Meggyalázták a francia kultúrát és keresztényellenes propagandát folytattak a párizsi olimpiai játékok megnyitóján, ezért az Európai Jog- és Igazságügyi Központ (ECLJ) bírósághoz fordul.
Az elmúlt 24 órában 34 segélykérés érkezett a hegyimentő-szolgálathoz – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) adatai szerint jelenleg 781,38 kilométernyi autópályán és expressz úton dolgoznak Romániában, amelyből 263,43 kilométer a tervezési, 517,95 kilométer pedig a kivitelezési szakaszban van.
A Srí Lankáról és Nepálból Romániába érkezett munkavállalók húsz százaléka Arad megyei vállalkozásoknál áll alkalmazásban – közölte a munkaerőelhelyezési statisztika alapján az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara.
A párizsi olimpián ötödik Hámori Lucát a bronzéremért járó pénzjutalommal díjazza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).
Arra kérte vasárnap a külügyminisztérium a román állampolgárokat, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet romlása miatt hagyják el Libanont, és ne is induljanak útnak ebbe az országba.
Az év elejétől március végéig összesen 55 gyermeket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 53-mal kisebb a tavalyi év ugyanezen időszakában jegyzettnél.
Három gyermek megsérült egy közlekedési balesetben vasárnap reggel a Beszterce-Naszód megyei Sajómagyaróson (Şieu Măgheruş).
Az elmúlt napok esőzései nyomán ismét romlott a Szajna vízminősége, így a párizsi olimpia szervezői törölték a triatlon vegyes váltók vasárnapi úszóedzését.
Kicsi a világ, de azért alaposan le tud fárasztani – vontuk le a következtetést, miután életünk egyik legnagyobb kalandjaként az albán tengerpartig és vissza autóztunk. Sok fotóval tarkított élménybeszámolónkban bemutatjuk az utazás viszontagságait.
Nemzetközi együttműködés keretében az aradi rendőrök segítettek felgöngyölíteni egy bankautomata-robbantásos ügyet horvátországi kollégáiknak. A bűncselekményt ugyanazok tervelték ki, akik július 5-én hajnalban kifosztottak egy világosi bankautomatát.
Milák Kristóf aranyérmet szerzett 100 méter pillangón.
Az orosz csapatok több mint hatszáz irányított légibombával mértek csapást Ukrajnára július 29. és augusztus 3. között – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton közösségi oldalain.
Hideg Vivien arra szeretné nevelni a gyerekeket, hogy legyenek önmaguk, és kitartóak céljaik elérésében. A Kolozs megyei Szamosújváron található Elvarázsolt Házikó óvónője a júliusi címzetes vizsgán elért eredményéről beszélt.
A nők 66 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Hámori Luca az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján, miután a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kikapott a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól.
Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, és újjászülésének jelképe is – hangoztatta Kelemen Hunor a kommunizmus idején elárasztott erdélyi település újjáépített templomának felszentelése alkalmával.
A Sebes-Körösből mentettek ki a rendőrök egy nagyváradi nőt a Szent László híd környékén. Az áldozat életét egy járókelő mentette meg, aki azonnal tárcsázta a 112-es segélyhívó számot.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra kikapott Ausztrália csapatától szombaton a párizsi olimpián, a csoportkör negyedik fordulójában. Mivel este a szerbek legyőzték a franciákat, eldőlt, hogy a magyar együttes is bejutott a negyeddöntőbe.