövetőjét. A rendőrség szerint a 40 éves Robert Card lőfegyverrel öngyilkosságot követhetett el.
Újra magyar harang szól a Pápua Új-Guineához Pitilu szigetén, ahová magyar delegáció látogatott el csütörtökön – írta a reformatus.hu.
Népzenei feldolgozásai által szerte a világon bemutatja kultúránkat és dalkincsünket a budapesti Góbé. Az Erdélyben turnézó zenekar cimbalmosa, Egervári Mátyás az évek során változó zenei ízlésükről, tagcserékről, készülő lemezükről beszélt a Krónikának.
Az év egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye előzi meg a hétvégi óraátállítást, amellyel áttérünk a téli időszámításra. Hivatalosan október 29-én, vasárnap hajnali 4 órakor 3 órára kell visszatekerni az óra mutatóját.
A Temes Megyei Tanács újfent elfogadta a bánsági megyeszékhelyen építendő, 30 ezer férőhelyes stadion műszaki-gazdasági mutatóit, ez alkalomból pedig bemutatták a régi nagy aréna helyére megálmodott létesítmény látványterveit is.
Intenzív tüzérségi csapást mért a Gázai övezet északi részére péntek este az izraeli hadsereg.