A lakosság az egyetemes szolgáltatási árat fizeti a januárban felhasznált villanyáramért, majd utólag a szolgáltató kiigazítja a számlát, nyilatkozták szerdán az Agerpres hírügynökségnek az energetikai ágazathoz közel álló források.
Rendeződni látszik az energiapiaci liberalizációt követően kialakult zavaros helyzet.
Csak javasolni tudják az állami hatóságok a villanyáram-szolgáltatóknak, hogy egyelőre ne emeljenek árakat azoknak a lakossági fogyasztóknak az esetében, akik még nem kötöttek új szerződést a liberalizált piacon.
Az ügyfélnek kell a középpontban állnia a versenypiaci körülmények között, nem pedig a szolgáltatónak – ezt az elvet hangsúlyozta hétfő esti televíziós nyilatkozatában Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
Telefonos tájékoztatóközpontot működtet csütörtöktől az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE), ahol érdeklődhetnek az állampolgárok az energia árliberalizációval kapcsolatban – közölte szerdán a hatóság.
Nagy-Bege Zoltánnal, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) az energiapiaci liberalizáció során felmerült gondokról és a szerződéskötés folyamatáról beszélgettünk.
A felmerült gondok nyomán március 31-éig meghosszabbíthatja az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság azt a határidőt, ameddig a lakossági fogyasztók kiválaszthatják a számukra legelőnyösebb árat kínáló szolgáltatót a versenypiacon.
Az energetikai minisztérium január 15-e után arról dönthet, hogy sürgősségi kormányrendelettel hosszabbítja meg azt a határidőt, ameddig a lakosság a versenypiacról kiválaszthatja a számára legelőnyösebb ajánlattal kecsegtető villanyáram-szolgáltatót.
Az energetikai minisztérium január 15-e után arról dönthet, hogy sürgősségi kormányrendelettel hosszabbítja meg azt a határidőt, ameddig a lakosság a versenypiacról kiválaszthatja a számára legelőnyösebb ajánlattal kecsegtető villanyáramszolgáltatót.
Ha a fogyasztók tudatosak, tájékozottak, élnek a jogaikkal, rá tudják venni a villamosenergia-szolgáltatókat, hogy az igényekhez mérten korrigálják áraikat – hívta fel a figyelmet Nagy-Bege Zoltán.
A hatóságok nem tájékoztattak megfelelően, így a fogyasztók több mint 90 százaléka nem tudja, hogy 2021. január 1-től liberalizálják a villanyáram árát – olvasható az ágazati szakembereket tömörítő Intelligens Energia Egyesület (AEI) közleményében.
Miközben európai uniós viszonylatban enyhén csökkent a háztartási elektromos energia átlagára 2020 első félévében a 2019-es esztendő hasonló időszakához képest, voltak olyan országok, ahol drágult a villamos energia.
Nagyjából egy százalékkal drágulhat a földgáz ára azt követően, hogy ingyenessé vált a lakosság – és bizonyos körülmények mellett a vállalatok – csatlakoztatása a földgázhálózatra – vallják a szakemberek.
Az olcsóbbat választhatjuk – a villamos energia árának liberalizációjára készülve, decemberben valamennyi fogyasztó árajánlatot kap az villamosenergia-szolgáltatójától, és eldöntheti, marad vagy szerződést bont.
Robbanásszerűen megnő az elkövetkező időszakban a földgázhálózatra való csatlakozást igénylők száma, miután törvény kötelezi a szolgáltatókat arra, hogy ingyen engedjenek hozzáférést a hálózathoz a fogyasztóknak.
A román állampolgárok 2020 telén minden bizonnyal kevesebbet fognak fizetni a gázért, mint egy évvel korábban – jelentette ki Virgil Popescu gazdasági és energiaügyi miniszter.
Miközben a kormány és az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) arra buzdítja a lakosságot, hogy ne maradjanak passzívak, válasszák ki a számukra legmegfelelőbb árajánlatot és gázszolgáltatót.
Bár a romániai piacon jelen levő két legnagyobb földgázszolgáltató egyelőre nem készül árat csökkenteni, a piac, illetve egy, a parlament napirendjén levő törvénytervezet rákényszerítheti erre őket.