Magával rántja az iskolát a sofőrvizsgát elbukó diák?

Magával rántja az iskolát a sofőrvizsgát elbukó diák?

A gépjárművezető-képzést végző cégek zöme nem teljesíti az elvárt követelményeket. Képünk illusztráció

Fotó: Gecse Noémi

A vonatkozó előírások szerint a romániai sofőriskolák zömének fel kellene függeszteni a működését, hiszen a nemrég közzétett hivatalos adatok azt mutatják, hogy ezek legtöbbje nem teljesíti az elvárt legkevesebb 40 százalékos átmenési arányt. Hargita és Maros megyében is jelentős hiányosságokra derült fény, a nagyobb sofőriskolák közül utóbbi megyében mindössze kettő lépte át a határértéket, Hargita megyében pedig négy. Csíkszeredában azonban egy sem.

Iszlai Katalin

2019. július 15., 21:352019. július 15., 21:35

2019. július 16., 13:452019. július 16., 13:45

Aggasztó adatokat hozott nyilvánosságra a sofőriskolák átmenési arányára vonatkozóan az Országos Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatal (DRPCIV). A múlt évre vonatkozó hivatalos statisztika szerint a jogosítvány megszerzéséért vizsgázó 391 459 diák közül mindössze 135 235-nek sikerült elsőre teljesítenie az elméleti és a gyakorlati próbát, ami országos szinten 34,55 százalékos átmenési arányt jelent. Hargita és Maros megyében még ennél is alacsonyabb értékeket jegyeztek.

Számos bosszúságot okozott 2017. szeptember 1-jei hatályba lépése óta a sofőriskolákat nehéz helyzetbe hozó 733-as számú miniszteri rendelet újbóli hatályba léptetése. A rendelet legtöbbet vitatott előírásának hatása azonban még nem érezhető, mivel a számos tiltakozás miatt többször is elhalasztották. Arról az előírásról van szó, amely szerint

a hatályba lépés első évében legkevesebb 40, a második évtől pedig legalább 50 százalékos kell legyen a sofőriskolák tanulóinak átmenési aránya a vizsgákon.

A többszöri módosítás után 2018. szeptember 1-jét nevezték meg a hatályba lépés időpontjaként, így

a sofőriskoláknak idén kell először teljesíteniük a 40 százalékos átmenési arányt,

ellenkező esetben az előírások értelmében felfüggesztik működésüket. Ráadásul csak azt a diákot tekintik átmenőnek, akinek elsőre sikerül az elméleti és a gyakorlati vizsga is. Ezt azonban kevesen tudják teljesíteni a DRPCIV 2018-as statisztikája szerint.

A negyvenegy romániai megye és a főváros közül Botoșani megye teljesített a legjobban 51,48 százalékos átmenési aránnyal, majd Brăila (49,14 százalék) és Fehér (47,8 százalék) megye következik a sorban.

Hargita megye a 29. helyen áll 32,64 százalékkal, Maros megye pedig mindössze negyvenedik 24,33 százalékos átmenési aránnyal.

Hargita megyében a statisztika szerint tavaly összesen negyven sofőriskola vagy független oktató készítette fel a diákokat a vizsgákra, közülük mindössze nyolc lépte át a 40 százalékos küszöböt. A megyében működő iskolák közül azonban csak tizenöt számít nagyobbnak (náluk száznál több diák vizsgázott). Utóbbiakat azért érdemes külön tárgyalni, mivel így lehet átfogóbb képet kapni, hiszen az elvárásokat teljesítők között olyanok is vannak, amelyeknek az egyetlen diákjuk vette sikeresen az akadályt, ezzel százszázalékos eredményt produkálva.

Galéria

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

A több száz diákot oktató tizenöt iskola közül azonban csak négy teljesítette az elvárásokat: két székelyudvarhelyi és két gyergyószentmiklósi. Ez azt is jelenti, hogy Csíkszeredában egyik sem lépte át a 40 százalékos küszöböt, tehát a megyeszékhely összes jelentős sofőriskolájának fel kellene függeszteni a működését.

Maros megyében még ennél is elkeserítőbb a helyzet: a kilencvenkét érintett közül mindössze hét, a huszonkét nagyobb sofőriskola közül pedig csak kettő teljesítette a 40 százalékos átmenési arányt, mindkettő Marosvásárhelyen működik.

Hargita megyében tehát összesen 32, Maros megyében pedig 85 sofőriskolát zárhatnak be.

Azt azonban, hogy mikor és hogyan függesztik fel az elvárásokat nem teljesítő iskolák tevékenységét, egyelőre nem tudni. Az ezek közé tartozó egyik marosvásárhelyi sofőriskola vezetője, Hajdú Zoltán megkeresésünkre úgy nyilatkozott, a jelenlegi körülmények között szinte lehetetlen teljesíteni az elvárásokat. Mint kifejtette, az elméleti és a gyakorlati vizsga közötti hosszas várakozási idő rányomja bélyegét a tanulóvezetők teljesítményére. Szerinte ugyanakkor az is kifogásolható, hogy csak azokat a diákokat számítják bele a statisztikába, akik elsőre teljesítik mindkét vizsgát. Sokkal

valósabb képet festene egy olyan összesítés, amelyben azt vizsgálják, hogy a rendelkezésükre álló egy év alatt hányan szerzik meg a jogosítványt.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a sofőriskolák érdekvédelmi szervezete már kérte az elvárások módosítását az illetékes minisztériumtól.

Elmondta továbbá, hogy a sofőriskolákkal egyelőre senki sem vette fel a kapcsolatot, nem kaptak hivatalos tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy miként fogják alkalmazni az előírásokat. Azt viszont szinte biztosra veszi, hogy valamilyen módosítást eszközölnek, és ebben a formában nem fogják életbe léptetni a rendeletet, hiszen az eredmények alapján az ország sofőriskoláinak zömét be kellene zárni, az pedig országos felháborodást keltene.

Hargita megyében is számos iskola kerülhet nehéz helyzetbe, ha alkalmazzák a rendeletet. A Gyergyószentmiklóson működő sofőriskolák közül egyazon csoporthoz tartoznak az Alfa Volan Trans, Volantrans Total és Volan Trans néven bejegyzett iskolák, közülük azonban csak az Alfa Volan Trans tudta teljesíteni az elvárásokat.

Simon Attila oktató, az iskola vezetője úgy véli, nem reális az előírt magas átmenési arány, és szerinte is hatalmas gondot okoz a hosszas várakozási idő a két vizsga között. A kezdő autóvezetőkben nincsenek berögződve azok az automatizmusok, amelyek szükségesek lennének, nem rutinosak, és ha a tanulástól számítva csak hónapok múlva vizsgázhatnak, azt is elfelejtik, amit előzőleg jól megtanultak.

Galéria

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

A hosszas várakozási idő okozta problémát a csíkszeredai Delfin sofőriskola vezetője, Bándi Gábor és a Demandis sofőriskola vezetője, Demeter Árpád is kiemelte. Utóbbi arra is kitért, hogy szerinte az említett nehezítő tényező mellett

a diákok hozzáállásával is vannak problémák, hiszen sok esetben nem veszik eléggé komolyan a felkészítést.

Turáni Mihály, a székelyudvarhelyi Turáni sofőriskola vezetője szerint több ok miatt is el kellene törölni a kötelezettséget. Egyrészt mert a magyar tanulóvezetők hátrányos helyzetben vannak a románul vizsgázókhoz képest, utóbbiak ugyanis a naprakész vizsgakérdések alapján készülhetnek fel az elméleti vizsgára a DRPCIV internetes oldalán megtalálható online teszt ismételgetésével, a magyar nyelvű vizsgaanyag viszont nincs fent a weboldalon.

További problémának látja azt, hogy a törvény nem tesz különbséget az iskolák között a tanulóvezetők száma alapján, pedig a kis létszámú iskolákban mindig nagyobb az átmenési arány, mint a több száz tanulóvezetőt képző egységekben.

Pálffy Domokos, a székelyudvarhelyi Pilota Gas Tours iskola vezetője szerint nem kell eltörölni az átmenési arányhoz kötött működési feltételt a sofőriskolák esetében, alkalmazása előtt azonban megfelelő vizsgafeltételeket kellene biztosítania a jogosítvány-kibocsátó hivatalnak.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Öt szakorvossal lát munkához a szentegyházi klinika

Kardiológus, szülész-nőgyógyász, ortopéd, urológus és sebész szakorvos fog rendelni hétfőtől azon a szentegyházi klinikán, amelyet egy helybéli házaspár álmodott meg. Gyermekorvossal és belgyógyásszal is tárgyalnak már.

Öt szakorvossal lát munkához a szentegyházi klinika
2024. március 22., péntek

Utcát is elnevezhetnek Kovács András Ferenc költőről

Létrehozták a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be Vida Gábor, a Látó Irodalmi folyóirat főszerkesztője pénteken a marosvásárhelyi Gemma Kávézóban. Az első díjazott nevét április 11-én, a magyar költészet napján jelentik be.

Utcát is elnevezhetnek Kovács András Ferenc költőről
2024. március 22., péntek

Óvások miatt konyha nélkül működik másfél éve a Napocska napközi

A napközi másfél éve konyha nélkül volt kénytelen működni az új épületében, ugyanis a város által kiírt közbeszerzés eredményét megóvta egy bukaresti cég, amely végül tavaly megnyerte a pert. A kivitelezéshez azonban csak most februárban fogott hozzá.

Óvások miatt konyha nélkül működik másfél éve a Napocska napközi
2024. március 22., péntek

Az egyházi iskolák a magyar közösségek fennmaradásainak zálogai

A református kollégiumok fontosságáról beszélt Marosvásárhelyen Kató Béla református püspök, akinek társaságában egy különleges tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők csütörtökön este a Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében.

Az egyházi iskolák a magyar közösségek fennmaradásainak zálogai
2024. március 22., péntek

Kereszténydemokrata elvek alapján vezetné Gyergyószentmiklóst Eigel Tibor

Úgy kell gondolkodni, hogy amit ma megalkotunk, annak a következő generációk számára is meg kell legyen a gyümölcse – vallja Eigel Tibor, aki polgármesterjelöltként indul a gyergyószentmiklósi RMDSZ-előválasztáson.

Kereszténydemokrata elvek alapján vezetné Gyergyószentmiklóst Eigel Tibor
2024. március 22., péntek

„Ajándék és gasztronómiai forradalom a sajtkészítők munkája”

A Böjti Csemege – Kárpát-medencei sajtmustra, továbbá a Helyi és hagyományos termékek tavaszi kiállításának és vásárának megnyitóját tartották péntek délelőtt Csíkszeredában. Az eseményen jelen volt Nagy István, Magyarország agrárminisztere is.

„Ajándék és gasztronómiai forradalom a sajtkészítők munkája”
2024. március 22., péntek

Fákat vágtak ki a temető rendezésének részeként, több lakó is felháborodott emiatt

Több mint tíz fát vágtak ki a bánkfalvi temetőnél, ami miatt többen elégedetlenségüket fejezték ki Facebookon. Mint kiderült, azért kellett kivágni a fákat, hogy újjáépíthessék a temető régi, meglehetősen megrongálódott kerítését.

Fákat vágtak ki a temető rendezésének részeként, több lakó is felháborodott emiatt
2024. március 22., péntek

A városi tanácsosok szinte fele kicserélődhet Marosvásárhelyen

A jelenlegi tizenegy marosvásárhelyi RMDSZ tanácsosból öt nem folytatja munkáját a városi önkormányzatban, helyüket, a júniusi választások után mások veszik át – döntött a városi szervezet jelölő-küldöttgyűlése csütörtökön este.

A városi tanácsosok szinte fele kicserélődhet Marosvásárhelyen
2024. március 22., péntek

Az udvarhelyszéki főnemesekről tartanak előadást

Az udvarhelyszéki főnemesi családokról tartanak előadást az Orbán Balázs Akadémia keretében március 26-án, kedden Székelyudvarhelyen.

Az udvarhelyszéki főnemesekről tartanak előadást
2024. március 21., csütörtök

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala

Új zenekart alapított a tavaly feloszlott Teddy Queen együttes énekese. A friss zenekar tovább erősíti a gyergyói zenekarok névsorát. Felállásukat illetően igazi székely zenekarról beszélhetünk.

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM