A nép ügyvédje szerint egy korábbi konfliktus felerősödése vezetett oda, hogy így elfajultak a dolgok Ditróban

A nép ügyvédje szerint egy korábbi konfliktus felerősödése vezetett oda, hogy így elfajultak a dolgok Ditróban

Falugyűlésen próbálták csillapítani a helyieket

Fotó: Beliczay László

A nép ügyvédje hivatalból kivizsgálást indított a Gyergyóditróban alkalmazott két Srí Lanka-i pék ügyével kapcsolatban, és azt állapította meg, hogy az ázsiai munkások megjelenése tulajdonképpen egy régebbi keletű konfliktust élezett ki a helyi pékség vezetősége és a volt alkalmazottak között.

Székelyhon

2020. február 07., 13:302020. február 07., 13:30

„Gyergyóditróban egy régebbi keletű, gazdasági természetű helyi konfliktus áll fenn a pékség és annak néhány volt alkalmazottja között. A két Srí Lanka-i állampolgár megjelenése kiélezte ezt a konfliktust, és több polgár eltúlzott, intoleráns megnyilvánulásaihoz vezetett. Jelentős szerepe volt ebben az információk hiányának is, de annak is, hogy a helyi lakosok megalapozatlan félelmet tápláltak a céghez felvett idegen állampolgárok státusával kapcsolatban. Nem utolsósorban említést kell tennünk a közösséghez tartozó pap helytelen magatartásáról is, aki szintén hozzájárult a konfliktus elmélyítéséhez” – olvasható az Agerpres hírügynökség által feldolgozott ombudsmani közleményében.

A nép ügyvédje szerint a konfliktus a közösségi médiában harapózott el és vált vehemenssé. A nép ügyvédjének képviselői beszéltek a helyi közösség tagjaival, a pékség vezetőségével és a két Srí Lanka-i munkással, és úgy értékelték, hogy

a hangulat azóta megenyhült,

és a közösség megbánta, hogy kellemetlen helyzet alakult ki. A két munkás biztonságban érzi magát, és továbbra is bejár dolgozni – teszi hozzá az elemzés.

korábban írtuk

Ázsiai vendégmunkások ellen háborognak Ditróban
Ázsiai vendégmunkások ellen háborognak Ditróban

Kelet-ázsiai munkásokat alkalmazott egy gyergyóditrói pékség, a Facebookon elszabadultak az indulatok. Többen a vállalkozót, mások a munkavállalókat fenyegetik. A cég egyelőre kitart.

Az is megállapítást nyert, hogy a település polgármestere megfelelően kezelte a helyzetet, és minden igyekezetével megpróbálta megfékezni a konfliktus fokozódását. Mi több, a jövőbeni hasonló helyzetek elkerülése érdekében az elöljáró a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szakértőinek segítségét kérte egy tájékoztató kampány kidolgozásához.

„A téma továbbra is a nép ügyvédje figyelmének előterében marad, a Romániában lévő külföldiek jogainak kérdéskörével együtt” – szögezi le a dokumentum.

korábban írtuk

Tovább forrong Gyergyóditró: nem kérnek a két vendégmunkásból
Tovább forrong Gyergyóditró: nem kérnek a két vendégmunkásból

Nem tudtak megegyezni a két Srí Lanka-i pékmester „sorsáról”, ezért lakossági fórumot javasolt szombatra Gyergyóditró polgármestere. A helybéliek tapssal fogadták a salamoni döntést.

Az ombudsman egy jelentésen dolgozik, amelynek fő témája a gyűlöletbeszéd lesz, különös tekintettel arra a körülményre, hogy jelenleg nincs megfelelő szabályozás az online médiában terjedő gyűlöletkeltés megakadályozására.

korábban írtuk

Eltűnt a ditrói botrányt kirobbantó Facebook-csoport
Eltűnt a ditrói botrányt kirobbantó Facebook-csoport

Úgy tartják, hogy ami egyszer felkerült a netre, az már ott is marad, ettől függetlenül győzelemként élik meg a Migránsmentes Ditrót akarunk Facebook-csoport megszüntetői, hogy a konfliktusgerjesztő online felületet sikerült bezúzni.

korábban írtuk

Lakossági fórum Ditróban: „nem a két Srí Lanka-i munkás a probléma, hanem az a száz, aki őket követi”
Lakossági fórum Ditróban: „nem a két Srí Lanka-i munkás a probléma, hanem az a száz, aki őket követi”

Zsúfolásig telt a gyergyóditrói művelődési ház a két Srí Lanka-i pékmester „sorsa” ügyében szervezett lakossági fórumon szombat délelőtt. A gyűlésen úgy döntöttek, hogy a napokban lakossági petíciót intéznek a helyi pékséghez, amelyben tisztázzák, mi a község elvárása.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

A menetlevél szerint hét köbméter fát szállítottak, azonban a rakományban jóval több volt ennél

Illegális faanyag-szállítót fogtak el a szászrégeni rendőrök szerdára virradóra. Az elkövetők közel 26 köbméter faanyaggal szállítottak többet, mint amennyiről el tudtak számolni.

A menetlevél szerint hét köbméter fát szállítottak, azonban a rakományban jóval több volt ennél
2024. március 27., szerda

Jelentős összegből fejlesztik a kézdivásárhelyi kórház eszközállományát

Több mint 2,5 millió lej értékben vásárolhat orvosi eszközöket a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház az egészségügyi minisztérium és egy helyi vállalkozó jóvoltából – derült ki Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testületének szerdai rendes ülésén.

Jelentős összegből fejlesztik a kézdivásárhelyi kórház eszközállományát
2024. március 27., szerda

Autókat lízingeltek, nem fizettek, bűnügyi eljárás indult ellenük

Maros, Hunyad, Bihar és Ilfov megyében tizenkilenc helyszínen tartottak házkutatást kedden a Maros megyei rendőrség munkatársai bizalommal való visszaélés gyanújával egy lízingszerződésekkel kapcsolatos ügyben.

Autókat lízingeltek, nem fizettek, bűnügyi eljárás indult ellenük
2024. március 27., szerda

Új családpolitikai kihívás: az ikres édesanyáknak segítő személyzetre van szükségük

A hazai családpolitikában nagy szükség van az ikres szülőkre vonatkozó támogatások bevezetésére. Csép Éva Andrea, a képviselőház munkaügyi és szociális védelmi bizottságának alelnöke szerdán beszélt az általa kezdeményezett törvénytervezetről.

Új családpolitikai kihívás: az ikres édesanyáknak segítő személyzetre van szükségük
2024. március 27., szerda

Aláírták szerződést: épülhet a szakoktatást modernizáló kampusz Csíkszeredában

Aláírta Bukarestben Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a duális szakoktatás megerősítését és a taplocai iskolai kampusz felújítását szolgáló 121,67 millió lejes óriáspályázat finanszírozási szerződését.

Aláírták szerződést: épülhet a szakoktatást modernizáló kampusz Csíkszeredában
2024. március 27., szerda

Ez a nap is eljött: jogerősen visszakapta a strandot a szentegyházi önkormányzat

Másodfokon is megnyerte a szentegyházi városvezetés a helyi strandot működtető cég elleni kilakoltatási pert, az ítélet végleges – jelentette be Facebook-oldalán Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere.

Ez a nap is eljött: jogerősen visszakapta a strandot a szentegyházi önkormányzat
2024. március 27., szerda

Ma ünnepeljük a színház világnapját

Március 27-én van a színházi világnap, ennek tiszteletére megnéztük, hogy hogyan ünnepelnek Székelyföld nagyobb színházai. A színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét.

Ma ünnepeljük a színház világnapját
Ma ünnepeljük a színház világnapját
2024. március 27., szerda

Ma ünnepeljük a színház világnapját

2024. március 27., szerda

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon

Sepsiszentgyörgyön sok a jó zenész, ezért a Szent György Napok szervezőinek mindig fejtörést okoz, hogy kinek szakítsanak ki a szűkre szabott főszínpadi fő műsoridőből. A szerdai sajtótájékoztatón az idei fellépők közül hárman is jelen voltak.

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon
2024. március 27., szerda

Összehasonlították a mi munkaerőköltségünket az EU-s átlaggal – valóban tudni akarjuk?

Közzétette az átlagos óránkénti munkaerőköltségre vonatkozó adatait az Európai Statisztikai Hivatal. A jó az, hogy benne van Románia is, a rossz, hogy hogyan.

Összehasonlították a mi munkaerőköltségünket az EU-s átlaggal – valóban tudni akarjuk?
2024. március 27., szerda

A brit légierő hat vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába

A brit légierő hat vadászgépe érkezett négy hónapos járőrszolgálatra Romániába – tudatta szerdán a román védelmi minisztérium.

A brit légierő hat vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!