Vizsgálatot indított a Dâmboviţa megyei rendőr-főkapitányság annak kiderítésére, összefüggés van-e a Kék bálna elnevezésű internetes „játék" és egy tizenegy éves gyermek öngyilkossága között.
Nem szabad tolerálni a kolozsvári incidenshez hasonló színházi magatartást – véli Kovács Levente rendező. Hegedüs Csilla, az RMDSZ nőszervezetének alelnöke szerint az esetet nem szabad az intézmény belügyeként kezelni.
Nem tudtak megegyezni a fizetésemelésről a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát alkalmazottai a vezetőséggel, ezért folytatódik a munkakonfliktus a svájci tulajdonú vállalatnál.
Klasszikus politikai leszámolás zajlik ezekben a napokban a kisebbik bukaresti kormánypárton, a Liberálisok és Demokraták Szövetségén (ALDE) belül.
Termelői szövetkezetet és közös bemutatóüzletet terveznek a háromszéki élelmiszeripari kistermelők, akik önálló tagozatba tömörültek a kereskedelmi kamara égisze alatt.
Mindenki szerint szükség van a közalkalmazotti fizetések növelésére, ám nem mindegy, mit tartalmaz majd az egységes bérezési törvény, s milyen kiegészítő intézkedéseket foganatosítanak.
Lénárd András, a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra többségi tulajdonosa lapcsaládunknak elmondta, bebizonyosodott, hogy nekik volt igazuk, és hosszú távon a Heineken nem tudta volna megnyerni a csíkszentsimoni sörgyár ellen indított pereket.
Színes programkínálattal várja az érdeklődőket a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) 27. születésnapja alkalmából szervezett rendezvénysorozat.
Nem veszélyezteti a Hargita megyébe látogató turistákat a kanyarójárvány – tudatta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A román ombudsmani hivatal eljárást indított a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minősége ügyében – közölte a bukaresti intézmény hétfőn.
A Kolozs megyei önkormányzat felújítaná a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumnak helyet adó Bánffy-palota homlokzatát – tájékozatott közleményében a megyei tanács sajtóosztálya.
Ernest Hemingway amerikai író a második világháború alatt a Szovjetunió fizetett ügynöke volt, Jacob Golos, az amerikai Kommunista Párt alapítója 1940–41 telén szervezte be – közölte a 444.hu, a The Daily Beast-re hivatkozva.
Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyerte meg a németországi Saar-vidéken vasárnap rendezett tartományi törvényhozási (Landtag-) választást.
Sokat segíthetnek a középiskolásoknak a pályaválasztásban a pszichológusok és a szociálpedagógusok, akik tanácsadás keretében önismeret által vezetik rá a fiatalokat arra, hogy mire vágynak, milyen elképzelésük van saját jövőjükkel kapcsolatban.
A többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák mielőbbi kihelyezésére szólította fel a kolozsvári polgármesteri hivatalt a világ vezető kisebbségvédő szervezete, a londoni székhelyű Minority Rights Group International (MRG).
Átlépte vasárnap a cseh–lengyel határt annak a nemzetközi zászlóaljnak első kontingense, melyet az észak-kelet-lengyelországi Orszyszba telepítenek a NATO keleti szárnyának megerősítése keretében.
A romániai határőröknek is egyre nagyobb problémát okoznak az illegális határátlépők: a hatóságok adatai szerint a tavalyi év elejéhez képest idén 44 százalékkal emelkedett a törvénytelenül az országba érkező közel-keleti migránsok száma.
A Brassói Corona férfi jégkorongcsapatának szólt vasárnap éjjel a „We are the Champions" Queen-sláger a Cenk-alattiak jégcsarnokában, ahol szurkolókkal ünnepelték a Csíkszeredában elnyert bajnoki serleget.