A 19 éves nő vezette autó mindhárom utasa életét vesztette
Fotó: Videófelvétel
Egy 19 éves nő okozta a keddi Dolj megyei közúti balesetet, amely három halálos áldozatot követelt – közölte kedd este a Dolj megyei rendőrség.
2025. január 21., 20:012025. január 21., 20:01
A súlyos baleset Zănoaga település bejáratánál történt kedd reggel. A rendőrség megállapítása szerint a 19 éves caracali nő előzni kezdett egy pótkocsis járművet, amelyet egy 41 éves konstancai férfi vezetett.
amelynek volánjánál egy 60 éves Târgu Jiu-i sofőr ült. Az ütközés nyomán az autó nekicsapódott egy másik autónak, amelyet egy 50 éves Olt megyei férfi vezetett – írta az Agerpres hírügynökség.
A 60 éves sofőrt eszméletlen állapotban, a SMURD helikopterével szállították kórházba.
Kórházi ellátást igényel az 50 éves Olt megyei férfi és 46 éves női utasa is, ők viszont eszméletüknél vannak és együttműködnek az egészségügyi személyzettel.
A 60 éves sérült megszondáztatására nem volt lehetőség, tőle biológiai mintát vesznek.
A rendőrség büntetőeljárásba kezdett gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. Az áldozatok halálának pontos okát a boncolás után állapítják meg.
A román hadsereg egyesített logisztikai parancsnokságán tartottak házkutatást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) katonai ügyészei pénteken.
Orosz drónok maradványaira találtak rá csütörtökön a hadsereg, a Román Hírszerző Szolgálat és a belügyminisztérium szakértői két övezetben az ukrán határ közelében – számolt be a bukaresti védelmi minisztérium.
Falopás miatt majdnem hétezer ellenőrzést végeztek, és 250 ezer lejnyi bírságot szabtak ki január folyamán Romániában – közölte a Romsilva állami erdészet.
Önálló kötelező tantárgy lesz a középiskolákban Románia történelme – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán az oktatási miniszter.
Az elnökválasztás tisztaságának biztosítását tartja az egyik fő feladatának Ilie Bolojan.
Nyolc év és négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték az OTV volt tulajdonosát, Dan Diaconescut kiskorúval létesített szexuális kapcsolat és gyermekprostitúció igénybevételének bűncselekménye miatt – tájékoztatott csütörtökön a konstancai bíróság.
A miniszterek tevékenységének kiértékelésekor a fő szempont az lesz, hogy mennyire sikerült megvalósítaniuk az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt reformokat – jelentette be a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Harmadik napja üzemképtelen a Románia Digitalizációjáért Hatóság (ADR) által működtetett honlapok. Emiatt például az illetékek sem fizethetők be a ghiseul.ro weboldalon, de a közbeszerzések elektronikai rendszere (SEAP) sem elérhető.
Február 13-ai hatállyal elnöki tanácsadónak nevezte ki szerdán Luminița Odobescut, az első Ciolacu-kormány külügyminiszterét Ilie Bolojan ügyvivő államfő – közölte az elnöki hivatal.
Orosz drón csapódhatott be Románia területén csütörtökre virradóra egy Ukrajna elleni újabb orosz légicsapás-sorozat során – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!