A szocdemeknél már nem foglalkoznak a látszatok betartásával, nem érdekli őket, ki mit mond, hogyan vélekednek róluk az emberek.
A 2017/2018-as tanévben ötödik osztályt kezdő diákok lesznek a haszonélvezői annak az új tantervnek, amely előírná, hogy a magyar anyanyelvű 5–8. osztályos diákok a román nyelvet speciális tankönyvből tanulhassák.
A Saul fia, Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján.
A korábbi napok néhány ezres megmozdulásihoz képest vasárnap ismét nagyobb számban vonultak tüntetők a bukaresti kormány székháza elé, ahol 21 órakor már több mint tízezren követelték a szociálliberális Grindeanu-kabinet lemondását.
Büntetőjogi eljárást indított a rendőrség a kézdivásárhelyi tanácsosok és városházi alkalmazottak ellen a tavaly visszavont Wass Albert utcanév miatt. Bokor Tibor polgármester szerint ennek a lépésnek csak a feszültségkeltés a célja.
Hat és fél évet után ismét győzelmet ünnepelt a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata konstancai „mumusa" ellen: Vlad Caba edző hargitai együttese 31-27-re múlta vasárnap felül a Dél-Dobrudzsa KC-t.
Vélhetően meg vannak számlálva a napjai a román Szociáldemokrata Pártban (PSD) Iaşi polgármesterének.
Szociális intézményeknek ajándékozták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház által összegyűjtött mintegy 250 meleg téli ruhát.
Pénzmosás, sikkasztás és érdekellentét gyanújával indított bűnvádi eljárást a bukaresti főügyészség a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) finanszírozása kapcsán.
A Gyulafehérvári Caritas szerint a munkaügyi minisztérium felfüggesztette februárra az otthoni beteggondozási program támogatásának folyósítását.
A szatmárnémeti és a nagykárolyi terelőútra is elkülönített pénzt a kormány az idei költségvetésben, és van esély arra is, hogy megoldódjék egy új Szamos-híd megépítésének a finanszírozása – jelentette ki Erdei D. István.
A Litera irodalmi portál Műhelynapló díjában részesült a csíkszeredai székhelyű Székelyföld folyóirat, amelynek főszerkesztője, Lövétei Lázár László úgy nyilatkozott, erős volt a mezőny, ők pedig nagyon örülnek az elismerésnek.
Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnővel a főszerepben mutatja be a Traviata című, világhírű Verdi-operát a Kolozsvári Magyar Opera.
Hat méter magas hóembert épített két nap alatt egy baráti társaság a Hargita megyei csíkszentgyörgyi és bánkfalvi parkban.
A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata több mint hat évtized után nyert bajnoki meccset a Medgyesi Gaz Metan vendégeként, és ezzel „visszatért" a Liga 1 top hatos mezőnyébe.
A listavezető Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata 75:55-re megnyerte szombat este nagyváradi rangadóját a címvédő VSK ellen, de a felsőházi folytatást jelentő 6. helyet a Körös-partiak így is „elhappolták" a Maros KK elől.
Mugur Isărescu jegybanki kormányzó ingerküszöbét is elérte a multinacionális vállalatok tisztességtelen adózási gyakorlata. Egy ellenzéki törvényjavaslat szerint a társaságoknak ott kellene a megtermelt profit után adózniuk, ahol az keletkezett.
Óriási, mintegy kilencszeres különbség mutatkozik az Európai Unió tagállamai között a minimálbér összegét illetően.