Vajda Zsombor irányítja az Állandó Választási Hatóságot, miután az elnök megfertőződött

Vajda Zsombor irányítja az Állandó Választási Hatóságot, miután az elnök megfertőződött

Koronavírussal diagnosztizálták az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnökét, Constantin-Florin Mituleţu-Buicát – közölte kedd este az intézmény. Feladatkörét Vajda Zsombor alelnök veszi át.

2020. december 01., kedd

Iohannis december elsején: évek múltán a mai orvosokra is büszkén emlékezünk

A koronavírus-járvány miatt elrendelt egészségügyi óvintézkedések közepette, hagyományos katonai díszszemle és közönség nélkül, az állami vezetők szűk körének részvételével ünnepelték meg kedden Bukarestben a Román Királyság és Erdély egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafeh&

Iohannis december elsején: évek múltán a mai orvosokra is büszkén emlékezünk
2020. december 01., kedd

Kevés új fertőzöttet jegyeztek, de nagyon sok súlyos beteget ápolnak intenzív osztályon

Nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 479 ezret – közölte kedden a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Kevés új fertőzöttet jegyeztek, de nagyon sok súlyos beteget ápolnak intenzív osztályon
2020. december 01., kedd

„Nem érte el a célját” a vesztegzár, december elsején is karanténban Gyulafehérvár

Az előzetes tervektől eltérően nem oldották fel december 1-jén a vesztegzárat Gyulafehérváron – közölte kedd reggel a Fehér megyei prefektúra.

„Nem érte el a célját” a vesztegzár, december elsején is karanténban Gyulafehérvár
2020. november 30., hétfő

Böjte Csaba kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, és elhagyta a budapesti kórházat

Több mint tíz napos kezelés után elhagyta a budapesti kórházat hétfőn Böjte Csaba, akit koronavírus-fertőzéssel kezeltek. A ferences szerzetes felgyógyult, és köszöni, hogy imádkoztak az egészségéért.

Böjte Csaba kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, és elhagyta a budapesti kórházat
2020. november 30., hétfő

„Győzött a Jóisten!” – minden tiltás ellenére megtartották a konstancai zarándoklatot

Bár a hatóságok megtiltották a részvételüket, számos más megyéből érkezett zarándok jelenlétében tartották meg hétfőn a Konstanca megyei Szent András-napi zarándoklatot. A rendőrség utólagos bírságolással fenyegetőzik.

„Győzött a Jóisten!” – minden tiltás ellenére megtartották a konstancai zarándoklatot
2020. november 30., hétfő

Négyezernél kevesebb fertőzöttet azonosítottak a vasárnapi tesztelések során

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 475 ezret – közölte hétfőn a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Négyezernél kevesebb fertőzöttet azonosítottak a vasárnapi tesztelések során
2020. november 29., vasárnap

Csalóka esetszám-csökkenés, rekordszámú súlyos beteg

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 471 ezret – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Csalóka esetszám-csökkenés, rekordszámú súlyos beteg
2020. november 28., szombat

Szinte a fizetésükkel egyenértékű bérpótlékot kapnak a fertőzötteket ellátó egészségügyi dolgozók

A koronavírusos betegeket gondozó egészségügyi és kisegítő személyzetnek járó bérpótlékot az alapbér 85 százalékáig emeli meg a kormány – tájékoztatott Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.

Szinte a fizetésükkel egyenértékű bérpótlékot kapnak a fertőzötteket ellátó egészségügyi dolgozók
2020. november 28., szombat

Az intenzív terápiás helyek növelését, a mentősöknek bérkiegészítést ígér az egészségügyi miniszter

Jelenleg 1400 intenzív terápiás hely van a „covidos” páciensek számára, és a következő két hét során további 280-at fognak használatba adni – nyilatkozta szombaton Iaşi-ban az egészségügyi miniszter.

Az intenzív terápiás helyek növelését, a mentősöknek bérkiegészítést ígér az egészségügyi miniszter
2020. november 28., szombat

Óvintézkedések közepette, de templomban is megtarthatóak a karácsonyi misék, istentiszteletek

A templomokban, valamint az istenházák falain kívül is megrendezhetőek a misék, istentiszteletek idén karácsonykor, de csakis az egészségügyi óvintézkedések tiszteletben tartásával – közölte a román kormány főtitkára.

Óvintézkedések közepette, de templomban is megtarthatóak a karácsonyi misék, istentiszteletek
2020. november 28., szombat

Több mint nyolcezer új fertőzött, tovább emelkedett az intenzív osztályokon ápoltak száma

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 466 ezret – közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Több mint nyolcezer új fertőzött, tovább emelkedett az intenzív osztályokon ápoltak száma
2020. november 28., szombat

Elfogadta a koronavírus elleni oltási stratégiát a kormány

A kormány elfogadta péntek esti ülésén az új koronavírus elleni oltási kampány stratégiáját. A stratégiát kormányhatározat rögzíti, amely azt is leszögezi, melyek a prioritást élvező kategóriák: az egészségügyi alkalmazottak, a szociális dolgozók, a veszélyeztetett személyek, illetve a „kulcsfontoss&

Elfogadta a koronavírus elleni oltási stratégiát a kormány
2020. november 28., szombat

Meghaladta a 200 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 152, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6268 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.

Meghaladta a 200 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
2020. november 27., péntek

„Nem vagyunk bepánikolva, de aggódunk” – papíron egyre jobban mutat az erdélyi járványhelyzet

Érezhetően visszaesett a koronavírus-járvány terjedése az elmúlt napokban Erdélyben, de az illetékesek szerint nem szabad hátradőlni. „Nem vagyunk bepánikolva, de aggódunk” – illusztrálta a kolozsvári helyzetet Emil Boc polgármester. A kincses városban szinte egy ezrelékkel esett vissza a vírusmutató, igaz, a tesztek száma is egyre csökken.

„Nem vagyunk bepánikolva, de aggódunk” – papíron egyre jobban mutat az erdélyi járványhelyzet
2020. november 27., péntek

Nem lesz Szent András-napi búcsú Konstanca megyében, elutasította Teodosie érsek kérelmét a bíróság

Elfogadhatatlannak minősítette és elutasította pénteken a törvényszék a konstancai érsek arra vonatkozó igénylését, hogy elnöki rendelettel tegyék lehetővé a november 30-án esedékes Szent András-napi búcsú megszervezését a Konstanca megyei Ion Corvin településen. A törvényszék döntése nem végleges, &

Nem lesz Szent András-napi búcsú Konstanca megyében, elutasította Teodosie érsek kérelmét a bíróság
2020. november 27., péntek

„Hadjáratot” indított a fogyasztóvédelem a rossz minőségű arcmaszkok forgalmazói ellen

Több üzletláncot és gyógyszertárat bírságolt meg az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) olyan szájmaszkok forgalmazása miatt, amelyeket nem láttak el a minőségüket vagy szabványszerűségüket bizonyító feliratokkal.

„Hadjáratot” indított a fogyasztóvédelem a rossz minőségű arcmaszkok forgalmazói ellen
2020. november 27., péntek

Gyakoribb a nők elleni bántalmazás járványhelyzetben

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából indított 16 napos kampányt a román rendőrség a Szavak Nélkül Egyesülettel (Asociația Necuvinte) és Izrael romániai nagykövetségével közösen. 

Gyakoribb a nők elleni bántalmazás járványhelyzetben