Több millió lejes kár ügyében vizsgálódnak Marosvásárhelyen

Több millió lejes kár ügyében vizsgálódnak Marosvásárhelyen

Soós Zoltán polgármester

Fotó: Haáz Vince

A városi stadionnál végzett munkálatok kapcsán tett feljelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A városháza előzetes felmérése szerint több mint hárommillió lejes kár keletkezett az ügyben.

Simon Virág

2021. január 21., 18:012021. január 21., 18:01

A Székelyhon birtokába jutott feljelentésben az áll, hogy az új városvezetés felülvizsgálta a polgármesteri hivatal és a Kronos Life cég közötti, a marosvásárhelyi atlétikai központ és a városi stadion javításának és felújításának céljából kötött szerződést.

Az ellenőrzés során – a városháza által megfogalmazott feljelentés szerint – kiderült, hogy a munkálatok helyszínéről több, leltárban szereplő tárgy is hiányzik. Ezek értéke egymillió lej.

A Soós Zoltán által benyújtott feljelentésben az áll, hogy a szóban forgó egymillió lejes, a leltárból hiányzó anyagok mellett a városházát a szerződés miatt 2 592 874 lejes kár érte, ehhez hozzáadódik annak a bankkölcsönnek a kamata is, amit a város azért vett fel, hogy ezt a beruházást finanszírozni tudja. A feljelentettek: a kivitelező, a Kronos Life Construct Kft., az építőtelep vezetője, Á. Gy. magánvállalkozó és a városháza részéről a munkálatokat felügyelő M. M. igazgató. Őket hűtlen kezelés, bizalommal való visszaélés, csalás és okirat-hamisítás elkövetésével gyanúsítják.

Kivárnak

Az ügy kapcsán Soós Zoltán azt mondta, hogy egyelőre a stadionnál és az atlétikai pályánál a munkálatok fel vannak függesztve. Kiemelte:

érdekes módon a helyszíni vizsgálataik nyomán elkezdték teherautókkal hozni az építőanyagokat a munkálat helyszínére, azokat az építőanyagokat, amelyeket a városnak kiszámlázták 2,5 millió lej értékben.

„A szerződés értelmében a cég a munkálatot 2023-ig kell befejezze. A jogi vizsgálat után derül ki, hogy a már megkötött szerződés alapján folyatódik a munkálat vagy új céggel kötünk szerződést” – fogalmazott a polgármester.

Galéria

A Stadiont és az ott zajló munkálatokat szakcéggel őriztetik, nem lehet körülnézni. Soós Zoltán polgármester szeretné, ha ismét pezsgő sportélet lenne Marosvásárhelyen.

Fotó: Haáz Vince

Semmit nem tudnak

A Székelyhon megkeresésére a vádiratban szereplő városházi igazgató, M.M. azt nyilatkozta, hogy súlyos betegség miatt betegszabadságon van már tavalyi év végétől, és semmit nem tud az ellene felhozott vádakról, a bűnügyi feljelentésről.

A Kronos Life Construct Kft. cég vezetősége megkeresésünkre levélben foglalt állást kiemelve, sajnálatosnak tartja, hogy a közbeszédben alapos ellenőrzés nélkül keringnek információk.

Nem igazak azok az információk, miszerint a mi cégünk mögött Claudiu Maior, a volt marosvásárhelyi városvezető tanácsadója állna.

A Soós Zoltán polgármester által benyújtott feljelentés kapcsán megjegyezzük: nem tudunk arról, hogy ilyen létezik, tartalmát sem ismerjük. Amennyiben azok a személyek, akik a minket is érintő szerződéseket vizsgálják, nem értik vagy nem látják át azokat, minden információt megadunk nekik, hogy semmi ne maradjon tisztázatlan. Hangsúlyozzuk: nem kívánunk semmiféle politikai vitának részesei lenni” – olvasható.

Átszervezik az egész sportéletet

Soós Zoltán polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy átszervezik a Városi Sportklubot, kifizetik a felhalmozott adósságokat, megpróbálják visszacsábítani azokat a sportolókat, akik kényszerből, a fizetések elmaradása és az edzési lehetőség hiánya miatt elhagyták Marosvásárhelyt. A Városi Sportklub beköltözhetett a Víkendtelep melletti Sportakadémia épületébe, továbbá annak vezetői fogják ügykezelni a városi sportbázisokat, és összehangolni a városi sportéletet. Soós Zoltán beszélt arról is, hogy előre láthatón már nyárig megkapja a város a Sportcsarnok ügykezelését, de kérték a minisztériumtól a jelenleg épülő, olimpiai méretű uszoda adminisztrálását is. A víkendtelepi sátortetős uszoda üzembe helyezése is napirenden van, jelenleg mérik fel, hogy milyen károk keletkeztek a ponyva leszerelésekor, és hogyan lehet ezeket helyrehozni. 2022 végéig lehet arra számítani, hogy elkészül a Ligetben levő, az Országos Befektetési Ügynökség által kivitelezett  fedett korcsolyapálya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

Épp 15 éve, hogy felállították a Gyergyóremetéhez tartozó Hegyesbükkben a keresztet, mellé pedig egy oltárként szolgáló asztal is került, amely háborítatlanul állt ott egészen mostanáig, míg valaki kárt tett benne.

Rongálás a hegyesbükki keresztnél
Rongálás a hegyesbükki keresztnél
2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

2024. március 29., péntek

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot

Valószínűleg az elmúlt hét évtized legmelegebb márciusi hétvégéje lesz a mostani. A vezető meteorológus előrejelzése szerint az ország minden régiójában 20–22 fok feletti hőmérséklet várható, így igazán szépnek ígérkezik az idei húsvét.

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot
2024. március 29., péntek

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű

Hét napot tartózkodott Romániában a Fremuth nevű barátkeselyű. A jeladóval ellátott madár két év alatt több mint tíz európai országot látogatott meg.

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű
2024. március 29., péntek

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók

Négy település önkéntes tűzoltói siettek pénteken délután Gyergyószentmiklósra, ahol egy csarnok tetőszerkezete kapott lángra.

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók
2024. március 29., péntek

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál

Megkezdte a közterületen elhagyott személygépkocsik elszállítását a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség. Egyelőre négy parkolóhelyet szabadítottak fel.

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál
2024. március 29., péntek

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket

Hagyományőrzéssel és közösségépítéssel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete, mely a hét elején tojásíró kalákát, majd a termésből kiállítást szervezett.

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

Hungarikummá vált a székelység kisépítészeti csodája, a székelykapu. A díjazásra a napokban megtartott IV. Hungarikum Díjátadó Gálán került sor. Az elismerést Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója vette át.

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

2024. március 29., péntek

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon

Láncbaleset történt Csíkszeredában a nemrég felújított vasúti felüljárón pénteken délelőtt. A balesetben egy személy sérült meg.

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon
2024. március 29., péntek

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban

A húsvéti ünnepkör alkalmából Székelyudvarhelyen tartandó szertartások, szentmisék, illetve istentiszteletek rendjét foglaltuk össze nagypéntektől húsvét hétfőig.

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban
2024. március 29., péntek

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában

Nagyszombaton és húsvét vasárnapján több útszakaszon és időpontokban kell útlezárásra, forgalomkorlátozásra számítani a csíkszeredai templomok környékén – tájékoztat Facebook oldalán Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!