Egy pénzügyi tanácsadó cég hétfőn közzétett elemzése szerint a romániai ingatlanfejlesztők több mint 70 százalékát fenyegeti a fizetésképtelenség kockázata a csökkenő ingatlaneladások és az emelkedő adók miatt.
Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen – írta hétfőn az Index.
A Kolozs megyei Bonchidán nyitotta meg hétfőn a kapuit az ország első regionális italcsomagolás-válogató központja, amelyet a betétdíjas visszaváltási rendszert működtető ReturRO vállalat hozott létre.
Hat megyében 24 járművet kellett kiszabadítaniuk a hó fogságából a katonai tűzoltóknak hétfő reggel.
Az orosz légvédelmi hadieszközök mozgása arra utal, hogy Moszkva kénytelen a balti-tengeri enklávéból, Kalinyingrádból pótolni az ukrajnai háború miatt fellépő veszteségeket – közölte brit védelmi minisztérium szakértőinek vasárnapi jelentése.
A romániaiak 2020-tól mostanig 22 milliárd lejt fektettek be államkötvényekbe – számolt be a Bukaresti Értéktőzsde (BVB) hétfői közleményében a pénzügyminiszter.
Késsel megszúrta a tanintézet kollégiumának nevelőjét egy 16 éves diáklány az egyik nagyváradi középiskolában hétfőn reggel. Az áldozatot megműtötték.
Marcel Ciolacu kormányfő egy hétfői sajtóeseményen kijelentette, hogy a jövő év végéig további 250 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út építésére van „egyértelmű kilátás”, a következő öt-hét évben pedig további 1000 kilométer autópálya épülhet.
Izrael kifogásolja a Hamász által hétfőn szabadon engedendő túszok névsorát, emiatt várhatóan késik az újabb csoport eredetileg délutánra tervezett átadása – jelentette hétfőn a helyi média.
Egy Olaszországhoz tartozó szigeten bujkálhat Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt öt év szabadságvesztésre ítélt, de a börtön elől külföldre szökött polgármestere meg nem erősített források szerint.
Az elmúlt 24 órában 22 megye 177 településen okoztak károkat a hóviharok és a heves havazás – tájékoztatott hétfőn a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Máramaros nemcsak népi építészetéről és népviseletéről híres, fontos megismertetni a nagyközönséggel a helyi zsidóság múltját is – mondta el a Krónikának Cotos Robert.
Hétfő reggeltől általános sztrájkba lépett a munkaügyi minisztérium intézményeinek személyzete – jelentette be a minisztériumi alkalmazottak szakszervezeti szövetsége (FSMM).
A kedvezőtlen időjárás miatt hétfő reggel 7 órakor több Bákó, Konstanca, Brăila, Galac, Tulcea és Vaslui megyei főútszakaszon útlezárások miatt szünetelt a forgalom a rendőrség közlekedési tájékoztató központjának (Infotrafic) tájékoztatása szerint.
A Hamász a Gázai övezetben meghirdetett négynapos humanitárius tűzszünet meghosszabbítását szeretné elérni – közölte a radikális iszlamista palesztin mozgalom a Telegram-oldalán vasárnap.
Leváltották Victor Ștefan Ivașcu rendőrfőbiztost, a román határrendőrség parancsnokát és három helyettese közül kettőt, amiért menedzseri tevékenységük „felületessége” lehetővé tette Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester külföldre szökését.
Tüdőgyulladásos tünetek miatt Ferenc pápa tovább gyengélkedik, így egyik munkatársa olvasta fel az egyházfő üzenetét vasárnap.
Az ukrán hadsereg az ország keleti végein zajló orosz offenzíva miatt Kupjanszk ipari városának ismételt megszállására figyelmeztetett a harkivi régióban vasárnap.